Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-11-30 / 33. szám

.538 séges kérdéseket intéz hozzá a teher vagy távolság iránt. A turf régi története kis ujjában van; emlékező tehetsége roppant s ha magához hasonlóval kerül Ö8sze, kifogyhatlan a bajdani lovak érdemeinek, futásainak, diadalainak felemlegetésében. Egy illy alkalommal történt, hogy a versenyvárosi fogadó ebédlőjében egy barátjával késő éjig elpoharazott. A többi vendég mind nyugodni ment már s jó izün aludt, midőn e két utólsó is pihenni tért. A mi emberünk azonban egyszerre egyingben és papucsban ismét kijő szobájából,a folyosóra kirakott sarukon és csizmákon keresztül lebotorkál az első emeletre, barátja szobája ajtajához ér s ezt öklével olly erősen döngeti, hogy nem csak barátját, hanem az egész vendéglöt felveri. Fogadós, fogadósné, pinczérek elöfutnak, a felriadt vendégek felülnek ágyaikban s hallgatják a pokoli zaj kifejlődését, melly a kulcslyukon át bekiáltott e szavakban nyilvánul: „Tom, Tom, Prestonban volt az a kancza második, nem Yorkban!" — Kétszáz mértfölddel odább, egy nagy város nagy utczáján, piszkos, zajongó, türelmetlen tömeg gyülekezett s a nagy hirlap kiadó hivatala előtt a járda csaknem járhatlan: a szemközt lévő fogadó ablakaiból nyugtalan arczok tekintenek ki; a kapu előtt, az ivóteremben s valamennyi szobában tarka emberiség hullámzik s feszülten várja a hírt. Tolakodjunk a kiadóhivatal ajtaja elé s lessük meg a különféle arczokat. Egy szikár, sovány, nyomorban siíilődő férfi a tömeg szélén czirkál, senkihez sem szól és hozzá sem szól senki. Pillantásra látható, hogy jobb napokat élt valaha, habár állig begombolt kabátja nyiistig kopott s fénytelen kalapja törődött. Fogadnánk rá hogy gentleman, mert más nem segítette volna át az utczán azt a görbült öreg asszonyt, ki sokáig állt határozatlanul s nem merte magát a tolongás veszélyének kitenni. Emberünk most a mellékutczába fordul be s a kirakatban lévő photographiákra bámúl, pedig ezek legkevésbé sem érdeklik s csakugyan rögtön vissza is tér s ideges feszültséggel várja a versenyeredmény közzétételét. Ama fiatal ember, ki zsíros sipkáját kurtára nyírott üstökére mélyen búzta le, gyomor tekintetében dromedárra hasonlít, mert tíz perez alatt négyszer fordúlt be a szomszéd kocsmába s mindannyiszor jelentékeny mennyiségű sert nyakalt be. Hova önti ? s mi lesz belőle, ha a várt hír még félóráig késik ? — A mészárosinas vitézül küzdi át magát a tömeg kellő közepén, oda áll a kiadó hivatal ablaka elé s a verseny lehető esélyeiről hangos borjúhangon mond véleményt, melly valóságos ellentéte a handicap-könyvecskét áruló ember sunnyogó szavainak. Im itt ismét egy egészen különböző minta. Duzzadt komor pofájú czimbora ez, főnöke a serbíizös borotválatlan három csavargónak. Keresztbe vetett lábakkal egy lámpaoszlophoz támaszkodva áll s mocskos kezével tartja a dagadt ajkai közül kilógó cseréppipát. Kíméletlenül döfdösi oldalba a tömeg nyomása által feléje szorított szerencsétleneket s átkozódik valahányszor jobb ültözékü ember halad el mellette. Nem titkolja kínos feszültségét s midőn a tömegben emelkedő zaj a várva várt hírnök érkeztét jelenti, szennyes inge szinte hullámzik tág mellén s a rongyos veres kendő megszükül vastag nyakán. Olvasni jól tud, mert élt ö jobb időket s csak is telhetlen szenvedélyei sülyesztették illy mélyre. Midőn a távsürgöny a kiadó hivatal ablakába kitüzetik, pillantásra látja hogy vesztett. Iszonyú káromlással indúl