Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-05-10 / 13. szám

205 Már most az a kérdés, elég lett-e téve ez igényeknek, s ha nem, mikép lehet a bajon segíteni. Az egész nyereg alapját a nyeregfa képezi; ettől függ, váljon czéljának megfelel-e vagy sem. A divat és egyéni izlés szeszélyeitől eltekintve, mellyek alakjára befolyással bírnak, fő dolog az anyag, mellyből készül, továbbá könnyűsége, és végtére a ló testéhez való simulása. Többnyire bükkfából szokott készülni; némolly helyen — leginkább a kápákon — vas lemezekkel van megerősitvo. • 1810-ben Mr. Kelly a nyeregfa készítéséhez halcsontot ajánlott, melly azonban bizonyos helyeken szintén vaslemezokkel lett volna kibélelendő ; terve szerint a nyergek fa, szegek és poczkek nélkül készitve, azonfelül még ruganyosak is lettek volna. 1825-ben Thompson egy aczél vagy vasból készült nyeregfára nyert szabadalmat. 1855-ben Bielefeld bizonyos vegyitékből, — mellynek főbb alkatrésze gutta percha volt — állított elő nyeregfákat. 1865-ben Brooman fát és bőrt ajánlott, végtere ugyanazon évben lószőr és papier — maché-ból készítendő nyeregfákra adatott szabadalom. Egyébiránt utóbb a ruganyos nyergekről is értekezendvén, még más combinátiót is fogok megemlíteni. Miután pedig a különféle kísérletek daczára még is leginkább fával vegyesen vas használtatik, önkénytelenül eszünkbe jut, hogy ezen anyagoknak mindenesetre igen előnyösöknek kell lenniök; és ez csakugyan igaz is, mert eltekintve a sokkal kisebb kiállitási költségektől, a fát tetszés szerint legkönnyebben lehet idomítani í ha eltörik, kiigazitása csekélységbe kcriil, a ló izzadsága vagy az éghajlat nem hatnak reá, s végtére a nyereg súlyához való arány vele leginkább eltalálható; mindezeket sem a vasról, aczclról, gutta percháról vagy a papir—maché-ról elmondani nem lehet. Már most az a kérdés, mikép kellessék a nyeregfát a ló testéhez ugy illeszteni, hogy az ennek hátizmait egyformán érintse; ezek közt legkényesebb a mar, és a hátgerincz ama része melly a nyereg alatt fekszik. E helyeken leginkább azért sérülnek meg a lovak, mert a nyereg a marnál vagy igen szűk vagy felette tág, vagy pedig a nyeregkápa nem eléggé homorú. E hiányokon leginkább ügyesen bélelt és összerakott nyerogteritőkkel lehet, segíteni — miről utóbb szóiandok. Igy 1786-ban bizonyos Smith ur azt indítványozta, hogy a nyeregfa végein bőrrel bevont aezéltollak alkalmaztassanak, mellyek rugékonyságuknál fogva a szűkebb vagy szélosb hátú ló testéhez simulnának; továbbá forgatható csavarok által a nyeregfa eleje szűkebbre vagy bővebbre szorítható lenne. Ismét 1791-ben Dune a nyeregfa mozgékonyságát több érez lemez által akarta elérni, mellyeket egy rajtuk végig vonuló csavarkulcs forgathatna. 1830-ben Smith találmányában (1786.) hasonló javítás fordul elő; különös^ hogy a feltalálók — anélkül hogy ezt észrevennék — többnyire ugyanazon tárgya, kat ismétlik; igy legújabban Cogent Párisban (1862.) ama javításokra nyert szaba-