Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-20 / 02. szám

24 vágtatva, t. i. két első lábával egyszerre, s a hátulsó kettővel is egyszerre ugrálva nagy darab földet barangol be, s jobbra-balra összevissza kavarog, rendesen tehát sok idő kell hozzá, míg az ember a fát, mellyen a nyest vaczkol, határozottan megjelölheti, —. akkor kezdődik még csak a nyestfogó igazi terhes feladata, mellyre nem tudom mellyikünk vállalkoznék. Ámbár már túl az ötvenen, mégis bámulatos könnyűséggel mássza meg a félöles átmérőjű tölgy- és cserfákat, még pedig ha máskép nem lehet, hát jó erős zsineg segítségével, mollyet mindig magával hord s illyenkor a fának egyik szabadon álló ágára iparkodik felvetni. Midőn ekép nem kis fáradsággal felkapott, és sok utána nézés és a fán is látszó nyomok segítségével, honnan t. i. szökés közben a havat leverve látja, megtalálta az odút, mellybe a nyest fris csapája vezet, legelőször is biztosítania kell magát a felől, bogy a vadnak ennél több ki- s bejárása nincs, s ha van, mint valósággal fenn, alant, vagy valahol oldalvást több is van, az egyen kivül mindegyikét előbb jól kell bedugdosnia készen tartott kócczal vagy haraszttal; ekkor előbb, ha különben meg nem állhat, vagy a faágaiban nem lel elég tartalékot, kötél segítségével magát a fa derekához köti, hogy kezeit, vagy legalább az egyiket szabadon használhassa. Midőn ezzel is készen van, akkor egyik kezével kis abroncsra illesztett zsák alakú hálót szegez a lyukra, s a faderekát alulról felfelé s mindenünnen erősen üti a baltafokával, mellyet egyedüli vadászeszköze gyanánt magával viszen. Sokszor megtörténik, hogy az erős kopogás által fölriadt nyest a nyitáson hirtelen ki- s a hálóba szökik, mikor aztán Gáspár gazda csakhamar torkon kapja s elbánik vele. E szerencsés eseményre azonban mindig biztosan számítani nem lehet, sőt ellenkezőleg többször megtörténik, hogy a nyest az odúnak leg is legfenekén félelemből, vagy mert ott legbiztosabbnak érzi magát, karikába tekeredve, mozdulatlan állapotban várja be a történendöket s a legnagyobb kopogás daczára sincs kedve rejtekét elhagyni, mi által azt is akarja a ravasz állat ellenével elhitetni, hogy nincs benn. Ezt azonban nem olly könnyű megcsalni; az odú széléről kifelé lekapart hó, a karmoknak befelé tartó nyomai elárulták már, s ntidön a nyestfogó látja, hogy a nyest egyátalában nem akar mozdulni helyéből, vagy a háló nyilasán át hajlékony meghegyezett veszszőt bocsát le, s a makacs állatot ezzel iparkodik kipiszkálni, vagy ha ez sem használ, büdöskövirágba mártott rongydarabot gyújt meg, s alkalmaz az odú szélére, vagy ha lehet, az odúnak valamellyik alsó nyílásába; ez utóbbi műtétet azonban Benkő Gáspár csak a legnagyobb szükségben alkalmazza, éspedig azért, mert az égő állapotban lecsepegő kén a nyest szőrét megpürzsöli, mi által veszít értékéből; és szinte hihetlen, de mégis való, hogy ezen műtét sem mindig sikerül, mert a nyest, ha egyszer kívülről vészt sejt, s első pillanatban megrettenve ki nem ugrik, úgy aztán rendesen benn marad s inkább bennfúl, semliogy kijö jön. Illyenkor következik nyestfogónkra a legválságosabb helyzet, mellyel úgyszólván mindannyiszor meg kell küzdenie: nem marad egyéb hátra, mint az odúba nyúlni s a legmérgesebb, legharapósabb állatot, mellynek olly hosszú éles fogai és karmai vannak, vaczkából puszta kézzel kifogni. Minden más a nyest megejtésénél használatban lévő mód, jelesül a fának, mellyben lakozik, levágása, töröknek és csapófának felállítása stb. nyestfogónkra nézve nemlétezőnek tekinthető, mert mindkettő szigorúan tiltatik s ő