Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-12-10 / 34. szám

541 „Csodálatos egy ló ez," jegyzé meg a lovász betevén a rekesz ajtaját — „és senki se tud vele bánni, csak az úr meg én. Nem hinné az ember mit tett meg már mindent, s még is olly ép egészséges mint a legjobb hat éves." „Ügetni is tud egy kicsit, ugy-e ?" kérdém odavetve. „Elhiszem azt! hét vármegyében nincs párja. Minap azonban, midőn a retfordi vásárról jött haza, egy ficzkó ki akart vele kötni s uram azt mondá , hogy az öreg Morgannak ezúttal jobban össze kellett magát szedni mint valaha, hogy az alkalmatlant lerázhassa magáról. Uram a dolognak felét sem találta tréfának s nem nyugodott míg versenytársa kilétét ki nem kutatta." „Na's ki volt ez ?" „Hát valami lónyúzó fiatal ember a vidéken. Kanczát lovagolt. Uram látta is már." „És mit tart róla." „Tetszik neki, de nem valami különösen, mert hallottam, a mint a kapitánynak mondá: az a kis walesi kancza nem rosz lehet egy mértföldre; két mértföldre azonban szívesen fogadnék ellene Morgan mellett. Jó fogás volt az attól a ficzkótól, hogy midőn verve látta lovát, a mellékútra fordult be. Mindenesetre ügyes fiúnak kell lennie." Soha olly mohón nem hallgattam egy-egy előadásra, mint e lovászéra, kitől így esetleg értesülhettem, mit tart Sam West az én kanczámról. Ezúttal azonban csalódott számitásában, mert mi kipróbáltuk már a kanczát s azt találtuk, hogy hat mértföldre ép olly jó mint egyre; a lovász szavai felbátorítottak tehát a fogadás megkötésére s én — bár eleinte már-már hátrálni éreztem kedvet , elhatároztam, hogy bevárom Mr. Westet, ki a lovász szerint pár óra múlva lesz egy sétájából visszatérendő. Megnéztük aztán a nyeregszobát, melly ép olly csinos és jó rendben tartott volt, mint az istállók ; megtekintettük az agárólakat és vizslákat, a két szelídített rókát, a bantam-tyúkokat és a ritka fajú galambokat — és én meggyőződtem, hogy bárminők legyenek is a Grange belügyei, de a sportintézmények tökéletesek. A házba, míg tulajdonosa vissza nem tér, bemenni nem akarván, a kertbe tér. tem, melly egykor gyönyörű hely lehetett, most azonban valóságos vadon volt. Mindenütt a végelhanyagoltság nyomaival találkozott a szem ; a virágágyakat a veteményektöl megkülönböztetni sem lehetett; a paraj és bokrok tömkelegéből pusztán meredezett ki egy oszlop, melly hajdan a napóráé volt. Több megcsonkított szobor állongott itt és ott, egy gömbölyű arczu Cupido Sam pisztolygolyóinak szolgált czélpontul, mig a félholdnyi területű tó iszapos vizét piszkos zöld békanyál boritá. E tó partján meglehetős jó karban állt egy nyaraló s a hozzá vezető tapodott ösvény tanusitá, hogy gyakrabbi látogatásban részesül, mint a kert többi része. Bepillantottam s az találtam, hogy e nyaraló az egész birtok legfurcsább része s olly módon van feldiszítve, minőről Sam nagyapja az öreg squire alig ha álmodott. Bútorzatáról ítélve tivornyahely volt ez, figyelmemet azonban a falak vonták magukra. E falakat se képek se szőnyegek nem fedék, hanem csupa birói idézetek, ítéletek és végzések, mellyeket Sam öt év óta gyűjtögetett és raggatott fel egymás után s mellyek az adóssági és váltóügyeken kivül arról tanúskodtak, hogy