Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-05-20 / 14. szám

217 maradt. Hortobágy lovasa az első oszlopon túl s az indító lebocsátott zászlaja mel­lett elhaladva s látva hogy versenytársa nem követi, csendesen nyargalt be a nyer­ponthoz; az ellenkező oldalról nem sokára Blackboy is megérkezett s óvást emelt Hortobágy illyetén nyerhetése ellen. A választmány erre kihallgata az inditót s ennek nyilatkozata, melly szerint Hortobágy lebocsátott zászló mellett haladott el ugyan mellette, de ő (az inditó) kiáltott Hortobágy lovasának, hogy álljon meg : e nyilatkozat elég volt arra, hogy a választmány új futás szükségét jelentse ki s nem vette tekintetbe Hortobágy lovasának azon védokát, mi szerint ö csak látni tartozott, de hallani nem. Az új futás később megtörténvén, ebben Blackboy, melly a pályának több mint három negyedén bevárólag ment Hortobágy után és mellett, a távoszlopnál előre nyomúlt s elég könnyen nyert. Nyer. 430 for. a 2-dik lóé 50 for. Egyesült nemzeti díj: 400 ar. 20 ar. értékű serlegben. Futhat magyarhoni 3é. minden mén és kancza 1 mf. — Teher: 95 font, kanczára két fonttal kevesebb. A tétösz fele az első, fele a második lóé. Gr. Kenard János sp. k. L a Zingara ap. Saunterer, any. Ibis 93 f. . . . Bayles t Kladrubi cs. k. udv. ménes p. m. Bolero ap. Fandango 95 t' Entwistle 2 Gr. Forgách László p. m. M a n i a c ap. Teddington 96 f. Powlett 3 Gr. Hunyady József p. h. Rubicon ap. Arsenal 93 f. Madden 0 Ugyanaz p. k. Ceres ap. Arsenal 93 f. Richards 0 Gr Kinsky Oct. sga k. Penelope ap. Deutscher Michel 93 f. Chapman 0 Gr. Wenckheim Rudolf sga k. ap. Wilsford, any. The Medway 93 f, . . Hunter 0 Gr. Zichy Alad. sga k. A r m i 11 a ap. Smaragd 9.3 f. Edwards 0 B. Hirschfeld sga m. Nasty ap. Sutherland 95 f. Cook 0 Gr. Károlyi Gyula p. m. TheRisingStar ap. Forbidden Fruit 95 f. . . . Wieks 0 Gr. Keglovich István fek. m. D'A rtagnan ap. Stiletto 95 f Little 0 3 : 1 La Zingara, 3'/ 2 :1 Rubicon és D'Artagnan, 4 : 1 The Rising Star, 6 : 1 Bo­lero, 8 : 1 Maniac és Nasty, 10 : 1 a többi ellen. — Az indulás az első kísérletre meg­lehetős jól sikerült; Bolero gyors irammal vezetett, utána lóhosszal Rising Star,Ma­niac, D'Artagnan és La Zingara együtt, valamivel hátrább a Wilsford-csikó, Rubi­con, Penelope, Armilla, Nasty és Ceres, melly a megelőző felnyargaláskor szeszé­lyeskedett, bakolt s levetette lovását, ki aztán bekötött fővel újra felült az elfogott kanczára s az indulópontra követte ott váró társait. De aztán Ceres is volt az első melly maradozott s fél mértföld után kiesett a versenyből. A pálya felén Maniac Bo­lero melle ment fel, nyomukban Rising Star és la Zingara, melly negyediknek ment fel, utána D'Artagnan — a többi'hat ekkor osélyt vesztve futott már. Az egyenes vonalra befordúlva La Zingara Maniachoz és Bolerohoz csatlakozott s együtt ment velük a távoszlopig, hol előre hatolt s pár hosszal könnyen nyert, mig Maniac és Bo­lero a második helyért küzdöttek keményen s csaknem derékfutással érve a nyer­pont elé, itt a kladrubi mén nyakát nyújtotta előre s ezzel nyert a harmadik Ma­niac ellen, több hosszal hátrább Rising Star és D'Artagnan, úgy Rubicon, a többi elszórva. Idő: 1 p. 54 mp. Nyer. a serleg értékével együtt 720 arany, a 2-dik lóé 300 arany. Széchenyi díj 100 arany. Futhat minden mén és kancza. 1600 öl. Tét 10 arany, fele bánat. — A tétösz 40 aranyig a második lóé, azonfelül az elsőé, 5 nevezés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom