Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868
1868-03-31 / 9.szám
135 alakult is egy kis társaság, azon kecsegtető szándékkal, múlt év september hó közepetáján a „Páreng havasán" egy zergevadászatot rendezni, s mivel, mint már emlitém, a zerge-vadászaton csaknem ábrándos vágygyal csüngtem, nagy örömmel s előre már a legszebb eredményt remélve, csatlakoztam én is. A társaság tagjai voltak: Barcsay Sándor és Buda Elek, Barcsay Béla, Janky Lajos, Keresztes Sándor és én. September hó 14-én, egy napi utazás után, megérkeztünk Fujra, mely falu Hátszeg vidékének „Torok" nevezetű részében fekszik, hol eredeti magyar vendégszeretetéért egész Erdélyben ismert Puj családtól nagyon szivesen fogadtattunk. Miután egy Ízletes vacsora s jó bor mellett, moly a háziak szives barátsága által még izletesebbé vált, a társaság idősebb vadászai által hosszas tanácskozás után — melyben én és barátom Janky, mint legelőször ilynemű vadászatban részt veendők, nem elegyedtünk bolé — a vadászat terve elhatároztatott, az estet vigan eltöltöttük. A társaság itten még egy taggal szaporodott, tisztelt házi gazdánk Puj Zsigmond is hozzánk csatlakozván. Másnap Vulkánba érkeztünk, hol czigány-zenészekre találtunk, kik Oláhországba voltak menendök ; sok ígéretek után végre sikerült őket ott tartanunk s miután délután az utolsó szükséges előkészületeket megtettük, az estet czigányaink által jól előadott magyar nóták s hazai szőlőhegyeink édesen kábitó nektárja mellett ismét vigan töltöttük. A következő napra volt határozva a felmenetel a Párcngrc, a vadászat színhelyére. Már korán talpon voltunk ; gyönyörű őszi reggel volt; a nap első sugarai épen feltűntek, s az egész tájon azon titokteljes bűbájos varázs omlott szét, mely ellenállhatlan erővel ragadja meg a szemlélőt. Vidoran útra kelve, Livázenre érkeztünk, hol a bajtókkal egyesültünk és ezeknek a szükséges parancsokat kiosztottuk. Több mint 150 hajtó volt már összegyűlve, annyi lóval, a mennyi számunkra és podgyászunk tovább szállítására szükségesnek látszott. A hajtókhoz intézett kérdéseinkre, hagy váljon vcszedelmcs-e a begyek megmászása: egy paraszt nagyon naivul azon feleletet adta, hogy „a hol egy felszerelt és felpodgyászolt szamár el tud menni, ott — az urak is bátran elmehetnek." Még egy pár rendelkezés megtétetvén, végre lóra ültünk s megindultunk a szédítő s roppant magasságban meredző sziklafalak felé, s két bárom nyugtatás után a kitűzött helyen voltunk. Nagyon cl lévén fáradva, örvendve szálltunk le lovainkról, midőn vezetőnk azon kedvetlen körülményt tudata velünk, hogy ezen hely a tanya felütésére nem czélszerü, mivel a közelben nincs viz. Boszankodva kellett utunkat egy keskeny sziklafalon, meredek hegygerinczék és szédítő mélységek között folytatnunk, mig egy kis lapályra érkeztünk, melynek közepén gyönyörű havasi patak kis vízeséseket képezve, hüs és kristálytiszta vizével és sötétzöld pázsit partjaival, szinte pihenésre hivni látszott a fáradt utazót. Addig mig az utat lóháton tettük, nem volt okunk a panaszra, de midőn a fennemlitett meredek lejtőn gyalog kellett mennünk, bizony egy kissé már mégis csak megsokallottuk az utat. A társaság ifjabb tagjai még meglehetősen mentek, de az idősebb vadászczimborák annyira elcsüggedtek az út nehézségei miatt, hogy több