Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-09-10 / 25. szám

J400 mi szintén nem sikerülvén, egyenkint fordult meg velük lassan ugyan az igaz, de járása különben is lassú lévén, ez épen nem volt feltűnő. Ezután mindig egy helyen ugrott a vizbe, két réczét soha sem akart egyszerre kihozni, hanem mindig a zsombékok és a turfatöltés felé tartott, hol könnyen kimászott a vizböl. Miután igy tiz vagy tizenkét réczét kihozott volna, eszembe jutott, hogy a tó végén egy rozzant vadászcsolnakom áll, miért is Bertiet arra kértem, hogy a kutyát többé ne küldje a vizbe, könnyebb leendvén a többi réczéket részint az úgynevezett „nyomorék hálóval" vagy pedig a csolnakot a jégen előre csúsztatva egyenkint kihozni. A terv czélszerüségét átlátva ebben meg is állapodtunk. A száraz föld felé indúlván, örömmel láttam : hogy gondos házi népeim azon esetre, ha erre szükségem lenne, fekete spánielemet s egy „clumbert" küldtek utánam. Társaim közül kettőnek az egész tavat meg kellett kerülniök, hogy egy posványos, mocsáros és egyúttal ingoványos helyre jussanak, melly egyáltalán nyáron nem igen biztos, most azonban keményen befagyott. Mig a „clumber"rel, mellyet magukkal vittek, oda értek, ama hid párkányzatára ültem, melly a hosszú tavat a befagyott tócsától elválasztja; o közben két fehér kócsagot láttam a hid alatt elvonúlni. Némellykor a réczevadászok tágöblü fegyvereinek tompa morgását hallottuk, alkalmasint a krikrécze seregekre lövöldözhettek, mert hajnalban velünk cgyidőben kezdték meg a puskázást. Diver Bortie lábainál feküdt és aludt; csak némellykor rázkódott meg, noha egészen vizes volt. A nap melege még nem sokat ért ugyan, de azért még is szivesen üldögéltünk a karfákon, mig csak az elindulási jel — egy lassú fütty — nem hallatszott, mire Diver is felébredt. Mintegy intésül, hogy óvatosak legyünk, még e jelre is néhány a nádasban tartózkodó récze felkelt; egy gácsér éltepárjával egyenesen felénk tartva ugyan, de hetven lépésnyire előttünk megfordulván, a fenyőfák közt eltűntek, s néhány perez múlva fölöttünk, de lötávolon kivül — mit bizonyára jól tudtak — mutatkoztak. A lőtávolt csak a vizi vad, különösen a récze, tudja kimérni. A vén fáczánkakas minden ravaszsága mellett, úgy hiszem, még sem tudja — lekaphatom-e vagy sem. Mihelyt a túlsó oldalról az elindulási jelt meghallottuk, azonnal megindúlva, a sürü rejtet kikerestettük s csakugyan clumber szukám egy örvös réczére majd csak rá nem lépett. Egyenesen előttem repült; én szokás szerint fejére czéloztam, de alkalmasint sárga nyaktollai szememet megcsalván tökéletesen elhibáztam; utána egy jegesrécze kelt fel, mellyre túlról szintén kettős lövés, de siker nélkül esett, mire egy kér- és egy nőstény kanalas récze együtt repült fel. A kanalas récze odább állt, de a kérréczét hozárom nem sokára a nádasból szájában kihozta. Tovább menve láttuk, hogy lépteink alatt a vékony jéglemezek beszakadnak, mi vadászatunk nagy hátrányára volt, mert a neszre a réczék már messziről felkeltek. Igy egy igen szép kontyos réczét s egy búvárt láttam felrepülni; midőn egymáshoz közelébb jutottunk, azt véltem, hogy legalább a krik réczékkel többre fo"