Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-11-20 / 32. szám

SEPTEMBER 20. 1869. VADÁSZ ÉS VERSENYLAP. 151 szokta bérbe adni, még pedig a nagymérvű versenykövetkeztében meglehetős nagy áron. A vadászatot jelenleg egy pozsonyi társaság bírja bérben 525 fton. A társaság 20 tagból áll, és a vadászatot évenként azon időben kezdi meg, midőn a fiatal ruczák szállani kezdenek. Csodálatos, hogy ez rendesen junius 1 6-a körül szokott történni; csodálatos, mert minden vadász előtt ismert dolog az, hogy a vadrucza fiak rendesen julius 20-a körül, nem pedig, mint a Sóóron szoktak, junius közepe táján kezdenek szállani. Ezen feltűnő eltérést a korai növény tenyészetnek e's a lehető nyugalom megóvásának tulajdonítom. A vadászat évente az esti lessel szokott kezdődni, később azonban minden vadász tetszése szerint gyakorolhatja azt. Mint rendesen, ugy az idén is junius 17-e tüzetett ki a vadászati idény megnyitására ; képzelni lehet, mily lázas izgatottsággal eltelve várta minden vadász a megnyitási napot, mert addig már a legutolsó szalonkát is régen elfelejtette volt; uj vágyak dagaszták kebelét, és mind ö, mind kutyája kipihenve vártak az uj munkára. A várva várt nap végre elérkezett; délután pont 6 órakor megindult a 20 tagból álló vadásztársaság a leshelyre, s alig érkezék meg, már durrogni kezdettek minden oldalon fegyverei. A tapasztalatlan fiatal ruczák ójttondiasan húztak keresztül-kasul a tér fölött, majd csapatokban, majd egyenként. Mily nagy lehetett számuk a megnyitás napján, következtetni lehet a megszámlált ezer és néhány lövés, — és az elesett 200 rucza után. S igy ment ez, habár csekélyebb eredménynyel is, napról napra, ugy liogy a junius végéig elejtett ruczák számát 1000-re lehet tenni. Előbbi években a rucza vadászat a Sóóron még kedvezőbb eredményeket mutatott fel, mert néha 7 — 8000 ruczát is fogtak vagy ejtettek el. Habár az idei esztendő ezen összegekkel nem is versenyezhet, azért a Sóóri ruczavadászatot még mindig rendkívülinek nevezhetjük, mert mai napig ugyan kevés vidéket fogunk lelni, a hol aránylag oly csekély területen e's rövid idö alatt majdnem másfél ezer ruczát lehetne lőni. Nagy változatosságot a fajokban nem igen lehet észlelni: a nagy ruczán (dunai rucza:=:anas boschas) kivül esak pár kisebb faj jö elö. Meddig fog e szép rucza vadászat tartani : ki tudhatná ? Gondolni, mondhatnám liogy félni lehet azonban, hogy itt is, mint mindenütt, rendelkezhetni fog az előre haladó mivelődés a természet ös állapotja fölölt, és gondosan húzott csatornák által e mocsarat is lefogja csapolni: a midőn majd a vizi vadászat tekintetében ugy is annyira megrövidített vadásznak nem marad egyéb a mult szép emlékénél. Erd. lapok. RÚTII JÓZSEF. *) BáróMondel János hadjárata a hízott szarvasra (Humoresc.) (V é g e.) VIII. Ködképek. A báró visszatérte után a korcsmában csakhamar minden felclevenült. Miután az első ijedtség elmúlt, s a hideg borogatás megkezdődött, az esemény minden részleteiben megvitattatott. Egy távirat a gulyás személyében, Békási uram lakására is elvitte a hirt, ki is Lidivel azonnal a korcsmába ment. Korcsmáros és korcsmárosné, Békási és Szeresi, a kovács és bodnár a szomszédból, söt még a gulyásné is, mindnyájan oda nyilatkoztak, hogy a szarvast meg .kell találni, s habár a báró soha sem volt oly meggondolatlan, hogy az óhajtást és feltételt a tény csengő ércze'vel összetévesztette volna, maga is hajlandó volt hinni, miszerint ily tekintélyes többség véleményének alaposnak kell lenni. Lidi csak egypár hallk szót váltott férjével. — Emberek — mondá a báró, a remény hizelgö istennője által csaknem vidám kedélyre hangolva — emberek, ha a szarvast csakugyan meglőttem, akkor holnap bált csapunk. Korcsmáros, gondoskodjék a zenéről. Aztán nem kell zsugoriskodni. *) Régóta nem volt szerencsénk, s azért mi kerestük fel. Szabadjon remélnünk, hogy ez érdekes vadászatok bevégzését is közölhetjük. A Vad. és V. 1. szerk. — Holnap reggel itt lesz — dicsekedék Jóska hangos pathossal. Az előbbeni „talán," ily többséggel szemben, torkán akadt. — Jóska — szólt Lidi — meg kell bolondulnom mérge.mben. Minő ostoba ember vagy te. A szarvas reggel legelni megy oly mohó vágygyal, mint te a krumpli levesre. Annak semmi baja sincs. A báró ur jól czélozhatott, de magasan vette, alkalmasint az agancsra, a mi a szarvast egy ideig elbódítja. Hanem estvére itt lehet, ha a méltóságos ur fel akar menni apám puskájával, mert az nem hord magasan, mint az ő nyomorult borsószórója. — Feleség, neked igazad lehet — jegyzé meg Jóska gondolkozva. — En is ugy hiszem — mondá a kovács. — Hogy nekem az nem jutott mindjárt eszembe — szólt a korcsmáros. — Hát a szomszéd még nem kapott lövést a szarvába — tevé hozzá csípősen a bodnár. A többség csakhamar átpártolt. Csak a korcsmárosné meg a gulyásné maradt meg ellenzéknek. A gárda elhullhat, de a nők nem egy könnyen egyeznek bele a vélemény-cserébe. — A szarvas holnap bizonyosan ott lesz a legelön — mondá Lidi — mert az nem megy messze. A mint az erdőt felmérték az inzsenérok, másnapra már megint ott volt. Épen tegnap mesélte nekem a Kati a dobosvágásról, a kit gyakran kísérnek a szarvasok. Mondom, hogy a szarvas holnap megint ott lesz a legelőn. Ha a báró ur megengedi, liogy én és édes apám vele menjünk, akkor mi ketten szépen megkerülnénk a tájékot. A szarvasnak muszáj lesz a báró úrra menni, s a mint hiszem, nem is fogja elhibázni, mert én még mindig szerencsét hoztam neki IX. Epilog. Némán és mogorván magába-zárkózva, de látszólag felindulva, várt a báró ablakánál a hegyről érkező tudósításra. Még meglehetősen kora reggel volt. A templom harangja épen imára hívta a hívőket, a mint Jóska a hegyről lekanyarodva, a lelkész rétjén baktatott a korcsma felé. A báró csak nehezen birt nyughatatlansága felett uralkodni. Azonban ugy látszott, hogy Jóska bizony nem igen siet. Szóba ereszkedett a bodnárral, ezután megtömte pipáját, s elpocsékolt legalább is fél pakli gyufát bőrnadrágja legsimább helyén. A beszélgetés jó ideig tartott. A báró dühösen toporzékolt. — Csak már bizonyosat tudnék, hogy igen-e vagy nem. Ez a gazficzkó még meg is várakoztat, s talán még előbb haza is megy reggelizni. . .. Jóska te ! .. Az egyház fala visszavágta a hatalmas kiáltást, mely embert és állatot megriasztott. Az ifjú Békási azonnal a korcsma felé vitorlázott, s három perez múlva már a báró előtt állt. — Mi liir, Jóska ? — kérdé a báró. — Semmi. A tizennégyes ép, egészséges, Kati látta őtet ma reggel ismét a legelön, a mint egy liangya-bolyt feldúlt. — Jól van. A báró mély hallgatásba merült. A remegő vonásoktól árnyékolt arcz csakhamar nyugodtabb hangulat kifejezését ölté magára. Összeszedve magát, mint Julius Caesar Brutus döfése után, paraucsolá q fiúnak, liogy fejezze be a Hiób postát. — Többet nem tudok, méltóságos uram, mint hrgy a szarvas bizony él, s hogy a báró urnák már délután a dobosvágásra kell mennie, hol édes apám meg a feleségem fogják várni. Később nem volna jó. Édes apám fölvitte puskáját, sátor is van készen, s ma estve — Nagyon nehéz lesz nekem ezzel a fájós lábbal felsántikálni ebben a forróságban. A báró egészen le volt hangolva. — Épen most beszéltem a bodnárral, báró ur, a kinek lova mar gyakran megmászta a hegyet, s igy gondolnám, hogy a báró ur fellovagolhatna. Tarisznyámban majd viszek én magammal valamit. — Magadnak vihetsz ; a mi engem illet, én előbb megebédelek itthon. Jancsi, lásd el Jóskát mindennel, s gondoskodj az ebédről. Még egyet Jóska. Jancsi, hagyj magunkra. A szolga eltávozott. — Jóska, — a báró zavarba láfszék jönni. — Jóska fiam, én már meglehetős öregember vagyok. .. — Méltóságod igen jól néz ki, s ha én leány volnék. . . . A báró erőnek erejével Iátszék egy gondolattól megszabadulni akarni. — Jóska, a féltékenység gonosz vétek. — Nem ismerem én azt, báró ur, soha életemben sem voltam féltékeny, s legkevésbé az én Lidimre. — No, az szép tőled, fiam. Feleséged a tavaszszal szerencsét hozott nekem, hadd vezessen ma is ő a leshelyre. — Biz az nagyon jó lessz, báró ur, mert az ide-oda mászkálás egy kicsit már mégis nehéz Lidikémnek. Hisz tudja méltóságod. . . . — Tudom, tudom, ne félj semmit, én leszek a keresztapa. No, tehát el van határozva. Az emberek hadd beszéljenek, a mit akarnak, én ugy sem sokat törődöm a közvéleménynyel. — Azok nem fognak mondani semmit. Sok úrral mászkált már Lidi a hegyek közt ; s aztán ott leszek én is, meg édes apám is, no meg — a szarvas is. — Tehát tizenkét órakor indulunk. Öt órakor este ott ült a báró a lesben a szarvaslegelő előtt, csinos vadász-segédnöjével együtt, felséges szél ellenében. Elmúlt egy óra, utána még egy fél, még semmi sem mozdult. Kinos feszültség. A báró szaggatást kezdett érezni idegeiben. Egyszerre zörej támadt a fiatal fák között a legelő szélén, látni lehetett a galylyak meghajtását, s a zörej folytonosan tartott, mindig egy helyben. Nagy ég! az ágak közül most egyszerre óriási agancs emelkedik ki. A báró már puskát akar emelni, de erös kar megakadályozza öt minden feltűnhető mozdulatában. Már valami tizszer látta a báró a hatalmas czimert, közben-közben egy hatalmas tömeget is mozogni a fiatal fák között, mint valami kísértetet. Most már a fej is kiemelkedék a galylyak közül, s a mozgó tömeg egy gyönyörű szarvassá változott át. A báró újra megkisérlé a fegyver felemelését, de minden törekvése hiába való volt, ugy érzé, mintha karjait két erös csavar közé szorították volna. Ilyen tizenöt perczet még át nem élt soha. Végre a magas galylyak az erdő szélén, mint valami függöny, szétnyíltak. Most a tisztásra kell lépni a magas urnák. Mi ez ? A galylyak ismét előbbi helyüket foglalják el, a zörej lejjebb hallatszik, s a bokrok ismét mozognak. Az agancs látható volt, azután ismét eltűnt Az a szarvas kétségbeejti az embert. Egy perczuyi borzasztó feszültség. Minden csendes volt. A csavar most egyszerre szabadon bocsátja zsákmányát, s Lidi egy pillantása lefelé mutat. Ezer villám ! Ott áll a szarvas a legelő szélén, a báró czéloz, azután tüzel, s abban a pillanatban látni lehet a szarvast bukfenczezni a levegőben, s a második pillanatban ugyanazon helyen összeroskadni. A báró reszketett az izgatottságtól. Újra tölteni akart, de Lidi nem engedé. Most egy örömkiáltás hallatszott, hatalmas, messzehangzó kiáltás a meredélyről, s a dobosvágási kunyhótól, a hol Kati állott barátnőjével, s ki az ujongásnak egyátaláu nem akart véget vetni. — A szarvas nem fog már tőlünk elszaladni — mondá Lidi. A báró golyója valóban a nagy sziveret tépte szét. Most küzdi végvonaglását, a könybe lábadt szemek homályosodni kezdenek, a nyelv elveszti élénk pirosságát, a nemes állat végső hörgése hallatszik. Tiz perez múlva Jóska is megjelent apjával együtt a helyszínén. Csekély távolban, honnan igen szép kilátás nyilt a völgybe, az ángyomasszonyok óriás tüzet gyújtottak, jeléül annak, hogy a vadászat sikerült, a mit a korcsmárosnak meg a korcsmárosnénak mindenek előtt tudniok kellett. A mint a báró Lidivel lejött, az ivóban é3 konyhában már minden ünnepélyes színben volt, s egy óra múlva már csaknem az egész falu a korcsmába gyűlt, Lidi csinos ünnepi ruhájában, s a báró oly boldogan, a minő már régóta nem volt. A bodnár szürkéje még egyszer megmászta a dobosvágást, csakhogy most már egy két kerekű talyi 32*