Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-20 / 02. szám

20 barsmegyei Kárpátok, puszta szemmel is tisztán kivehetjük a Garan völgyét, s megjelölhetjük a helyeket, hol Újbánya és Szent-Benedek ószerü városkák feküsznek. Még inkább nyúgotra látjuk a nyitrai hegyeket; keletnek a távlát valamivel korlátoltabb, mert azt a közellevő visegrádi magaslatok elfedik, ezek több nyilasain mégis a váczi Kasszáit, a nógrádi Szandát, és még tovább a pásztói és gyöngyösi Mátra halvány kék körrajzát látjuk a távol légködéböl kiemelkedni. Arezot fordítva merő rengeteg erdőségeken tévelyg tekintetünk; ezek Fehér- és Komárommegyébe, látszólag minden megszakasztás nélkül, mélyen szállnak alá, s az őszi színezetnek azon átlátszó zománczával vannak feldíszítve, melly a távolból nézett tájrészletek alakjait olly kellemes lágyságban tünteti s a festői kellék legfőbbjével ruházza fel. Ep most szólalt meg alattunk az ebtartó csősz kürtje annak jeléül, hogy a kopót újra elbocsátották, s én sebesen futottam le a hegyről, hogy mielőtt a kopó hajtani kezd, állásomat elfoglalhassam. Ez azonban nem sikerült; még néhány lövésnyire voltam a helyhez, mellyct az utánam lihegő erdész, kinek a sebes futásban lélekzete is elállott, csak kezével mutatott meg, midőn egy kopó hajtani kezdett, utána mindjárt a második és harmadik, s olly vígan folyt pár perczig a hajtás, s olly szépen hangzott vissza az erdőben, hogy öröm volt hallgatni; csakhamar durrant a fegyver, s bár egyetlen lövés történt, a sokszoros viszhang miatt mégis úgy tetszett, mintha többen lőttek volna egymásután; erre a kopócsaholás mindjárt víg nyivogássá változott, de az is azonnal megszűnt. Ez azt jelenté, hogy vad esett, még pedig nálam nélkül; a hoszabb időzés miatt, mellybe azonban alig telt fél óra, már is szemrehányást tettem magamnak, azonban a helyszínére érve, csakhamar meggyőződtem, hogy az őzbak, melly most esett, nem nekem, vagy is üres helyemnek, hanem jobbfelőli harmadik szomszédomnak jött, s így elmaradásom által se nem rontottam, se nem mulasztottam semmit. Félórával később egy harmadik hajtás rendeztetett a még friss két utolsó kopóval, s én egy völgy szélén, hova minden oldalról szabad kilátás s több mellékvölgy nyílt, egy terebélyes bikkfa alatt állottam. E helyzetben hátam mögött hirtelen olly neszt hallék, mintha ugyanazon fára, melly alatt állék, valami állat szökött volna fel. Legnagyobb óvatossággal nézdeltem magam körül, de nem láthattam semmit, abban pedig, hogy valami vad felágzott, bizonyos valék; annyi bizonyosnak látszott, hogy a szökevény nem evdtke, inert ez midőn felágzik, azonnal elkaczagja magát, mintha örülne, hogy minden baj nélkül felkapott; általában pedig perczig sem marad veszteg, hanem élénk mozdulatai s hirtelen szökései által csakhamar elárúlja magát. Kíváncsiságom tetőpontra hágott, már-már hinni kezdém, hogy vadmacskával leend dolgom, mert a kettőn kivül más vadra nem is gondoltam, midőn ismét az előbbihez hasonló neszt s a karmoknak fakéregbe kapaszkodását egész tisztán haliám, s a nesz felé fordítva szemeimet, egy fanyestet pillanték meg, melly épen a fának egy magasb ágáról a fatörzsre szökött s hirtelen eltűnt. Minden kísérlet őt még egyszer megpillanthatnom sikertelenmaradt még azután is, midőn a meddő hajtás bevégeztével a fát, melly a többitől külön, de úgy még sem állott, hogy más fák gallyaival ne érintkezett volna, minden oldalról a legnagyobb türelemmel megvizsgáltam. Mindamellett meg voltam győződve, hogy ö kelme ugyanezen fának alulról nem látható