Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-09-30 / 27. szám

423 nuket működni s az idomítás által fegyelmezve lássuk, melly idomitásban a vadász nak is van — söt az élvezet teljessége végett kell is, hogy legyen része; továbbá hogy tanulmányozzuk az öreg madarak eselvetéseit, mellyek érdemesek is a tanulmányozásra, s hogy ravaszságaikat felsőbb értelmiséggel győzzük le." „Vadászva semmiben sem telik nagyobb örömem, mint ha egy ravasz vén tojó által vezetett erős és ovatos falkát lophatok meg, s miután az öreget ügyes és hosszú lövéssel lekaptam, a szétszóródott fiókokat szedegethetem össze. Türelmem és fáradságom jutalmát most aratom. Tartsad csak szolgám a kölyketj engedjük az öreg Dont egyedül keresni. S milly gyönyörűség látni e tapasztalt vizslát! Érti a dolgát s ép olly jól tudja mint magam, hogy ezen öt hat hold répaföldön tizenöt tizenhat fogolyfiók van elszórva, mellyekkel be kell számolnia. Nézd csak a vén ravaszt, mill}* ova tosan fog a munkához ; nem száguldoz összevissza, hanem kényelmas lőtávolban ballag fel s alá, néha néha gazdájára pillantván, készen ennek minden kézmozdulatára engedelmeskedni; nézd mint áll, s húzza magát össze, oldalt pillantva valljon jössz e már, mintha mondaná: „Itt van gazdám kettő közülök, az egyik kissé jobbra, a másik balra." Következik aztán a vadász pillanatnyi izgalma, az odamenés, a szárnyrobogás, a piff paff jobbra balra, a jó kettős lövés kellemes érzete, a vén kutya örvendetes pofája, melly lelapúltan fekszik melletted s mind a két madarat leesni látván, ezt mondaná ha beszélni tudna : „Szép pár lövés volt ez gazdám , ezeket sikerült megejtenünk ;" a dicsérő veregetés, melly szilárd állásának jutalma s intés egyszers mind, hogy folytassa a munkát. Nézd csak mint üget a legközelebbi madár felé, mint szimatol, mint keresi a harmadikat, negyediket — tizennegyediket s midőn már csak egy kettő maradt, a kísérő szolga kérelemmel jő, hogy meg kellene már próbálni a kölyket is, melly rég rángatja türelmetlenül a zsineget s ég a vágytól működhetni. A fiatal vizsla szabadon bocsáttatik s kissé aggodalmas és szabálytalan keresgélés után a foglyot egy távoli zugban felleli és sziklaként állja, míg az öreg Don izgatót tan és irigyen — mert hiszen az öregek a fiatalokra irigyek szoktak lenni — nézi és kiséri a subanezot. A madár felrepül, a puska durran, erre és a fogoly leestére a kölyök szeleskedni kezd, de az intő szóra azonnal meglapul, mint jól nevelt kutyához illik, s ezért dicséretet nyer, mialatt a szolga azt jósolja, hogy „esztendőre tökéletes kutya lesz belőle, nem olly tökéletes mint az öreg Don , mert ennek hét vármegyében nincs párja, de hát idővel még olyanná is válhatik." Az öreg Don, melly a beszélgetés alatt kissé megbengergőzött, talpra ugrik, körül üget, tizenöt húsz lépésnyi körben megy előre, érez, áll, még pedig világos, hogy nyulat áll, s ezt ép a kölyök orra elöl lövöm el, melly ilyesmit még nem látván, hajlandó volna kergetni, de vén társa nyugodtságán okulva, kötelességének tartja hasonlón cselekedni s ezért még több dicséretet nyer. Lehet hogy egy egy fogoly szárnyalva esett le s ekkor — a szolgát csendesen követő hozár jő alkalmazásba. Nézd mint száguld előre míg a szimatra ér, mint követi a madarat egyenesen a répaföld szögletébe s tovább a barázdán végig a sövényhez, és ezen át a szomszéd földre, a csatornaárokba, míg egy szökéssel rajta terem, megfogja, örömtől ragyogó szemekkel üget vissza, a foglyot, mellynek egyetlen tollát sem borzolta fel, kezeidbe adja át, fejére dicsérő veregetést kap , s ezzel a szolga mögötti helyére megy vissza. Te pedig örülve, hogy a fogolyfalkát, melly pár/