Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-03-20 / 8.szám

118 lozsvárott april vagy május vege felé szokott eloszolni, cs addig elég alkalmuk volt bálozni és soirézni, s egy holnapi időközzel senkinek sincs kedve, az érdekeltek kivételével, a fent emiitett elemekkel szembe szállni. Mert négy szem közt megvallhatjuk, hogy bizony a kolozsvári társaságot nem a versenyügy pártfogása, hanem a Casino termeiben tartatni szokott bálok hozzák össze. Ezen hátrányok az őszi versenyekkel ki lennének kerülve. Septemberben a kolozsvári polgárok mind visszatértek nyári kirándulásaikból. Az aristocratia családok közül is már többen beköltöztek, vagy a kik még nem tették volna, az őszi napokon örömest tesznek egy két napi utat, bőven kárpótolva levén a casinoi bálok általAzzal sem indokolható a versenyek septemberről juniusrai áttétele, hogy valamely más gyepen tartandó versenynyel ütköznék össze; ellenkezőleg, a juniusi ütközik össze a lembergivel. A septemberi pedig egy németországi versenynyel sem. Mindezekből elég világosan kitűnik, hogy a versenyek juniusra áttétele nem hogy az ügy előmozdítására szolgálna; de a versenyek tökéletes felbomlását eredményezné. A mi nem a versenyegylet czélja, és — legalább felteszem — nem a választmányi tagok szándéka. Most, hogy a kolozsvári versenyekről szólok, nem hagyhatom emlités és megrovás nélkül azon érdektelenséget, mely az aristokratia tagjai közt ujabb időben ezek iránt nyilvánul, miről szomorú bizonyságot tesz a dijak csekély volta, az 500 és 300 aranyos államdijakon kivül. Sorrend szerint veszem, a mint az 1867-ik évi programmban volt. Vadászverseny 400 frt (ezelőtt 600) adják az erdélyi sportsmenek. Versenyegyleti dij 50 arany (ezelőtt 100 arany), adja a versenyegylet az állványokból bejött pénzből, a mikor jön be, de az elmúlt évben is kénytelen volt az egylet pótolni, hogy a dijat kiadhassa. Ivadék verseny valk overrel szokott végződni; az is megtörténik, hogy nincs pályázó. Erdélyi dij 500 frt (azelőtt 1000 frt) — adják az erdélyi főurak. A hölgyek dija ellen semmi kifogás se lehet; mert a hölgyek dicséretére mondhatom, meg szokták szégyeniteni az urakat. Ennyiből állott 1867-ben a kolozsvári versenyek programmja. Ezek, igaz, nem nagy dijak; de ha már máskép szaporitni nem lehet, legalább azzal nevelnék azok, a kik tehetik, hogy nagyobb részt vegyenek a versenyekben) és ne csak jövendőbeli tervekkel biztassanak, hanem jelentsenek be mentől több lovat. A dijak magukban ugy sem képezik sehol a nyereményt, a tételekkel kell azt növelni; de Kolozsvárit az 500 aranyos dijon kivül egy dijra se volt még több bejelentés 5—6-nál, akárhányszor csak 2—3. No de ha az urak nem igen pártolják a versenyügyet, annál kevésbbé teszik ezt a polgárok. Nemcsak tettlegesen nem pártolják, mert a sokszor emlegetett polgárdij csak pium desiderum maradt; de még azzal sem támogatják az ügyet, hogy a versenyeket nézni kimenjenek. Teszi pedig ezt egy része, mert a versenyből cast-kérdést csinál; más része pedig még mainap sem ismeri el a versenyeknek a lótenyésztésre, és ez által az országra befolyó hasznát — tisztelet a kivételeknek. Pedig Kolozsvár városa, más városok példányára, viszonzásul azon anyagi ha-