Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-30 / 24. szám

Egy kis befagyott tócsán tömegesen ültek a krik réczék, mint nyáron a verebek a pajták előtt; néha felrepültek ugyan, de egy két kanyarodás után ismét elöbboni helyükön leereszkedtek, miért is a tócsát megkerülve, szokott Ieshelyemro mentem. Sokáig hallgattam vig sápogásukat, mig végtére a növekedő sötétség arra intett: hogy czélszerü lenne valahára baza is menni; milly nagy volt azonban meglepetésem, midőn néhány lépést előre téve, Bertie ösz fejét az avarfüből kibújni láttam. Az öreg szintén a réczéket nézegette. Együtt ballagván vissza felé, észrevettem, hogy Bertiet egy jó kinézésű, csendes, apró fülű, sima fekete szőrű kutya kiséri. Valamivel izmosabb volt közönséges vizsláinknál; szeme és feje nagyon hasonlított a vidráéhoz — szóval miként Bertie kérdezősködésoimet megelőzve, maga is mondá, nem volt „úri kutya." „De azért •— jegyzé meg az öreg — kutyákat és urakat soha sein kell külsejük után megítélni; ezt figyelembe nem véve, egyszer szépen jártam." Kocsimra felkapaszkodván, utunk unalmas lassúságát a következő elbeszéléssel csakugyan tűrhetővé tette: „Fiatal koromban groomi minőségben egy uraságnál szolgálván, gazdám engem egy levélkével egy tiz mértföldnyire lakó lordhoz küldött. A levélkét kisasszonyaim a lord kisasszonyainak irták. Oda érvén, az istállóba mentem, hol az abrakos ládán egy borzas szemöldökű öreg ember üldögélt. Egy kis abrak nem fog lovadnak ártani; gondoltam magamban, miért is az öreget arra kértem, hogy egy etetésre valót adjon. „Csak végy magadnak" mormogá kedvetlenül s ismét visszaült a ládára. Lovamat megetetvén, kérdi tőlem az öreg: „ki cselédje vagy?" - „Az uram cselédje" felclém „s ruhád után itélve, helyem mindenesetre jobb, mint a tied." Erre az öreg felkelvén, reám nézett. Hát csak egyszer jön egy czifra bérruhás inas és levelemet átadja nékie. „Ezt a "legényt vezesd fel, s adjatok néki sert." — „Igenis mylord!" mondá magát mélyen meghajtva a czifra ruhás ficzkó. „Te pedig fiam — folytatá a marquis felém fordúlva — soha se itélj többet a külső után; hidd el, az egész házban az én helyem a legjobbik." Süvegelve bocsánatot akartam kérni, de az inas kifelé ránczigált és csakugyan örültem, mikor a háznak hátat fordíthattam. „Igy vagyunk a kutyával is; ozt Newfoundlandból hozták, ha a jég alatta beszakad, mégis kijön a vizből, pedig ezt nem minden kutya tudja megtenni; az öreg madarászé, s azt hittem jó lenne őt holnap hajnalban re'cze lesre kivinni." „Készen leszek Bertie, ha eljösz értem." „Ez legkevesebb, — feleié az öreg. — Jó éjt! ide, Diver! majd ogy lövet gébicsét dobok az ablakra." Ritkán voltam annyira kimerülve, mint akkor, — sem a kandalló hatalmas tüze, sem a teritett asztal a jó ebéddel, sem pedig a vig társaság nem voltak képesek tagjaim dermedtségét eloszlatni. Mennyire irigyeltem kutyám sorsát, molly a házba lépve, ajtóm küszöbén kiterített szőnyegre dőlvén, tüstént elaludt. Végtére a theának sikerült jó kedvünket ismét helyreállítani, s jó darabig kényelmes karszékekbon szivarozva heverészvén, az alvásra nem is gondoltunk. Későbben társaim lefeküdtek ugyan, de én sehogy sem tudtam elaludni. Bólingatva