Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868
1868-04-20 / 11.szám
166 Ily hollák az emiitett királyhegy egész lánczolata, mely Gömör-, Szepes, Gömör-Liptó s Liptó-Zólyom megyék közt kis részben a Göllnitz és Hernád, nagyobbára a fekete Vág s Garam vizek vizválasztékát képezi. Ily hollák azon hegylánczolat, melly 3—4000 láb magasságban a megye éjszaki s éjszakkeleti határain Torna megyéig s tovább húzódik, képezvén a Sajó és Göllnitz vizek vizválasztékát, tovább pedig Torna és Szepes közt a megyei határt. Végtére ily hollák a megye északnyugoti részében a Göllnitz forrásaitól délnek s délnyugotnak huzódó4000 láb magas hegylánczok, vizválasztékul szolgálván a Garam vizeinek egyrészről, másrészről a Sajó, Csetnek, Jólsva s Rima vizeinek. Ezenhegylánczolatban vannak a királybegy után Gömör megyének legmagasb pontjai: a r ed o v a i „Sztolicsnaharovi vrch" nevű 4600' magas kúpjával, a jávorin a s k a k a s 4400' magas fensikok, — végre afabovahola 4560' magas s a nem sokkal alacsonyabb Vepor t e t ő i, a Zólyom-Gömöri határvonalon. Hogy a hollák éghajlatja szelid nem lehet, azt mindenki elgondolhatja s ha az alsóbb holláké, t. i. a garam-sajói s göllnitz-sajói vízválasztóké már is hideg, úgy a magasabb holláké t. i. a királyhegyieké, pláne zord természetű. Nem ritkaság a Garamvölgynek e felső részén a szánút november közepétől april közepéig s még ajuniusi és augustusi hópelyhedzés is. De az alsóbb hollák vidéke is hideg, s 3—4000 láb magasságban a téli havak, kivált az éjszaki oldalakban s a sürü fenyvesekben csak május végén, néha csak juniusban pusztulnak el végkép, a szélvészek által felhalmozott hófúvások pedig még sokkal későbben. Leltüneményi jegyzeteimben a többi közt 1864. junius 10-éről ezt találom: „Ez napon láttam utoljára havat a Harovi vrch alatti fuvásból, mely pedig szélmentes ós verős uton feküdt." Ezen éghajlat szabályozza a hollák virányát s részben állati életét is, a minthogy növényzeti s állattani viszonyai tetemesen külömböznek az alantibb tájak ebbeli viszonyaitól. A magasabb kopaszságokon kaszálható fü nem terem, azok többnyire csak hanga füvei, áfonyás bokrokkal vagy lycben islandicummal boritvák. Az oldalakat fedő rengeteg erdőségek többnyire fenyvesek s tűlevelűek sokféle fajából, leginkább fehér és Lutz fényűből (Pinus Abies. P. picca) áll, gyakori a nemes veres fenyü sa jegenye fenyü is, (P. Larix,P. abies pectinata Dec),ellenben a esi r bolya fenyü (P. cembra) s tennyő tiszafa igen ritka (taxu3 baccata). Vannak kiterjedt nagy bükkösök s más lomblevelű vegyes erdőségek is, s ezek szintén mint a fenyvesek, sok helyen a hollák tetejéig felnyúlnak. Az erdők felső határai a hollákon 4000--4200 láb magasságban vannak, helyenként e határvonal lejebb maradozik, helyenként, mégpedig zártkörű fenyvesekkel, 4600 lábra is feltörekszik. Sajátságos, hogy a szepesi határnál fekvő hollák lánczolata az éjszaki oldalról a tetőkig be van erdősitve, a déli oldalon ellenben nem; itt az erdő felső határa 200—600 lábbal a tetőn alul maradozik el. A fenyü s elbokrosodott Bükkfa felett már csak egyes henye fenyübo-