Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-10 / 19. szám

J312 Calcuttából Ranchee felé a postát dakwállák — futárok — bőrzsákokban szokták fejükön vinni. Bizonyos távolságokban különösen e czélra épült kunyhók állottak, mellyekben az egymást felváltó futárok pihentek és főztek. Bankorától Rancheeig az út szakadatlanúl törpe fákkal és magas füvei benőtt helyeken vezet keresztül. Egy izben Poorulia nevü állomáson a posta elmaradván, a baj kikutatására mindenfelé emberek küldettek, kik csakugyan 12 mértföldnyire Pooruliához a szerencsétlen dakwálla hulláját, mellette pedig a feltört levélzsákot meg is találták. A futárt medve ölte meg, aztán időtöltésből a zsákot felbontva az összetépett leveleket mindenfelé elszórta. Ez időtől kezdve a futárok kettesével jártak; az egyik mindig fegyveresen, éjjel égő szövétneket tartván kezében, mire aztán több baleset nem fordúlt elő. Bhandra nevü falun — Chota Nagpoor tartományban — a nyár elején keresztül utazván, az egész lakosságot roppant aggodalmak közt találtam. — A falut nagyszerű gránitkősziklák környezik, mellyektöl csak egy 200—250 yard széles mango és jamoon ültetvény választja el. Ivó vizüket egy kút alakú forrásból meritették, melly a sziklák tövében fakadt. Néhány nap óta azonban vizük elfogyott, mert egy óriási medve, melly esténként az ültetvénybe a gyümölcsre járt, a kúthoz közelítő embereket megtámadta, sőt egyet meg is ölt, egy leányt pedig ki mellékutakon akart a forráshoz jutni, tetemesen megsebesített. — A szegény embereket e veszedelmes vendégtől megszabadítandó, alkonyatkor könnyű egycsövű puskámmal egy mangó fára felmászván, lombos ágai közt foglaltam helyet, az engem részvétteljesen kísérő publikumot pedig oda utasitám : hogy lövés után tüstént ide jöjjenek. Négy óra felé a nap a sziklák mögé elbújván, Bhandra és a kis ültetvény már árnyékban valának mire a denevérek és lappantyúk seregesen ide oda czirkáltak. Sokáig csakugyan nem kellett várnom. Kísérőim még alig lehettek otthon, midőn már is a kövek és kavicsok gördülését a szikla tövében tisztán kivehettem ; — a bokrok mindig közelebb és közelebb zörögtek, mig végtére egy szép medve bújt elő. Nem tartott egyenesen felém, hanem jobbra tőlem a szikla körül czammogott ide s tova. Ez rám nézve igen alkalmatlan irány volt, mert nem lévén balog, se jobb vállamon átlőni, se pedig zörej nélkül megfordulni nem tudtam. A maczkót tehát folyvást szemmel tartva türelmesen addig vártam, mig egyszer csak megfordult s hátulról egyenesen reám jött. Nem tudom volt-e már más valaki is hasonló esetben, midőn t. i. a vad, melylyet minden áron el akar ejteni, hátulról közelít feléje; ha igen, ugy érteni fogja, hogy kissé furcsán éreszhettem magamat. Nem lévén képes az állat felé fordúlni, csakis hátam sajátságos borsódzásából, a folytonos szuszogásból, és az ágak recsegéséből sejtettem, hogy a medve igen közel lehet, mig végre bal lábam alatt széles bozontos fejét, láttam előbukkanni; egy darab ideig mintha a veszélyt sejtette volna, megállt; anélkül hogy mozdulatommal csak egy ágat vagy falevelet is érintettem volna, homlokára czélozván, puskámat elsütöttem. A medve ama rövid sajátságos sóhajjal, mellyel e meglepetést és fájdalmat