Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-30 / 21. szám

J339 Episod a siketfajd 1867 évi dürgési idényéből a kraini havasokon. Ez évi május hó 2-án és 3-án a kraini havasokon hatalmasan havazott, a magaslatokon lehetett 2—3 lábnyi hó, az erdők vonalában pedig térdet ért. A siketfajd már az ezt megelőzött márczius és april havi, kevés kivétellel mindig enyhe időjárásnál fogva, sok helyt igen magasan tanyázott, és e körülményen a hó sem változtatott, miért is a fajdkakas dürgési helyeit megközelítni, rendkívül terhes feladat volt. Egy vén fajdkakas legmagasabb fekvésű erdöközömben még a havazás előtt becsapásztatott s állomását ez után is hűségesen megtartá,felrándúltam tehát máj. 4-én. Nem lévén barátja a hosszadalmas részletleirásnak, melly nem egy vadászrajz fő-fő tartalma, mig a szorosan vett vadászat benne egy két sorral kimeríthető, *) mellőzöm éleményeimet, s csak annyit jegyzek meg, hogy én és vadászom, kiérve az erdők területéből, mindinkább nagyobbuló hótömegekkel küzd ö ttünk, és a jelzett hely megközelítése nagy fáradsággal járt. Végre azonban szerencsésen felérvén, azonnal haliám a kakas dürgését, de már az első lépésnél a fagyos havon méltán kétkedtem a sikeres hozzáférés fölött; minthogy a kemény hókéreg nem volt elég erős és minden lépésnél beszakadt, e közben pedig lábamszárát fájdalmasan sértve érzém. Mert meg kell jegyeznem, hogy havasi utainkon a szokásos vadászöltönyben meztelen térddel egyáltalján nem lehet boldogulni, — én részemről kötött térdig érő pamutharisnyát, és daróczszövetű pantalont hordok, természetesen a nélk iilözhetlen szeges bakkancscsal (Genagelte) lábaimon. Illy körülmények közt természetesen szó sem lehetett arról, hogy a kakashoz hozzászökhessem, hanem azon kelle lennem, hogy feléje a süppedező hókérgen telhetőleg nesztelenül közeledjem, mi annál nehezebb volt, mert a lejtős talajon a léptenkint lemálló hó legurulásától méltán tarthattam. Közeledésem a dürgési dal ütem szerint igen lassan történt, és a kakas bár szerényen dürgött, szokásos kőzeteit pontosan betartá. Időközben mindinkább kivirradván, hallottam a felettem húzó fajdtyuknak a hozzászökő vadászra olly válságos kotyogását (Gocken), sőt egyikök közvetlen közelemben el is ült; láttam e gyönyörű vadat lehető legközelebbről, de nem mertem mozdúlni, bár a kakas még mindig erősen dürgött. A tyúk egy darabig nagyon felém figyelt, utóbb azonban a völgybe csapott, szerencsémre a nélkül, hogy a kakasnak az odábbállásra jelt adott volna; egy másiknak kotyogása, valamivel feljebb volt hallható és arra birta a kakast, hogy elvonúljon, de nem ment messze, hanem fölöttem egy hósíkon szállt meg, hol erősen dürögött és szökdécselt. *) A „Jagdzeitung" szerkesztője, melly lapból e leirás átvétetett, erre vonatkozólag azt jegyzi meg, hogy a részletek ecsetelése bizonyos viszonyok közt, és ügyes toll vezetése alatt fölötte vonzóvá is válhatik. Még a legjelentéktelenebb tárgy is megragadja a müveit ember figyelmét, ha az a művészi átalakítás varázsát érezteti. Garrick egyszer az A. B. C.-et szavalta el, és a közönség ennek hallatára »írt és nevetett! Csak szavalni kell tudni. Minél kietlenebb valamelly táj, annál inkább iparkodnak nagyhírű tájfestöink, egyedül a mesteri kezelés varázsereje által azt érzésünkhöz közelebb hozni. Ez úton oly műtermékeket hoznak létre, mellyek sokszor egy Kis földzugnál egyebet nem ábrázolnak, és mellyek mégis a nagy hűség és benyomás közvetlensége által a szemlélőt megörvendeztetik. Örömest igazoljuk mi is e megjegyzést, R*