Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-10 / 01. szám

9 illyesmire el kell készülve lennie. Nemsokára ezután a kopók is élesen és biztosan kezdtek hajtani, és az élénk csaholás kellemesen hangzott vissza az egész hegyvidéken; a vad azonban ekkor már rég kitört oldalvást a nélkül, hogy rá lövés eshetett volna, s így a hajtás meddő volt; szerencsére a szélről állott erdőcsősz a folyvást teli hangon hajtó kopók elé jókor került, és sikerült neki mindhármat, melly e hajtásra bocsáttatott, gyürkére fűzni. Ezután csakhamar megfújta a kürtöt s a hajtás befejeztét jelzé; az egésznek elrendezéséből pedig azt vettem ki, hogy a vadászat lehető legrendesebben van intézve, s ez nagy megnyugtatásomúl szolgált. (Folytatása következik.) Az atlanti nagy yaclitverseny. A hajózásban és a hajóversenyekben eddig az angol nemzet volt a legkitűnőbb ; valamennyi tengeri versenyét azonban, melly az utóbbi évek alatt a briteket és a világot bámulásba ejté, elhomályosíták az amerikaiak, kik télközépen kelvén át az atlanti tengeren, végbevitték a hajóversenyekben képzelhető legnagyobb dolgot. Nem rég egy póstagőzös azt a hírt hozta, hogy egy illy verseny van készülőben; utána egy másik gőzös, hogy a versenyző yachtok már el is indúltak, s néhány nappal reá e yachtok az angol vizekre meg is érkeztek. Az amerikaiak — írja egy angol sportlap —- túltettek rajtunk a yachtozásban, s mint komolyan állítják, megvernének a lóversenyzésben is, csakhogy Angliában nincsenek olly nagy távolságú futások, mellyeken az ő lovaik bebizonyíthatnák szívósságukat. Az angolok is nagy dolgokat vittek már véghez, olly lázasan azonban semmibe sem fognak, mint atlantontúli testvéreik. Mr. Walker egy kis cutterrel Ausztráliába és vissza utazott; Capt. Stallard a Gemmel ugyanazt az utat tette meg; Capt. Hannam egy Themis nevü schoonerrel a csendes tengerre rándúlt kéj utazásra; útközben két barátja — a vitorlamester és a hadnagy — s a Sandwich szigetekről hazatérőben neje halt meg, kinek holt testét Angliába hozta. E szomorú eseményeket itt nem említenék, ha ez úttal is hasonló nem történt volna a versenyző yachtok egyikén a Fleetwingen, annak tanúságául, hogy a sportörömek is gyakran ürömmel járnak. Mi magát a versenyzést illeti, épen nem állítható, hogy ez a hajók illető gyorsaságát bizonyítaná; bizonyít azonban a hajózásra nézve más egyéb fontosabbat, t. i. tengerészeti tudományt, jártasságot, ügyességet, bizonyítja a hajónak tengerrevalóságát. így példáúl, a jelen esetben is a három versenyző közül nyertes Henrietta a sikert annak köszönheti, hogy kapitánya Samuels úr úgy ismeri az atlanti tengert, mint a szántóvető emhor faluja határát, s ennélfogva a legegyenesebb útat választá. Hetvenszer tette már meg az utat New-Yorkból Angliába; 1857-ben New-Yorkból Liverpoolba tizenhárom nap ésnyolez óra alatt, s hatszor egymásután kevesebb mint tizenhat nap vitorlázott. A két előbbi a leggyorsabb illyszerü utazás emberemlékezetre; a mostani pedig, Henriettáé, melly 13 nap, 22 óra és 46 perczig tartott, annyiból még kitűnőbb, hogy nem rendes vitorlás hajón, hanem a vitorlák és árboezok tömege által folytonos veszélynek kitett yachton történt.