Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-20 / 20. szám

J324 tánczost; három négy lövés is történt reá, de azért mégis úgy eltűnt a vágásban, hogy soha többé senki sem látta. Ha az erdőben vadászó társaságot baj érte, bizonyos lehetsz benne, hogy szalonka volt az oka. Nem tudom, váljon e madár szimatja gyönge, könnyen elpárolgó vagy pedig kellemetlen-e a kutyának'? annyi bizonyos, hogy a lelőtt szalonkát nehéz megtalálni és sok hozár fol sem veszi; azt is tapasztaltam, hogy a legtöbb esetben csendes, Clumber kutyák, több szalonkát fognak felverni és lövésre hozni, mint a hajtók miért is — hogy elbeszélésemet folytassam — egy batal, de tökéletesen idomított, fekete szőrű hozárt és néhány Clumbert vittünk magunkkal. Megindulván, egy délnek fekvő ereszkedő felé tartottunk, mellynek oldalai kökénybokrokkal, törpe cserrel, mogyorófával, varjutövissel és tarka bozóttal voltak benőve. A rejt végét egy kétszáz holdnyi posvány képezte, mellybe ismét több patak szakadt. Egész nap csak öltözetem volt előnyömre, mclly egy igen bö újju bőrkabátból állott. Ha valamikor sikerülend a bör összefonnyadását meggátolni, e kabátok bizonyára a legczélszerübb vadász öltönyt képezendik, melly valaha készült. Egyébiránt a kabát színe igen hasonlítván a különféle falevelekhez, egyedül fehér kalapomnak köszönhettem, hogy hasba nem lőttek. Erre különösen barátom volt hajlandó, ki az öreg Bcrtie bőrnadrágját ülő nyulaknak nézvén, kettőzött reá s mégis, mint Bertie lábszárát dörzsölve mondá: „csak egyet talált!" E sürü •— Bertie szerint, ki 6. sz. göbecscsel tarkázott lábát nézegette, — mindig hires szalonka hely volt; egy izben negyven párt lőttünk itt, de ama alacsony sövény túlsó oldalán soha egyet sem láttunkA szalonkák semmi nyomát nem találtam, miért is azt hiszem, hogy valamint a madarászok csalogatói, úgy szinten a szalonkák és vadréczék oda vezetik leginkább társaikat: hol legtöbb eledel és költésre alkalmatos helyeket találtak; mikép fedezik fel azokat, megmondani nem lehet. A rejtekben rendesen, vagy csak elvétve is legelésző marhák után még akkor is elmennek, ha bár előbb ott soha sem voltak, sem pedig források ama helyeken nincsenek. Ama novemberi nap reggelén vadászterünk olly sziik volt, hogy a kutyák után, mellyeket vadászom vezényelt s Bertie szükség esetében rendben tartott, mintegy 20 ölnyi távolságban a füves oldalakon kényelmesen andalogva, az egész helyet áttekinthettük. Egy két jelező előttünk lön elhelyezve, söt Bertie még a cserfákra is akart néhányat ültetni, mit azonban — vadásztársam nem lévén nagyon ovatos — meg nem engedtem. Ez bizonyára a puskás nagy előnyére van, annál veszedelmesebb azonban a jelező helyzete. Két vagy három düllőn végig bokrászva, szalonkára nem akadtunk, noha úgy rémlett, mintha mellettem — anélkül, hogy láthattam — több kelt volna; most azonban egy kis csermelyhez értünk, melly a mohlepte gyepen folydogált. Egy nagy fagyöngyei benőtt vadrózsa bokor közelében Bertie bizodalmasan integetett, és vizslám csakugyan a bokrok all ját ellepő fűben elég szorgalmatosan keresgélni kezdett. Elébe kerülvén. Prudence nevü szukám hozzá csatlakozott, s nem sokára egy vén