Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-06-30 / 18. szám

J284 órakor kapitányunk — ki e pontosságával dicsekedett — a gépeket megindíttatván, a kikötőből roppant sebességgel kiusztunk. A „Red fish bar" nevü zátonyig, mellyen a fennakadt hajók többnyire a jövő dagályig vesztegelni kénytelenek, a fedélzeten szivarozva fel s alá jártunk, aztán pedig 11 óra tájban cabine-jainkba vonultunk. Reggelre hajónk Houston előtt horgonyozott. E város a „Buffalo Bayon" nevü folyam partján fekszik. Ash urnák egy a parton várakozó négy ökrös szekerére, mellyen egy néger ült, mindent gondosan felrakatván, azt tüstént útnak is indítottuk, mi pedig a Houston house czímü fogadóban előbb megfürödvén, fényes reggelihez ültünk. — Előállván barátom hintaja, a Houstontól mintegy 30 mértföldnyire az Oyster Creek nevü folyó partján fekvő ültetmény felé vettük utunkat. A lapályos prairien 27 mértföldet haladva, egy erdőbe jutottunk, mellynek szélét kis folyó kerité. — Ez volt az első amerikai erdő, mellyet valaha láttam. A Galveston Islandi nyilt vidék és a prairie-k végtelen síksága után, csakugyan nagy benyomást tett reám. A legszebb erdők egész Texasban a Buffalo Bayon partjain vannak, de ezeket éjjel a gőzösön nem láttam. Néhány év múlva eleget jártam bennük s nem egy szarvast lőttem a San Jacintói csatatéren, hol 1863-ban Texas Mexikótól való függetlenségét dicsőén kivivta. Nem tudom igaz-e, de mondják, liogy az elesett mexikói harezosok tetemeit a brasiliai keselyük, a forró égalj e sírásói, meg nem ették, mert a vörös bors (e mexikói kedvencz fűszer) íze az egész húst átjárta. Barátom házát, négereinek lakását, nemkülönben a szives fogadtatás részletességeit nem akarom leirni; mindenből kitűnt, hogy házi gazdám roppant gazdag ültetménybirtokos, kinek házánál a rend fénnyel egyesülten feltalálható. Magam ugyan nem vagyok valami különös vadász,— mondá Ash a megérkezésünk utáni napon, — noha alkalmilag egy két szarvast mindig ejtek, de Hartington szomszédom örökké az erdőben lakik kutyáival; ha úgy tetszik, délután egy füst alatt ültetményeimet is megtekintve átmehetünk hozzá; majd meglássuk, lesz-e kedve egyet vadászni ? Hartington valóságos óriás volt s inkább yorkshirei angolhoz mint forró égalj lakójához hasonlított; néki azt tartom mindegy lett volna, ha akár a Maine hegyláncz tövében, akár pedig e Louisiana valamellyik alligator lakta posványában üti fel tanyáját. „Nem bánom, kész vagyok holnap reggel egyet szarvasokra vadászni, de csak egy föltétel alatt, ha t. i. vacsoi'ára itt maradtok." „Ha ez ennyiből áll — viszonzá Ash — ezt szivesen megtesszük." „Nohát csak le a lovakról!" Minek taglalgassam a különféle Ízletes sültek és sütemények minőségét, a claret bőséggel párosúlt finomságát: elég az hogy vacsora után a ház előtti verandahban üldögélve szivaroztunk s természetesen a sport minden neméről, de különösen a szarvasvadászatról folyt a beszéd. „A mi szarvasunk — mondá Hartington — cervus vir " „Kérlek ne beszélj a szarvasokról — veté közbe Ash — hanem majd holnap mutass egyet."