Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868
1868-10-10 / 28.szám
4 58 másik pillanatban még is gondolkozóba esett. Anna baboaás volt Az elbeszélés mély hatást gyakorolt fogékony kedélyére. Azonban a megkezdődött vadászat figyelmét más jelenetekre tereié el. Az erdő közepén volt egy nagy kiterjedésű mocsáros tó. A kócsag örömest tartózkodik oly helyeken, hol tavak és patakok, rétek és mocsarak erdőségekkel váltakoznak. Az erdei fenyő és égerfak ágai csaknem egészen fehéreknek tünedeztek föl a tó partján a kócsagok seregeitől. A vizszinén és a parton másféle vadmadarak is csak úgy nyüzsögtek mindenfelé. Itt kelle kezdődnie a solymászatnak. Mindenki könnyen beláthatá az egészet. A patakon és vizereken hidak és bürük vezettek által; a mocsáros rétek pedig galytöltésekkel valának átszelve. Minden szem a solymászokra irányúit vala Hat solymász, pompás vadászöltönyeikben, sólymaikat erős bőrkesztyűvel borított ökleiken tartva, élőkön a fővadászmesterré avatott Salnove-val, s hátuk mögött vadászebekkel, várakoztak a jeladásra, melylyel az érdekes vadászat kezdetét veendi. Buckingham a királynőhez közelite. Ugy látszék, hogy a beálló jelenet kevéssé érdekli őket. — Követ uram — szólott a királyné halk hangon — tudja-e már ön, hogv mi hir kering itt szájról szájra?! — Oh igen felség, — viszonzá a herczeg, — az amit én Angolországnak régen hírül vittem, hogy szerencsésnek érezheti magát Francziaország, ily kecses, ily tündér-szép királynő birtokában. — Nem az — viszonzá Anna királynő gyöngéden elpirosulva. — Az általános beszéd tárgya más egyéb, - és sokkal komolyabb. — Komolyabb ? En semmi mást nem ismerek. Vájjon mi lehetne az felség ? — Önnek paripája felöl szólott a hir, melynek fehér jele vészt hozna lovagjára. — Ez minden? A szerencsétlenség is áldással jár, egyesit az, és — Eme pillanatban fölhangzott a kürt minden oldalról. A király jelt adott a vadászat kezdetére. A fővadászmester parancsolta, hogy oldják el a vadászebeket. A kutyák eszeveszetten fogták körül a kócsagokkal megrakott bozótokat. — Salnove ! kiáltott a király némileg kedvetlenül, — Montbagon herczeg felől álmadozik-e ön ? Miért bocsátotta ön az ebeket szabadon még e bokrokon innen. Miért maradnak a vizslák és lovasvadászok vissza. — Felség, a bozótok között mocsárok vannak, hol lóval könnyön elsiilyedhetni. 8 igy is elég kócsagot fogunk majd keríthetni. A solymászok szétoszoltak; megoldozták a hosszú lánczokat , levevék a sólyomok sapkáját, mert a kócsagok miuden pillanatban szárnyra kelhetének. Mindenki a magasba tekinte. Már egy kócsag a magas fák teteje fölött kóválygott. Hirtelen elszabaditák a solymászok madaraikat, s félig meddig felemelt ököllel úgy forditák, hogy a kócsag azonnal szemébe tűnjék, s feldobták őket a magasba, épen azon perczben, midőn a kócsag a királyi kortegeből kiszabadult. (Vége köv.)
