Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-04-10 / 10.szám

150 prózai kívánalmainak tettünk eleget, mig végre az álom édes karjaiba vetettük magunkat, a nap fáradalmait kipihenendők. Midőn a felkelő nap első sugarai, az ej homályát eliizve, a nagyszerű havasi természetet uj életre ébreszték, már talpon voltunk; fegyvereinket rendbe hoztuk, a vadászok között lőport osztottunk ki, s egy kis reggelit magunkhoz véve, megindultunk a hajtásra kitűzött helyre. Az út nagyon fáradságos volt, mivel mind meredek oldalokon kellett járni; négy órai nehéz mászkálás s kóborlás után helyen voltunk. Egy vadász, ki a környéket ismerte, rendre kijelölte állásainkat, mindamellett azonban két óránál tovább kellett várnunk, mig a hajtás megkezdetett; a hajtóknak egy nagy kerülőt kellett tenni a hegyeken keresztül a hajtás helyéig s ez okból történt a késedelmezés. Megvallom, várakozásteljes feszültség, szinte reszketegség fogott el, midőn végre tehát a havasokon találtam magamat, füleimet s szemeimet erőltettem, nehogy valamely kis nesz kikerülje figyelmemet, s szinte örömtől dagadozott keblem, ha a kutyák csaholását hallottam. De mind hiába, a zergék nem jelentek meg. A hajtásnak semmi eredménye sem volt; e miatti bosszankodásomat még nevelte egy kis mókus, mely egy közel levő bokron szinte gúnyolódva nézett velem szembe, mintha tudná, hogy nem szabad meglőnöm. Másnap a hajtás nem tartatott messze tanyánktól, mely, megjegyzendő, egész más helyen volt felütve, mint első nap. A mai hajtásnál a vadászok két részre osztattak ; egyik része a szarvasokkal és medvékkel akarta szerencséjét megkísérteni és ez a hegyek mélyebb s erdösebb részeibe vonult, mig a másik szilárdul a zergék halálára esküdt s elszántan folytatta útját a kopár ormok felé. Mivel azon rcménynyel jöttem a havasokra, hogy zergét fogok lőni vagy legalább látni, természetesen az utóbbi csapathoz csatlakoztam. A hajtás, állásaink elfoglalása után nem sokára elkezdődött, de ép oly sikertelenül mint előbbi napon. De vágyam, zergét láthatni, ez alkalommal mégis beteljesedett. Egy szédítő mélységből nagy ugrásokkal, időnként megállva, egy nagy zerge ugratott fel a tetőre. Bámulva szemléltem gyönyörű karcsú termetét, magas szép idomú lábait. Fejét büszkén szegezte hátra, biztos pillantást vetett maga körül az egész tájra, s a jövő perezben eltűnt szemem elöl. A fölötte nagy távolság miatt azonban oktalanság lett volna reá lőnöm; a zerge egy parasztvadász mellett suhant el, a nélkül, hogy észrevétetett volna. A hajtás után a tanyán ismét összegyültünk és ámbár hogy semmit sem lőttünk, mégis a legjobb hangulatban voltunk ; itten nagy sietve ettünk valamit. Még csak déltájt levén, elhatároztuk hárman, Buda E., Keresztes S. barátom és én, hogy ma még hajtassuk meg a tanya mellett levő völgytorkot; a többi urak a már tett hajtás által annyira elfáradtak, hogy ebben részt venni nem akartak, és igy csak hárman indultunk meg a hajtás helyére, de ezen hajtásnak is szintén semmi eredménye nem volt. Ezen utolsó kísérlet után letelepedtünk a boros kancsók mellé, s vigan c evegve töltöttük az időt; ezalatt besötétedett, sürü fekete felhők tornyosultak az égboltozaton s esőtől vagy hótól lehete tartanunk. Alig feküdtünk le ágakból készült ágyainkra, midőn egy órai nyugvás után, csak egyszerre arra ébredtünk fel, hogy vizben úszunk, patakonként omlott az cső. Itt van la! mi ugyan megjártuk, no