Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-10 / 22. szám

346 ranchaurök egyike felmászván a fészekhez, lekiáltott, hogy a fiókok az ágakon ülnek, s a mint meg akarta fogni, mindenfelé szétrepültek. Négyen voltak , de csak kettő irányát birtuk megjegyezni, s ezeket nagy ügygyei bajjal meg is fogtuk ; egyikük hím volt. Míg az erdőség e nagyszerű óriásainak árnyában reggeliznénk, Barrnak az jutott eszébe, hogy jó volna az öregek számára csappantyúkat kirakni. Ugy is tettünk , s a fiókok lábait összefűzve, a fa tövében czölöphöz kötöttük, s néhány aczél tőrt helyeztünk melléjük, mellybe az öregek megfogódjanak, ha fióknak tápot hozni oda repülnének. Egy órai pihenés után tovább folytattuk a keresést, s több ölyüfészek után ismét sólyoméra akadtunk, mellyböl a fiókok a felmászó ember közeledtére szintén kirepültek, s ezeket is el vesztettük volna, ha sok apró madár nem gyülekszik csiripelve a leesettek körül. E fészekben egy félig felemésztett fehér házi galambot, s egyéb zsákmánymaradék között egy nyúlfit s egy puczér fekete rigót talált és dobott le a fakúszó. Leginkább azonban az lepett meg, hogy e fészkekben, különösen az ölyvekében, vakandokra leltünk. Fogalmam se volt róla, hogy az orvmadarak illy könnyen tehessenek szert ezen állatra. Egy ölyüfészekben nem kevesebb mint nyolcz vakand hevert, pedig csak két fiókja volt; két három vakand azonban minden fészeknek rendes tartalmául szolgált. A napot még néhány ölyüfészek sikertelen megkutatásával fejeztük be, s esti nyolcz órakor érkeztünk vissza St. Martin kastélyba. Második napi keresésünk nem volt illy eredménydús. A párisi honosító kert igazgatója M. Geoffroy St. Hilaire, ki velünk indulni gátolva lön, s egy nappal később érkezett meg — nem sok sportban részesült. Ezen erdőkörök csőszei nem voltak olly gondosak s nem szemelték ki előre a fészkeket; így tehát csak találomra jártunk s néhány üres fészekre, mellyekböl a fiókok már kirepültek, akadtunk. Egy gyönyörű völgyön haladva, mellyet a Lieurre folyó hasít át, a festői fekvésű Lions városba értünk,'mellytöl a körüle terjedő erdőség veszi nevét. Innen váltott lovakkal mentünk tovább s több erdökört eredménytelen bejárván, egy kis városkába Charlevolba tértünk reggelizni, hol két sólyomfiókot, egy hímet és egy nőstényt tartottak számunkra készen. Végre, mielőtt e nap sikertelensége által lehangoltan haza térnénk, újra azon hely felé kocsiztunk, hol tennap az aczéltöröket raktuk ki, de nem volt bennük madár; embereink egyikét azonban felküldtük a fára s íme erről hirtelen felszáll egy fiók, melly a lombok között tegnap észrevétlen maradt. Utánna futottunk, egy ember felkúszott a kijelölt fára, a madár erről ismét tovaszállt, s már-már elveszettnek hittük, midőn Barr hidegvérüen hozta elé az elfogottat, mellyet a lombok közt leesni látott, míg mi felfelé tekintgettünk. Üres kézzel tehát még sem tértünk haza s összeszámolván foglyainkat, tizenegy sólyom- és tizenhárom ölyüfiók volt fáradságunk jutalma. Nem búcsúzhatom St. Martin kastélytól a nélkül, hogy a gróf szelídített farkasairól ne emlékezzem. Négy illyen állatja van, hármat Burgundiából kapott, s ezek egészen szelídek, lépteiről is megismerik már gazdájukat s közeledtére örömtelten ugrándoznak az ebólak körül. Esténként kastélya ablakából füttyent nekik a gróf s azonnal hosszú vonítással felelnek neki. A negyediket nem rég fogták, s a gróf reméli hogy rövid időn ez is megszelídül, de e végett külön rekeszben kell tartani és idomí-