Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-30 / 24. szám

J385 hez hasonlít; keményre járt, és a sok fa vonszolás által simára nyomott ösvények a vízhez vezetnek, a hódak által ezelőtt több évvel levágott és feldolgozott fák mollott ismét legújabban munkába vett törzsökök hevernek; egy köröskörül megrágott fehér nyírfán meglátszik, hogy csak múlt éjjel bajlódtak vele, szintúgy ember karnyi vas­tagságú 4—5 láb hosszú hasábok láthatók, mellyek a téli készlet szaporítására van­nak szánva. Ha ezen ösvények egyikén néhány yardnyira előre haladsz, egy vagy két fél acrenyi kiterjedésű tóra fogsz akadni, mellyek az erdő árnyékában feküsz­nek. Valamelly sekélyes helyen, közel a tó közepéhez, mély vízzel körülvéve, gyak­ran egy kidőlt fa tövében áll a ház, melly távolról valami méhkashoz, de korántsem ama csinos külsejü épületekhez hasonlít, mellyeket többnyire az utazási leírásokban láthatunk. A munkás élet eme jeleit szemlélve, szintén megilletődik a vadász, midőn a halotti csendet csak a víz egyhangú csergedezése, némellykor a nyirfajd kappo­gása, a jégmadár sirása, vagy az evetke csacsogása szakítják félbe. A hód nősténye párzás előtt röfög, melly hangot a vadászok utánozni szokták, ha pedig veszekesz­nek, vagy kutyák által támadtatnak meg, bizonyos sziszegő hangot hallani; illyen­kor farkukkal a vizet erősen csapdossák, mit magam is gyakran észre vettem. — Mihelyt a vadász a lakra talált, batyuját szél mentében leteszi; puskájával és aczél csapdájával pedig óvatosan előre bújik, a helyiségek fekvését, a családtagok való­színű számát megtudandó, s egyúttal támadási modorát is meghatározza. Gyakran több ház es család találtatik a szomszédságban. Illyenkor emberünk hosszasb ideig tartózkodik a vidéken, és csapdáit a hódak szokásos útjain felállítgatja, mi két vagy három napi munkába kerül. A hód csapdák igen nehezek, és többnyire gátakon vagy az állat útjain állíttatnak fel; hogy a hód rendes járását ki ne kerülhesse. Na­gyobb biztosság okáért a csapda mindkét felére száraz gallyak szúratnak. A csapdának száraz vagy hámozott fából kell készülnie, mert különben bizo­nyosak lehetünk benne, hogy a hódak mindenestől elviszik. Mihelyt az állat a csapda közepére jutván, egy kis fára lép, a súly hátára esik. Ezen egyszerű és durva gép felállítása olly nehéz, hogy kezeléséhez az ember csak több évi gyakorlat után ért­het tökéletesen. A kisebb állatok elmehetnek alatta, de a hód derekával fogja meg magát benne. A felállítás után a vadászok néhány lépésnyire hódonnyal (castoreum) bekent ágakat szúrnak a földbe vagy pedig ennek hiányában fris nyirfa botokat, mi némellykor szintén megteszi hatását. Az aczél csapdák úgy vannak felállítva a víz­ben, hogy a hód lábával beléjök kerüljön, mert a kéz vagy első láb nem elég biztos fogás. Ha csak tüstént oda nem nézünk, mihelyt a csapda becsukódik, az első lábnál egyebet bizonyára nem igen találandunk benne. Most a vadász folytonosan csapdái után jár, és délutáni 3 órától kezdve nap­nyugotig nem messze a laktól puskával kezében lesbe áll; egy lövés durranása nem igen ijeszti meg őket, föltéve hogy az állat tüstént halva marad; ha sebesülten el tud illanni, társait fellármázza és az nap nem igen jönnek elő többé házaikból. A hódak igen gyorsan úsznak, és ekkor csak fejük látszik ki a vízből, miért is nehéz lövés esik reájuk; nehéz testük daczára olly csendesen úsznak és buknak alá, mint akármiféle récze. A lakok közelében tüzet rakni nem lehet, mert finom szaglásuknál fogva, ezi

Next

/
Oldalképek
Tartalom