Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-11-30 / 33.szám

543 hajtást tett ebeivel, pár erdész és egy-két kerülő kíséretében — Homonna vidé­kén, melly alkalommal egy öreg emsét és öt tavalyi süldőt lőtt. Fehér fecskék. Sz.-Radváuyban egy földész házának eresze alatt évről évre fészkel egy pár fecske, melyek egyike tarka. Ezen fecske párnak már ötödik évben egymásután tiszta fehér fiaik vannak. Egy szomszéd birtokos már kettőt lőtt le közülök, bogy muzeumunk ornithologiai osztályába küldje, de kitömésig elrom­lottak. Az idén azonban ez ur két itly fiatal fecskét kivett a fészekből, s a legna­gyobb türelemmel és gyöngédséggel felnevelte őket úgyannyira, bogy egészen k e­z e s e k lettek ; szobájában szabadon repkedtek ide s tova, s ebéd idejekor a tányér mellett vagy vállain foglaltak helyet. A mult héten azonban az egyik kimúlt. Lábaik és csőrük rózsa-, szemeik mélyebb vörösszinüek, s fejük — ha az ablakban ülve a nap rájok s rajtok keresztül süt — átlátszóan rózsaszínű. Az állatkert igazgatósá­gának két hóval ezelőtt felajánlottam őket, de választ nem kaptam. (M .V) Hágó-mének. A mezőhegyesi katonai ménesben 1869. február 1-töl egész junius végéig a következő telivér és félvér mének fognak fedezni: A) Angol telivér mének: frt 1. Amaty, apja Womersley, anyja Sleiglit of Hand, — rőtsárga 15 m. 2 h GO 2. Deutsche Michel, a. Italian v. Musician, a. Flying Polka — Tranipballtól, sárga löm. 3 b. 2 v GO 3. Grizzly Boy, a.Sheot Anchor, a My Mary — Emprisetöl: szerecsonszürko (Moh­renkopf) 16 m 50 4. Macbeth, a. Commotion, a.Lady Hereford — Cotberstonetól. söt pej, 16 m. ... 50 5. Revolver, a. Melbourne, a. Sally Warfoot — Dofencetó'l, vil. pej, 16 m 80 6. The Czar, a. Worlike, a. Venturo Girl —Liverpooltól, söt. pej, 1G m. 3 b. . . . GO 7. Wieland, a. Teddington, a. Wieket, söt. pej, 15 m. 2 b 40 8. Exact, a. Saunterer, a. Catastrophe — Pyrhuss The Firsttöl, vil. sárga, 1G m. . . 50 B) A n g o 1 - a r a b telivér mének. 1. Castor, a. Dániel O'Rourke, a. 8ö-ik Ulodba, szennyes sárga szüriio, 15 m. .... 30 C) Eredeti arab mének. 1. Atuan, a. Kohéilan Anaze, a. Kohela Anazo, vil. sárga , 14 ni. 3 h . . 30 D. Arabs telivér mének. 1. El Delemi, a.El Delemi, a. 96-ik Dabama (bábolnai nevelésű arab toliv.), szeny­nyessárga szürke, 15 m. 1 h. . . . 30 E) F é 1 v é r mének. 1. Orania, a. Little Known, a. egy Harkaway kancza, söt. p., 16 m 40 2. Confidence, norfolki ügető faj, a. Trip v. Wildfire, a. egy Pride of TIio North k. söt. p., 15 m. 3 b 20 3. Shaggya X., a. IV. Shaggyn, a. 307-ik Samhan k., söt szürke, 15 m. 1 li 30 4. Puncb, norfolki ügető faj, a. Quicksilvor, a. egy ügető k., veres deres, 15 in. 3 h. . 30 5. Pride of Eilgland, norfolki ügető faj, a. Pride of England norf. ügető mén., a. 71-ik Dairimaid irlandi faja kancza, verotdores, 15 m. 3 h. 2 v. ... 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom