Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-06-10 / 16. szám

soha sem szégyen és soha sem kcsö. Igen nagy szerencse, hogy Don Salvador földijeit annyira egyesítette már egy évtized előtt, miként az ország Mexikóban az egyetlen állam, a hol párt nem létezik, s polgárháború még nom dúlt. Ezen szép összetartásnak lehet tulajdonítani azon fontos tényt is, hogy a franczia invasio Alsó-Kaliforniában soha sem foglalhatott tért, Don Salvador kormányzó nemzetőreivel minden kísérletet kivert, melly siker leginkább a bevándorlott vidéki birtokosoknak tulajdonítható, kik Juarez felvilágosodott gyarmatosító rendelkezését vagyonukkal és vérükkel készek voltak védelmezni, s meg is védték már III. Napoleon seregei ellen is. Igy Alsó-Kalifornia azon szerencsés helyzetben van jelenleg, hogy a szerencsétlen háború alatt — míg egész Mexiko tiizzel vassal pusztíttatott — nem csak nem szenvedett semmit, de jólétbon, népességben folyvást szaporodott, s olly virágzó soha sem volt, mint épen ma. Ezen Don Salvador Villarino egyik déli — San Candelario nevü — haciendáján voltam egyszer, egy úgynevezett tiestán, vagyis búcsún. Valamolly szentnek volt épen nevenapja s a szent tiszteletére egy hétig kártyázott, ivott és tánczolt az egész környék szegénye és gazdaga, s mindennap bika- és kakasviadalok tartattak. Don Salvador barátom San Franciscoba akart utazni gőzösön , melly épen sátortanyám elől indúlt Szt. Lukács fokon. Don Salvador mindig sátoromban szállt meg illyenkor s én siettem haza, hogy illőleg fogadhassam éjjelre. Reggeli 4 órakor indultam el egyetlen szolgám — Ynez kíséretében Candelarioból, 11 órakor haciendaEscondidánál jól megetettünk, s d. u. 6 órakor érkeztünk a Szt. Lukács foki magaslatokra , melly Candelarióhoz 72 angol mértföld vagyis 24 spanyol leagua. — Megeléglettem a lovaglást, (s olvasóm is elfogja ismerni, liogy egy öszvéren 12 óráig nyargalni elég.) Leszálltunk, hevedereinket megtágítottuk, hogy az állatok kifújják egy kissé magukat, mi pedig kissé kiegyenesedjünk a hosszas ülés után. A magaslat, vagyis ottani nevén Los altos valóban gyönyörű nyugvó pont mert rendkívül nagyszerű kilátást nyújt. E pontról ugyanis délre, délkeletre s délnyugotra az egész térség gyöngéden lejt, s látni innét a bibortengert épen úgy, mint a csendes óceánt, sa merre a szem Iát, mindenütt belátbatlan tenger szegélyzia vidéket. S valóban illy előtér, vagy háttér kell is hozzá, bogy a különben sajátlagos és meglepőleg egyhangú növényzet közt ne érezze magát a kalandor utas elhagyatottnak és árvának; mert órákig — sokszor napokig — nyargal itt az ember kaktuszrengeteg közt; jobbra balra, előre bátra, a merre csak látunk, — kaktusz. Egbe meredező, egyenes, sötét zöld ágas bogos tüskék közt járkál az ember örökösen, a talaj a száraz évszakban mindenütt olly kopár, mintha naponként tisztára seprette volna valamelly láthatlan hatalom ; s mindez a mennyire érdekes és furcsa kezdetben , ép olly unalmas idő folytán, s az ember kedélyét csaknem a kétségbeesésig nyomja leIlly magaslat kell hozzá valóban, hogy az ember lelke csüggedés helyett repdessen örömében ; s a száraz évszak, mikor a nedves levegő és kormos terhelt felbök helyett tiszta kék ég a legkisebb folt nélkül, 4s áldozó nap boritsa be zománczaival olly szinekbe az egyforma tengert, kopár sziklákat és tüskés növényzetet, liogy az ember áhítattal bámulja a természet szépségét — Isten kegyelméből.