Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-06-20 / 17.szám

269 vagy hogy köszvénye miatt a tuilieriákban marad. A longchampsi gyepre tóduló népség roppant volt, s mondhatni bogy Páris negyedrésze megjelent. Természetes, bogy a társadalom minden osztálya eléggé képviselve volt, s a leggazdagabb és fényesb öltözékek mellett lehetett látni a munkás zubbonyát és a Grisette egyszerű viseletét, ha ugyan még egyszerűnek lehet azt nevezni. A versenyek pontban 2 órakor kezdődtek, s ez ideig a császári páholyban csak a flandriai gróf és grófnő — kik tegnap érkeztek Párisba — s néhány államférfi mutatá magát. Az első verseny után — mintegy 2% órakor — a császári hg érkezett meg, s meglehetős részvétlen fogadtatásra talált, azaz épen nem éljeneztek. Kíséretében nevelője és játszótársa voltak, ő maga kék öltönyben és piros harisnyákban. A népség azalatt még mindig tódult a gyepre, s a figyelmes vizsgáló, — mái* t. i. a ki nem éppen kizárólag a futtatásra gondolt csak — észrevehető, hogy a magasabb hölgyvilág ismét változtatott fövegein. A kalapok ugyanis, melyek eddig egy kis virágocskából álltak csak — megint megnőttek. Ugy tetszik, mintha a "harmatbőrüek" észrevennék, hogy az előbbi fejtakarók mégis csak igen kevéssé védik őket a nap és szél ellen. E szemlélődéseim közben negyedfélre járt az óra, s közelgett a perez, mellyben a nagy dijjérti futás kezdődött. E perezben némi izgatottság támadt a közönségben, hasonló ahhoz, mint midőn a gabona földeken egy kevés szellő suhan végig, az arezok északkelet felé fordultak — honnan a császári pár hintója közeledett. A császár, ki rosszabb színben van, mint utolsó gyengélkedése előtt — vastag felöltőben volt; azonban nem igen komornak látszott. A császárnő, mint mindig, igen kecses volt, s látszott, bogy ö már hódol az uj divatnak — mert meglehetős nagy szalmakalapot viselt, — azaz hogy, ha meglehetős nagy szalmakalapot mondtam,azt úgy kell érteni hogy biz azt már kalapnak is lehetett tartani. Elől kalászok s egy szép piros pipacs diszité e kis touquet. Ruhája fehérszínű volt — a mint kivehetém, s könnyű kék kendőt viselt rajta. 0 felségeik fogadtatása —- ha jól láttam Mária orosz nhgnő is hintajukban volt — igen hideg vala; alig egy pár éljen-kiáltás történt, mit némelyek oda akarnak magyarázni — bogy ez a már éppen felnyargaló mezőny iránti tekintetből maradt el. Alig foglaltak helyet ő felségeik (a császárné balján a flandriai gróf, 8 e mellett a cszászári hg, mig a császár jobbján a flandriai grófné ült) midőn az indulás megtörtént, s a közönség egész izgatottságba jutott. A francziák mindnyájan Souzerain-re fogadtak, s képzelheti ön a dübösséget, midőn az angol ló — Marquis of Hastings „The Earl"-je — a nyerpont előtt pár öllel határozottan elhagyta kedvenezüket; alig pár „cheer" hallatszott csak midőn a győztes az állványok előtt bemutattatott, ezek is angolok voltak természetesen, a többi százezer torok rémes hallgatagságban vesztegelt — hogy Shakespeare szavaival éljek. A császárra is elragadt a kedvetlenség — bármikép iparkodott is mosolyogni midőn az 5000 db Napoleond'ort tartalmazó serleget a marquisnak sajátkezüleg átnyujtá. Mindenesetre nagyon szembeszökő volt a párisiak magaviselete ma és az ezelőtti 3-ik idényen, midőn gr. Lagrange lova nyerte a nagy dijjat. Akkor mindenki a legnagyobb örömzajjal rohant a nyertes felé,) mig ma egyetlen udvarias hang sem volt hallható az angol győztes irányában. *) Mindjárt e verseny után, a többit *) E részben az angolok sem különbek ; midőn azelőtt 2 évvel gr. Lagrange Gladiateurje