Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-08-10 / 22. szám
J352 jobb az övénél. E czélból hozta kanezáját a „Chequers"-be és Frank együgyüségét felhasználni igyekezve, egy este az etetés után rávette, hogy másnap reggel tizfontos nyeregben vele másfél mértföldnyire egy kis kísérletet tegyen. — A kct ember súlya közt alig lehetett egy fontnyi különbség. Turner, ki Frank irányában igen őszintének mutatkozott, és reá némi befolyást gyakorolt, czélját könnyen elérte. A kisérlet — úgy monda — a fogadásnak nem árthat, mert a pénz már le van fizetve s igy a versenynek meg kell történnie; ha a kisérlet rendes, a jobbik ló győz s ez lesz az eset a verseny alkalmával is. 0 hiszi, hogy az ő kanczája fog győzni, mellyre, mint kedvenczre, az egész tisztikar készül fogadni; ha ez lovunkat a kísérletben csakugyan megveri, még sok pénzt megmenthetünk ; ha pedig a mi lovunk győz a kísérletben, tömérdeket lehet rajta fogadásokban nyerni. Turner terve természesen az volt, hogy a kisérlet részünkre kedvezően üssön ki, és pedig úgy, hogy a lovaglás modora ellen senki alapos kifogást ne tehessen, az eredmény pedig, melly szerint a mi csikónk egy magánkisérletben megverte a kanczát, elhireszteltessék. — Megsúgta tehát Harrisonnak és még néhány ismerősének, hogy a kisérlet másnap reggel titokban menend végbe, s igy nem egy pár szem nézte a jelenetet. Huszonnégy óra alatt nem csak a laktanyáb an, de az egész vidéken tudták, hogy lovunk a százados kanezáját a kísérleten hat hosszal megverte. A magában jelentéktelen különfogadás sok figyelmet gerjesztett, mert a katonai és polgári körök közt a vadászatok miatt mindig bizonyos irigység uralkodott, miért is a jelen esetet mindkét részről becsületbeli dolognak tartották. A százados kanczája természetesen a nők és uracsok — csikónk pedig a farmerek és a lovas közönség egyéb osztályainak kedvencze volt. Harrison is be lön a titokba avatva, s látszólag mit sem gyanítva, mindenütt azt híresztelte, hogy illyen alkalom csak ritkán fordulván elő, azt vetélytársaink ellen fel kellene használni. A lovászmester könnyű szerrel főzhette le Frankot, de nem úgy Harrisont, az egykori yorkshirei kocsist, ki mint utóbb elmondá, ösztönszerűleg valami ármány szagát pedzette, anélkül hogy a dolog nyomára jöhetett volna. Fehér szemű ponyján mindkét ló gyakorlatait figyelemmel kisérte, s noha együtt soha sem futottak, mégis tudta, hogy egyenlő teherrel a fogadás kimenetele bizonyossággal meghatározható. A százados hat éves telivér erős nagy lova már előbb sok jó mezőnyt megvert ; majdnem kétszer akkora volt, mint csikónk, melly iramának minden gyorsasága mellett aránylag mégis gyenge maradt. John az egész kísérletet csak szemfényvesztésnek tartván, hiúságában az által is meg lőn sértve, hogy Turner port akar szemébe hinteni, noha ő a kancza túlnyomó tehetségeit ismerve, ezt néki több izben meg is mondotta. Ha a yorkshirei ember kíváncsiságát vagy gyanakodását egyszer felpiszkáltad, biztos lehetsz benne, hogy nem sokára, londoni rendőrtiszthoz méltó finom szaglással, mindent kikutat, mindennek végére jár. John is elhatározá, hogy a bizonyítékok lánczában hiányzó szemeket felkeresi. A kísérletet éber figyelemmel kisérvén, látta, hogy mind a két ló tehetsége szerint futott, hogy a verseny szabályszerű volt, s csikónk a kanczát még is két hosszal verte meg. Mindamellett egyéni nézetét leginkább a következő levél tolmá : esolta, mellyet két nappal a kisérlet után kaptam tőle. A levél igy hangzik:
