Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-11-30 / 33. szám
.531 lakoló tüz mellett pipázgatva virasztottam, s mint ha orromat felborsolták volna, az álom nem fogott. Mintegy tizenegy óra táján, a midőn már a kaszások jól fenn vol tak s a hold is bevilágította az egész tájat, lomotolást hallottam. A vett neszre figyelmessé lettem; még egy reccsenés s valami nagy állatot vettem észre fegyverem felé húzódni. Már a zsinegnél volt, de itt, mintha csak mondták volna neki, megfordúlt s más irányba lejebb kullogott. Jó darab ideig ez eset után eltűnt szemeim elől; tépelődtem, valljon hová lehetett; mint ha csak megérezte volna a sáfrán illatot, vagy talán észre vette a résre alkalmazott zsineget ? Kis csendesség után ismételve néhány reccsentés az alattam lévő bozót felé forditá figyelmemet, s nem sokára ebből kibontakozni láttam vadamat, megállapodott, mintha gondolkoznék mit tegyen, megfordúlt s ugyancsak az előbbeni csapáson, biztosabb lépésekkel mint először, egyenesen a résnek tartott. Minden pillanatban vártam fegyverem dördülését s elképzeltem, tehetlen mérgében mint fogja mindjárt tépni a bokrokat s bömbölésével mint teszi rémessé az egész tájat. Mig igy képzelegtem, a vad a résnél volt, fegyverem — csattintott, s a vad a nélkül hogy e csörtelésre figyelt volna, tengeri vetésem kellő közepén, kalibámtól alig egy jó hajitásnyira állapodik meg. Azt hittem hogy mindjárt a guta sújt agyon, nem csak boszúságomban, hogy fegyverem el nem sült, hanem főképen a miatt, hogy a szemtelen vendéget, mellyet golyómmal megtisztelni véltem, málémból csak akkor birtam kiriasztani, a midőn már jól tele rakta telhetlen horpaszát. Az elejtett medvén kivül ez volt a hatodik, melly nem kis boszúságomra szerencsésen tovább vihette irháját. Ha fegyverem biztos és ha mi oroszok a garasnak olly bővében volnánk, hogy csoroszlyához hasonló rosz vadászkészleteinket újakkal cserélhetnék fel: úgy ma azon vadakért, mellyek ezen őszi idény alatt környékeztek, szép összeg lehetne zsebemben, a magam részéről legalább is annyi, a mennyi egy évi szükségeimet fedezhette volna. Illy jó esztendőm, mellyben alig három négy hét alatt ennyi vad kisértsen, régen nem volt, de illyen szerencsétlen sem. Hogy több illy évet nem igen érek meg, teljesen hiszem, lelkem bár fiatal, képzeleteim messze szárnyalnak, do a mi legfőbb, testi erőm nagyon fogyatékán van." Mindezeket a szegény öreg olly érdekkel s vadászhévvel beszélte el, mintha csak 18 éves kezdő vadász volna, pedig hallása már gyöngülni kezd, hosszú ősz baja kopik, duzzadt inain az évek hoszú sora ezer ránczot vont össze, szemei azonban vidorak és mosolygók, jeléül annak, hogy szive jó és' őszinte, és hogy a roskadozó, de azért egyenes öt és fél láb magasságú testben csakugyan fiatal lélek lakik. Ha Vadászlapunk kerete nem volna annyira szük, a vén Nimród, ki Il-ik József, sőt Mária Therézia uralkodásáról is még sokat tud regélni, a maga nemében érdekes képét szolgáltatná a már csak nem egy századot élt pórvadásznak, ki daczára hajlott korának a vadászat többféle nemét ma is gyakorolja ; örömmel és szenvedéllyel kisérti meg a legmagasabb hegyeket is megmászni, hajtóvadászatokról ritkán szokott elmaradni; ha hibáiról vagy gyengeségeiről szólanak, ezt rendesen szégyenkedve érzékenyen veszi s korával igyekszik magát menteni, a mint hogy teljes igazsága is van. Már nagyon estefelé vagyok, úgymond s maholnap számolnom kell földi gyarlóságaimról, de mind a mellett szemem ép, karjaimban annyi erőt érzek, hogy megtartom a fegyvert még ma is olly szilárdan, mint sok 25 éves telivér ficzkó. Mondja
