Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-10 / 22. szám

350 mat magammal vittem. Nem sokára a tó sima tükrén lebegtem, melyről a reggeli köd gőz gyanánt emelkedett fel. A parton iharfák sárgapiros lombjai tarkálltak, észak felé pedig egy meredek sziklafal olly élesen rajzolá magát a tiszta légben, hogy puskalövésnyi távolságra látszott, holott pár mértföldnyire volt, A szigetről felkavargó füst tanyánk hollétét jelölé, mig a környezetet vizből fel-fel bukó halak s reájok lecsapó jégmadarak élénkiték. A reggel igen jónak mutatkozván jávorcsalogatásra, gyorsan eveztem s nem sokára az öbölbe értem, hol a tóba kis patak ömlött. A gyenge szellő épen felém, tehát kedvezően lengedezett. Partra ugortam s rövid időközökkel két három csalogatót fújtam. Negyedórai várakozás után meggyőzödvén, hogy a patak hangos locsogása miatt a választ nem hallhatom, csolnakomba léptem, hogy egy más öblöcskében kisértsek szerencsét. Nagyon csendesen eveztem a csekély parti vizben, midőn egy jávorbika rigyetése hangzott füleimbe. Egy dombocskáról le egyenesen az öbölnek tartott s ötven yardnyira lehetett tőlem. Könnyen lelőhettem volna, de két éves lévén, eszembe sem jutott ezt tenni. Nem látott meg s én evezőmet a fenékbe szúrva megállítám a csolnakot és megbuktam benne. Csendesen, folyvást rigyetve jött a patak felé, hol az imént csalogattam. Egyszerre megállott, fülelt egy perczig s úgy látszott, mintha egyenesen felém nézne, szelet azonban tőlem nem foghatott, se szürke kabátomban meg nem láthatott; ment tehát a vizbe s mulatságos volt látni, rnilly ovatosan rakta lábait a rosz talajú szikladarabok közé, s jó darabot kellett így mennie, mig a tó elég mély volt arra, hogy úszhassék, mit végre meg is tett, egyenesen a túlsó partnak tartott s egy ízben csak mintegy húsz yardnyira volt tőlem. Mihelyt eltűnt szemem elől, felkeltem guggoló helyzetemből s gyorsan és lehető csendesen eveztem vissza a patakhoz, kiszálltam, megkötöttem a csolnakot s apró bokrok közt egy nagy fenyő mögé vonultam meg. Itt újra elkezdtem csalogatni, jávorom azonnal felelt s nem sokára láttam a fiatal nyírfák csúcsait mozogni, a mint ovatosan jött közöttük. Kis vártatva egy tisztáson állott meg a patak túlsó partján s jobbra balra tekintgetett. Aztán ismét a bokrok közé ballagott. De én még nem végeztem vele s kíváncsi valék tudni, vissza birom-e hívni még egyszer olly szándékkal, hogy majd jól ráijesztek s látom mint törtet el. Újra csalogattam tehát s most más irányból láttam előjönni, folyvást felém közeledve, mig már csak tizenkét lépés választhatta el tőlem. Ekkor kiugrottam a fa megöl, a bimjávor rigyetését utánoztam és sípomat a fa kérgéhez dörzsöltem, mi olly forma hangot ád, minf midőn a jávor agancsával dörgölődzik hozzá. A helyett azonban, hogy megriadna, füleit bátraszegve merően megállott, én pedig a fa felé vonúltam vissza s kezem ügyében tartottam puskámat, hogy azon esetre ha támadni akarna, leterítsem. A jávor azonban folyvást mozdufatlan állott, noha tetőtől talpig látott engem — s én vártam meddig marad így. Cseppet sem volt megijedve, sőt egészen nyugodtnak látszott, száját nyalogatta s csak néha tekintett hátra, de a mint tova menni készült, azonnal megállítottam csalogatómmal, mellynek hangjára füleit hegyezte s egyenesen reám nézett. Néha ismét hím módjára rigyettem s ekkor hátra szegett fülekkel dühösen tekintgetett. így tartott ez vagy húsz perczig, ekkor megtört a varázslat, szelet fogott tőlem s nyiladozó orrlyukakkal felvetvén fejét, megfordúlt és sebesen ügetett el. Én azt az őszinte óhajtást' küldtem utána, hogy maradjon életben, mig agancsvégei ölnyi távolságra lesznek egymásól s ezzel csolnakomba lépve, a tanyára eveztem vissza.