Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-11-20 / 32. szám

4§9 leginkább. A mértföldjelzök ekép gyorsan tűntek el egymásután s bár nem utaztunk olly sebesen, mint a gőzerő jelen napjaiban , de mindenesetre vígabban s nem olly fárasztó egyhangúság közepette, mint ma a vaspályán utazunk, mert ama boldog időkben egy kirándulás Londonba és vissza nekünk egyszerű falusiaknak több hétre való beszédtárgyat nyújtott. Akkoriban én még igen fiatal fiú valék, és soha sem volt még saját lovam. Igaz hogy a vén kocsilovak egyikén gyakran kimentem a rejt szélére, s párszor meglehetősen elől jártam egy öreg ponin, melly bámulatos tehetséggel bírt keresztül mászni olly helyeken, mellyeken más ló áthatolni nem birt. Valódi vadászlóról azonban még soha se láttam a falkát. De végre felviradt a boldog nap, s az öreg Jarvis szívességéből tulajdonosa lettem egy pettyes-szürke üveges szemű kis irlandi kanczának, melly öregemnek esküvel erősített állítása szerint mindenen át tud ugrani, mi állkapczájáig ér, s melly előtt nincs gyors falka, bosszú nap és mély talaj. A kancza egy útszéli kocsmában állott, s mi egy délután megállottunk a kocsival megtekintése végett. Rongyos, bozontos, borzas ficzkó vezette ki az udvarra, rá ült s egy hirtelenében felállitott gátat háromszor négyszer ugratott át vele szőrén. Ez csak vagy tíz pereznyi késedelmet okozott, de miután ekkor már talán tizedszer álltunk meg az nap, néhány utas, ki az ugratást a kocsiról nézte, hangosan zsörtölődött. A kancza nekem nagyon megtetszett s csak azon egyetlen okból nem vettem meg azonnal, hogy pénzem nem volt. Tudtam ugyan egy helyet, hol tíz fontot kölcsönözhetnék, de a lovat 45 fontra tartották. E bajt az öreggel közölvén, rögtön nagylelkűen felajánlotta, hogy jót áll értem a többiért, csak a 10 fontot fizessem le. Könnyű teherrel, bár azt hiszem kevés ítélettel, de annál több bátorsággal lovagoltam új kanczámat két hónapon át a falka után és soha sem volt panaszom ellene. Mindjárt az első izben a vezetőhöz nyomúltam fel, ki a legjobb lovasok egyike volt, bár a társaságnál egészen ismeretlen létemre ezt még én akkor nem tudtam. Jól emlékszem ezen első futamra, melly a leggyorsabb iramban 45 perczig tartott, s bár háromszor buktam, mégis a rókafogásnál jelenvolt kilencz egyike lettem. Ez hétfőn történt s én szerdán ismét kimentem. Vezetőm a kemény lovas zöld kabátos bérlő ez úttal hatalmas fekete lovat ült, melly akár egy tornyot vihetett volna. Mihelyt kiugrott a róka, azonnal a bérlő oldalán termettem s húsz pereznyi vig futam után, melly alatt már csak egyszer buktam , nem messze járt előttem. Harmadik megjelenésem alkalmával a bérlő rám ismert, mondá hogy csak ragaszkodjam hozzá a mint csak tudok — nem tartott tőle, hogy elhagyom ; s látván hogy még ujoncz vagyok a nyeregben, néhány oktató tanácsot adott a sövényugratásra nézve. Üveges szemű kanczám a harmadik jó futamot jó helyen végezte; a bérlő meghívott magához éjszakára s az ismerkedésből sok évig tartó barátság lett. Két hónap múlva elutaznom kellvén, a bérlő 60 fontot ajánlott eladó kanczámért s én ezt elfogadtam. Jarvissal megosztoztam a zsákmányon, mint ö nevezte, s két hónapon át ingyen lovagoltam. De nem csak eddig volt ez, a következő idényben nem kellett lovat vennem , mert egy részről Jarvis, másról a bérlő gondoskodott rólam , s ha nem is valami szemenszedett paripákat, de mindig jókat ültem, mert lovaikat eladni szándékozván, soha 32*