Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-08-30 / 24. szám
378 sok angol család tölti a telet, két rókafalka alakúit, de nem rég egygyé olvadt össze Captain Alcock falkanagysága alatt. E falka működéseiről ifj. gr. Nádasdy Ferencz tolla egy szép czikkben értesité már e lapok olvasóit. Vegyes. — A debreczeni lóversenyek ez idén mégis meg fognak tartatni; az elörajzot alább közöljük. — Az elhunyt Rítter Ferencz altbnagy helyébe az államménesek fő felügyelőjévé M e n g e n ezredes úr neveztetett ki, ki a ménesek szemlére vétele végett körutat tenni indult s ezt csak october közepe táján végzendi be. Mondják, hogy a ménesügy s az országos hágómén-állomások szervezése körül több új rendszabály lesz e körút eredménye, s e tekintetben valóban óhajtandó volna egyes vidékek kívánalmának, minő Zemplén megye részéről lapjaink mai számának élén olvasható, méltányos tekintetbe vétele. E kívánalom egy részének úgy látszik meg lesz felelve az által, hogy a^kormány Nagy Mihályon országos ménló-állomást szándékozik szervezni, hol százötven mén állana a vidék szükségleteinek fedezésére. Úgy halljuk, hogy e nagymihályi hágató állomás elvileg már efjvan határozva s csak az illető épület oda állításának terve és módja van még függőben. Mi a zempléni kívánalom második részét, jó tenyészkanczáknak eladás végett helybe szállíttatását illeti, erre most — midőn Mezőhegyesről kisebb, a radautzi ménestől azonban nagyobb számú kanczák fognak eladás alá kerülni, a legjobb alkalom nyílnék. A radautzi ménest t. i. (1. ismertetését lapjaink f. évi 7-ik számában) 1880-ban fel fogják oszlatni, mert ez évben telik le a kincstárnak a vallás alappal (Radautz tulajdonosával) kötött bérszerzödése. A hátralévő 14 év alatt évről évre csökkenteni fogják e végből a radautzi lóállományt, s az idén is mintegy 50 tenyészkancza jő eladás alá. Alig hisszük, hogy a jelen nyomott pénzviszonyok között sok vevő gyülekezzék Radautzba s így magának a ménesigazgatóságnak is érdekében állna e kanczák egy részét eladás végett oda szállítani, hol a kifejezett kívánság szerint legtöbb valószínűség nyilik eladatásokra, sőt óhajtandó volna jelen körülményeink közt az, hogy e kanczáknak tenyésztők számára eladatása részletfizetési engedéllyel könnyíttetnék meg, különben könnyen megtörténhetik az, hogy lócsíszárok szedik össze s hámba vagy nyereg alá fogják e becses tenyészanyagot, melly a tenyésztés ügyének igy legnagyobbrészt elvész. — A zempléni kívánalom harmadik részére, t. i. a s.-a.-ujhelyi gyepen kitűzni ohajtott államdíjra vonatkozólag megjegyezzük, hogy erre nézve az államménesek igazgatósága semmit s mindent a lótenyésztés és versenyzés ügyében alakított bécsi központi bizottmány tehet, mellynek a hasonló dolgokban kifejezett véleménye a döntő helyen irányadó. — A „Sport" biztos forrásból értesült, hogy a császárdijak a legközelebbi három évre a külföldi lovak kizáratásával lesznek kitüzendök. — Giles the First mint a „Sporn" biztos forrásból értesült, nem fog BadenBadenbe menni, mert olly sánta, hogy kérdéses, léphet-e még versenygyepre valaha? — A levvesi versenyek alkalmával újra egy 2 éves tiint ki, s lépett a jövő évi