Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-03-10 / 07. szám

102 A király fai kopók. Február 18-án az ebólaknál kis számú mezőny jött össze. A kibocsátott s 12 perez időelőnyt nyert szarvas egy fáczánosnak tartott, kissé sokáig maradt a rejtben és csak midőn a kutyák már közel nyomultak hozzá, tett bátor menekvési kísérletet, de ez nem sikerült, mert a kutyák már szemre hajtották s igy érkezett a kastély parkjáig, mellynek hosszában le a faluba futott, hol a kopók elfogták s megmentésére nem volt lehetőség. A falkár, ki ezt még is megkisérleni akarta, a kastély előtti tért kerítő sodronyzatban lovastól gonoszúl felbukott. — Ezen első futam mindössze 15 perczig tartván, a szekeret egy második szarvasért küldte a társaság s ez kevesebb mint egy óra alatt megérkezvén, a második futam 20 perczet adott s a szarvas elfogásával végződött. 19-én ismét az ebólaknál találkozott a tennapinál már nagyobb társaság. Szarvasunk a csáti pusztánál, a diószegi vasútvonal bal oldalán bocsáttatott el s gyorsan jó irányba indult, mert sok mértföldnyi sík mező terült el előtte; pár mértföld után azonban délről északnak fordúlt s Réta helység kellő közepén ment át, minek folytán ő pereznyi szünet állt he. A nyomra vezetett kutyák ezt csakhamar felfogták s az ebólak felé mentek a szimaton. A szarvas azonban a kutyák fölött talán egy mértföldnyire átment a Feketevízen a honszigeti erdőbe, hol nem sokáig maradt s a folyón vissza át, Sápot balra hagyva, egyenesen Cseklésznek tartott, a fáczános északi végéhe s itt a folyóba ment, lefelé úszott, Sáphoz közel az erdőbe menekült, de kizavartatván újra a folyóba gázolt s innen többé ki sem akart jönni, mig a két óránál néhány percczel hoszabb futam után elfogatott. 22-én Jánosháznál volt a találkozó. Gyors irammal indult a vadászat a borsai erdő felé, honnan a teli hanggal hajtó falka kizaklatván a szarvast, ez Jókának vette futása irányát; eleinte kerülgette a faluszéli kerteket, aztán benyomúlt a falu közepébe s rövid szünetet okozott; a kutyák azonban az utczán fogták fel s vitték ki a szimatot a nyílt térmezőre s húsz perez alatt a Duna egy ágához érkezénk, mellynek túlsó partján a szarvast s a kutyákat pillantottuk meg. A víz szerencsére apadóban volt s a mezőny fele néhány pereznyi lovaglással egy sekélyes helyhez érkezett, mellyen átgázolnia sikerűit, míg másik fele a balparton maradt. A kutyákat követök kevesebb mint negyedóra múlva ismét az elébbi helyzetbe jutottak; a szarvast t. i. s utána a kutyákat újra a Dunaág választotta el tőlük, melly itt mélyebb martok közt csavargott lefelé. Megkísérlettük még is az átkelést s ez sikerült is. Most már (nadrág, csizma, mind vizzel telvén meg) azt hittük, hogy tágas sík tér nyílik előttünk s hogy a Dunát messze hagytuk magunk mögött, midőn a Dunaág egyszerre ismét előttünk termett. A lovasok egyike bele is ugratott, de a víz igen mély és sebes lévén, kénytelen volt visszafordúlni. Fölebb kerestünk tehát átkelésre kedvezőbb helyet s találtunk is egyet, hol vadludak módjára követte egyik lovas a másikat, minden pillanatban készen a jó megmerülésre. De átértünk még is s újra száraz föld volt alattunk; a kerülés miatt azonban a vadászatiból kiestünk. A szarvas is háromszor kelvén át a vizén, olly hideg szimatot hagyott maga után, hogy a kutyák ezen alig mehettek. Három pár kopó utána tartott, a többi az utolsó átkelésnél