Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868
1868-07-20 / 20.szám
320 midőn a fiatalok már kiröpködni kezdenek; ill-yeukor a fészelcen kivül a fák ágain gubbaszkodnak s esetlennél esetlenebb röpködéseikkel mulattatják a nézőt. Illyenkor néhány egyénből álló vadász-társaság a legszebb verseny-lövészetet gyakorolhatja — golyóval, minden srét mellőzésével, minél aztán fiatal kezdő vadászok igen jól begyakorolhatják magukat rajtok. Ez ismertetett eormoran-gyarmatnak is liire futamodott, s több éven át messze föld és vidékről felkeresték a vadászatkedvellők; igy 1860-ban Frigyes Károly porosz kir. herczeg is megtiszteld őket magas látogatásával, különösen e czélból rándulván át e partokhoz a Grille nevü Yacht-gözösen, számos kiséretlel, s egy délutánon át 200 cormorant lőttek le csupa golyóval, melyekből egy sajátkezüleg lőtt példányt alig kitömve magával vitt kis muzeuma számára. Igy élte világát a kis gyarmat már körülbelől 8 évig, gyarapodva és ismét fogyva, a mint egyik idén több vagy kevesebb vadászat intéztetett ellenök, midőn nékik is tapasztalniok kellett a közmondás azon helyességét, hogy semmi sem állandó a nap alatt. Az 1862-ik év nyarán ugyanis —mint felhőtlen égből a villám — olly váratlan s nagy csapás érte a coloniát. Egy a királyi kormánytól kiküldött bizottmány jelent meg a gyarmaton; e bizottmány tagjai a korona egyik ügyészéből, egy főhalászmesterből és néhány, alkalmasint doctor jurius-féle egyénből állottak. Ez uraknak nem volt más czéljuk, mint megbecsülni a kárt, mint a cormoran telep évenként az államnak okoz. Felszámították, hogy egy cormoran naponként ennyi meg ennyi font csikót eszik meg, s megfontolva, hogy egy font esik négy öt ezüst garas, megfontolva továbbá, hogy a cormoranok a vidéken legalább is 5 hónapig fogyasztják a csikókat, s megfontolva végre, hogy legalább 1200 darab cormoran él ez időben illy drága és bűnös keresetből — a kár évenként legalább is 32000 porosz tallérra rúg. No hisz ez szép tőkécske! ki fizesse meg e kárt? A tulajdonképi bűnösök, a cormoranok — ugyan nem, ezek ép olly fizetésképtelenek mint jóbarátjok a föerdész. E részről tehát nem volt mit reményleni; nem maradt tehát más hátra, mint kimondani per sententiam, hogy mindjárt az idén le kell lődözni a cormoranokat, a mennyire csak lehet, s hogy pro futuro is az országból örökre száműzetnek. Ez itélet végrehajtásával az erdészeti személyzet bízatott meg, s még ugyanazon őszig 600 darab cormoran lövetett le. E szigorú megfenyitésnek várt erkölcsi hatása azonban elmaradt, mert a jövő tavasszal megint csak megjöttek a cormoranok. Ekkor aztán ismét dolgozott a lőpor és serét, és pedig olly kiméletleniil, hogy a különben kissé együgyű colonistáknak mégis kissé nagyon tarkának tetszett a dolog. Elhagyák tehát fészkeiket, s néhány napig még az erdőben és vizeken röpködtek ide oda, de sehol sem levén többé nyugtok, végre felkerekedtek a légbe s hátat fordítottak alkalmasint mindenkorra e vidéknek, hol a csik-halászat és fogdozás körül kife (tett buzgalmukért — különösen a fiscalitás részéről, olly kevés rokonszenvet tapasztaltak. Ily vége lett a seerabenbergi eormoran-gyarmatnak. A „Sporn" után. Sárkány J. F.
