Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-07-30 / 21. szám

Melléklet a „Vadász és Versenylap" 21 -ik számához 1869. J ULIUS 30. 1869. Önkénytelenül jutnak itt eszembe Laube Jagdbre­vierjének eme sorai : Die alten Götter sind nicht gestorben, Die alten Künste sind nicht verdorben, Die alten Schaefer, die alten Jaeger Sind mancher tiefen Kunde Pfleger. M e d v e r ő 1 környékünkben eddig keveset szól a bir. Dobsinán nem régen egy maczkót kinyomoztak s hajtásba is kapták, de kevés lévén a hajtó, ezek közt sértetlenül kitört. Tomori erdömester tudósit, hogy volna erdeiben egy biztos medvéje, de még ir­hája jobb nem lesz, vagy kárt nem tesz, addig nem akarja bántani. A sajátkezüleg elejtett 24 medvéjé­nek számát tán restelli negyedszázra emelni ? E dúvadak által tett károkról még nem hallani ; úgy látszik, hogy a hideg időjárás hűtötte le forró vérüket. Ha azonban a nyári forróság beáll, aligha véresebb jelekkel nem tudatják jelenlétüket! Feltűnő dolog, hogy ez idén holláink közt több­ször mutatkozik hiúz. E tavaszszal egyik rosnyói kerülő fáról lőtt le egy erős darabot. A hiúzt vad­macskának nézte s irháját 3 fton adta el, ez most a megyei várnagynál Pelsőtzön látható. Mult Junius 24-én fekete Lehotán a favágók vertek agyon egy m. e. 8 hetes hiúz külyket, ennek irhája a csetneki szolgabirónál szemlélhető. Ha e kártékony dúvad illy gyakrabban fog mutatkozni s valószínűleg elsza­porodni, akkor kedves őzeinknek ugy is gyenge lét­száma nagyon is leapad. Neliány év ólta vaddisznó is mutatkozik völ­gyünkben. Tavaly a csetneki vadászok két darabot lőttek. Ez idén is egy konda tanyázik a Restér, Csetnek, Gencs, Bisztró, Hanczko és a Sajó közti bük­kösök és tölgyesekben. Ezekből egy erős kan a buga idény után elvált s az al sajói, Gr. Andrássy Man'ó féle erdőségben állandó tanyát vett, liol többször láttatja magát. Itt senki sem is bántja, mert a vadá­szat erősen tilalmaztatik, bár azt ballom, hogy az utóbbi időben a nemes gróf erdészeinek a lövöldözést kutyákon kivül már verebekre s egyébb apróságokra is megengedte volna. Egyébbiránt jobb illy szigorú tilalom, mint a Csetnek völgyi pusztítás az itt is tilalmasnak mondott vadásztéreken. Mi már a kilátásokat a jövő vadász idényre illeti, ugy nagy vadböséggel nem biztat­juk magunkat. Foglyokból több helyütt talál­tunk fészkelő párokat; e szegény vad, ha a fészek­ből kikel, legalább a lesi puskástól biztos ! Nyul, télen ált annyi maradt, mennyit a ra­gadozók s vadorok meghagytak, s ősszel annyi ma­radand, mennyit ezek s a kóbor sok kutya ki nem pusztít. Császármadár több helyütt már csirkés csa­patban láttatott, adja Sz. Hubert hogy az igen meg­fogyottak felszaporodhassanak. Fürj e tavaszon igen sok jött völgyünkre, de jó idényre kevés reményem van, mert legtöbbje a réte­ken fészkelt, hol a kaszálás tönkre tette. A mellyek az őszi vetésben fészkelnek, azokból sem sok várható, mert aratásig — melly ina holnap beáll — alig ké pesek tojásaikat kikölteni. Egyedül a tavaszi vetés­ben fészkelőkből várhatni növekedést, de fájdalom az árpa, zab, nálunk olly silány, hogy csak elvétve telepedett bele a fürj. Özekből a mult télen alig néhány darabot lőttünk s ezekből várható volna növekedett létszám, lia dúvad, kókor eb, csatangoló marba s juhnyájak nem háborgatnák szegényeket! Marad tehát: róka, nyest, görény, kóbor kutya macska, sas, héjjá, kaba, szarka, lesi puskás s egyébb ragadozó vad, mellyel a vadásznak mulatsága s bosszúsága lehet quantum satis ! CsETNKKVÖLGYE JllliuS 4-én 1869. CSETNEKI. Apróságok, afrikai vadászataimból. Körülbelül 3 éve, bogy Bougieban, Kabylia e régi fővárosának környéken tartózkodtam, s mond­hatom, hogy nem ismerek vidéket, mely bővebb ara­tást szolgáltatna a merész, biztos lövésznek. Hem­zseg itt minden neme a nagy-vadnak ; elmellőzöm a sakált, Algeria e törzsvendégét, de hyéna és vadkan i VADÁSZ É S VERSENYLAP. is böviben van, s a párduez sem hiányzik. A hyéna csak a kutyákra nézve veszélyes, s a balált, mely őt minden oldalról környezi, csak rendkívüli félénk­sége által kerüli el, s ez okból rejtve tartja magát nap felkeltétől lenyugtáig. Egy nap, szalonka les alkalmával, nekem is volt találkozásom egy ily állattal; egy csaknem járbatlan mélyutba hatottam be, és kutyám némi nyugtalanság jeleit adá, azután tétovázva megállt, egész erővel szimatolván egy uj nyomot, inellyet azonban csak vonakodva követett; egy bokor mögé rejtőztem vizsgálódás végett. Nem sokára mintegy 80 meternyi távolságra tőlem egy hyénafej tűnt fel a bokor mögül, mely szemeit vizsgálódva jávtatá körül a vidéken. Golyót csúsztattam fegyverembe, de mozdula­tom, melylyel az állatot czélba vevéin, kissé elárult s a hyéna ismét eltűnt bokra mögé ; ujjólag elrej­tőztem. Pillanat múlva ismét megjelent feje, de mint valóságos árny, közvetlenül ismét eltűnt a bokor mögött; valóságos bújósdit játszottunk. Utoljára megelégültem e játékot, félvén, hogy kutyám adja meg az árát, s egy hibázott lövéssel megfutamítottam a byenát, melyet nem láttam többé. Ezen vad épen nem veszélyes, sőt könnyen lehet szeliditeni is. A vendéglőben hol ebédelni szoktam, volt egy igen szép, mint a kutya lánczra kötve, s ha valakit közeledni látott, hanyatt feküdt és balkan nyivákolt, a miért megezirógatták; igen jó egyet­értésben élt és jóakarólag játszott a kutyaköly­kökkel, melyek őt felingerelték. A mint emiitettem, Kabyliában gyakori a pár­duez, szintúgy vadkan is bőven van, s nagy pusztí­tást okoz a mezőkön ; csapatonkint jönnek ide min den éjjel a bokrokkal fedett hegyekről, s a szó szo­ros értelmében felforgatják a sikság némely részeit. Hanem nyomukban szokott lenni a párduez is, s az éj beálltával egy szorosban elállja utjokat, s a gond­nélkül tova ügető konda sereghajtóját rendessen egy ugrással leteríti, mely aztán csaknem mindig életével lakol e szomorú találkozásért; azonban ha a párduez erős kanira bukkant, s az első ug­rással nem tette liarczképtelenué, ez agyarának rendkivüli döfésével gyakran megszabadítja magát ellenségétől, vagy hosszasb küzdelem után a két harezos, halálra sebesülve terül el egymás mellett. Vadászataim egyikében a véletlen egy ily kiizd­térre vezetett. A két fél 20 meternyi távolságra be­vert egymástól; a liarcz rövid volt, mit az alig érin­tett föld is bizonyított; az erős négy vagy öt éves vadkannak mély sebe volt nyakán s vérfolyás okoz­hatta halálát; a párduez bal szügyében kapott agyardöfést, mely teljesen kinyitá mellét és hasát. Nemsokára ezután magamnak is ily szilaj harezo­sokkal volt dolgom, mintegy 6 kilométernyire Bou­gie-tól, egy magános malom környékén, melynek gazdájával egyik kirándjlásom alkalmával ösmer­kedtem meg, s kinek sürü bokros hegy tövében fekvő s tiszta fris vizzel biró folyócskán épült mal­mát s földeit éjjelenként nagy vadkancsapatok láto­gatták, s miután jóllaktak a malom körül elterülő burgonyaföldeken, a molnár bosszúságára még a kis folyóhoz is el jöttek felüdíteni magokat, s aztán tele gyomorral és vig szivvel koezogtak tova, a szegény molnár nagy kárára, ki aratását igy napról napra megfogyni látta. Hogy véget vessen ezen pusztításnak és megbüntesse a rablókat, utánnam küldött a molnár, s elhatároztuk, hogy estére les­be fogunk állni. Eleinte minden jól mentis az első két éjjel két áldozat lakolt életével a gazdag lako­máért. Ezen kegyetlen fogadtatás pillanatnyira elég jó leczke volt, s egy álló hétig nein mutatták magukat az általam ugyan várvavárt, de a gyarmatos­nak nem igen kedves vendégek ; ö megunta a hosszú ' éjszakázást, s jobban szeretett a padkán nyújtózkodni, mint a szerinte bizonyosan soha többé vissza nem térő kanikra lesni. Rosszul számított. A burgonya megkisérlette őket s körülbelül egy bét múlva eltávozásom után egy, az eddigieknél számosb társaság kezdé pusztításait. A molnár felbőszülve esküdött boszut, s miután puskáját különös gonddal megtöltötte, visszatért les­helyére. Az éj sötét volt; folyton nagy felhők úsztak az égen, s minden pillanatban elhomályositák a külön­ben is halvány hold világát; azonban a mi emberünk jól meglapulva a bokor mögött, erős lábon várta a merész tolvajok megjöttét, midőn egyszerre iszonyú I 103 zaj hallatszott, hasonló ahhoz mit egy század lovas­ság okoz, mely élethalálharczra rohan. A molnár el­árultnak hitte magát, mert nemsokára meglátta ro­hanni a vadkanokat, valóságos orkánként, a mint teljesen feloszolva iparkodtak a hegyre érni. Ugyan­azon pillanatban balfelöl, busz meternyi távolságban búvhelyétöl, egy vadkan panaszos röföge'sét ballá, de mely magas bokrok által volt elfödve ; a csekély fénysugárnál, mely e pillanatban felvillant, sötét alakot vett észre: czélzott és tüzet adott. Egy eső test által okozott zaj tanúsitá, bogy a lövés ta­lált ; azonban némi távolságban észrevette a holtnak hitt vadkant, siralmas hangokat hallatva elballagni. Meggyőződve arról, bogy a vad halálra sebesült, nyugodtan hazament, vizsgálódásait másnapra hagy­ván. Megelégedve bős tettével békésen tölte az éjt, s napkeltével sietett visszatérni leshelyére, hogy nyomdokát kövesse a vadnak, melyet holtan vagy legalább haldokolva gondolt találni a közelben. De ó csuda ! Nem akart szemeinek hinni, egy pompás párduez hevert ott meredten ! A vadkanok ijedtségének nem a szegény molnár, hanem igenis a párduez volt okozója ; a zaj, mit balfelöl hallott, a párducztól eredt, mely egy vadkanra vetve ma­gát, áldozatját megfojtani iparkodott. A szerenesés molnár golyója a sötétben véletlen a párduez vállát érintve, belehatott a fiile mögött, s az állat agyába helyezkedett el. Ezen golyó megszabadította volt a vandkant a hatalmas talpaktól, melyek szétszaggat­ták volna, bár azért szegény kissé távolabb mégis kilehelte páráját. Igy történt, hogy a mivel kevés sportsman dicse­kedhetik : a molnár egy lövéssel két vadat teritett le, s pedig hatalmas fővadat ; hanem a mint nekem újbóli látogatásomkor megjegyzé, nem kivánkozik többé ily szerencsére , mert nem tudja eltalálná-e még egyszer a párduezot, — liaueni azt tudja, hogy az majd eltalálná őt. _ Gr. B. K. Észrevételek báró Podmaniczky Geizának — gróf Festetich Leo vadászati törvényjavaslata feletti nézeteire. A „Vadász és versenylap" 18-ik számában báró Podmaniczky Geiza ur által közzétett nézetek csak vázlatát képezhetik azon módosításoknak, melyeket a gr. Festetich Leo ur által javaslatba hozott vadá­szati törvény szabályaira tenni lehetne, — azonban miután a tisztelt báró mindjárt czikkének bevezeté­sében a hosszadalmasság elkerülését hozza fel ment­ségül, bogy a javaslat fejezeteiről általánosságban nem szólott : mi is követjük e jó példát, de fentart­juk magunknak mind a ministeri — mind a gr. Festetich féle javaslatokhoz annak idején tüzetesen hozzá szólani, — mindamellett nem mulaszthatjuk el már ezúttal is mindkét javaslat némely főbb vo­násai — s különösen a nemes báró nézeteire saját észrevételeinket előzményül is ismertetni. A tisztelt báró ur által a II. fejezet alatt felhozott nézetét a 200 holdnyi területre nézve teljesen oszt­juk, — és egyszersmind ezzel a ministeri javaslat 2. §-át fentartatni óhajtjuk, — nemcsak a t. báró által előadott okokból, hanem főleg ama szabadelvű fogalomból, hogy a jogokat, ha mások sé­relme nélkül történhetik — kiterjesz­tetni kívánjuk. Már pedig a gr. Festetich féle javaslatban indítványozott 300 catastralis hold­nak megállapítása által a vadászati jogot a tulajdou­jog rovására jelentékeny arányban korlátolva látjuk. A III. fejezet alatti nézetét azonban a haszonbér tartamára nézve — nem oszthatjuk, mert miután a ministeri javaslatban a haszonbéri évek minimuma amúgy is meg van állapítva, a több évrei bérletre néz­ve a szerződő feleknek praejudicalni nem óhajtanánk. Ellenben üdvözöljük a nemes bárót azon a téren, hol az ősi elavult s a mai kor színvonalán immár nem álló földesúri előjogokat nemcsak hogy nem pártolta, hanem azoknak e helyütt a bérletre vonat­kozólag határozottan ellenük nyilatkozott, cs az 1848. törvények szellemérei hivatkozással, szabadelvű gondolkozásának itt is dicséretes tanújelét adta. Ez elv vagy szabály elfogadása által csak vissza­lépést tanúsítanánk nemcsak politikai tekintetben, —­de nerazetgazdászati szempontból a jövedele in­fo r r á s t apasztanánk oly helytelen eljárás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom