Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-30 / 21. szám

332 folytatja a „Field", a szurony miatt kelletinél hosszabbnak kell lenni, s ezzel és a já­rulékokkal együtt a szurony súlya legalább 2%, ha nem 3 font; e helyett tehát 30 töltényt, mely szintén annyi súlyú, vihet magával a katona. Mr. Greener London­ban Snider-Enfield-féle ikercsövű puskákat készít, mellyeknek súlya 9 font, s mel­lyekkel perczenként hússzor lehet lőni. Illy fegyver felülmúlja az amerikai Spencer­féle puskát is, mellyből egy perez alatt 14 lövés ejthető. — Villanypuska. Bazin Ernő franczia mechanicus tizenhat évi kutatás és pró­bálgatás után a „Constitutionel" állítása szerint egy olly villany puskát talált fel, melly — mielőtt még hatását gyakorolná is Francziaország ellenségeire — sajátsá­gos alkatával bámulatot fog gerjeszteni, s a császári puskamüves Gastine-Renette véleménye szerint a lőfegyverek eddigi rendszerében egész forradalmat idézend elő.­Az említett lap csupa méltányosságból nem bocsátkozik még az új fegyver részletes leírásába, de biztosít, hogy a Bazinféle fegyver jó tulajdonságai közt a következők még legcsekélyebbek: a porosz tüs fegyverhez kellő mozdulatok felét feleslegessé teszi; minden jelenleg használatban levő puska ezen új rendszerre átalakítható; nincs rajta kidomborodó alkatrész, mint p. kakas, ravasz stb. A katonának a mechanismus­sal semmi dolga sincs, sőt egyenes érintkezésbe sem jö vele. Csupán a csőre kell gondjának lennie; bár ennek se szél, sem eső, se por, se nedvesség nem árt. — A porosz tüs fegyver hatását felülmúlni vagy meggátolni: ez most a jelszó, mellyen sok ember töri a fejét, s míg a jó bécsi sógor lószőr matráczokat ajánl, me­lyeket a támadó ezred magaelött vigyen, s mellyen a golyók nem hathatnak keresz­tül, addig egy más elmés úri ember ollyan röppentyűt talált fel, melly ágyúból az ellenség sorai közé lövetve, szétpattanásakor olly mephyticus bűzt terjeszt, hogy a legénység nem képes ezen irtóztató büdösség közepette a tüs fegyvert kezelni. E ta­lálmányok igen használható anyagot szolgáltathatnak az élez lapoknak s ha a perczen­ként 16-szor lövő tüspuskát nem soroljuk is a merő lehetetlenségek sorába: a követ­kező új találmány gyakorlatiasságát mégis kétségbe vonjuk. — Új lőfegyver. A „Pesti Napló" különféléi közt olvassuk, hogy egy itteni (?) nyugalmazott bányamérnök állítólag olly lőfegyvert talált fel, melly tiz egymás­után következő lövést tesz s ezt tíz másodpercz alatt négyszer ötször ismétli, úgy hogy 10 másodpercz alatt 40 — 50 lövést. A nevezett (?) mérnök már folyamodott ta­lálmánya megvizsgáltatása ügyében. — Úgy hisszük, hogy e hir képtelenségét, mint physicai lehetlenséget, commentálni sem kell. — A farkasok keletindiának Jounpore tartományában rendkívül elszaporodtak, a falvakba törnek be s nem rég egy hét éves fiút ragadtak el. A fegyvertelen lakók az otCszállásoló angol katonatiszteket — s ezek közt a tudósítót hívták segélyül, kik a farkast üldözve megtalálták, a mint a már megölt fiú testét marczangolta. Ezután haj­tóvadászatot tartottak reájuk s a megölt fiú atyja egy roppant nagyságú — állítólag hat láb hosszú farkast ejtett el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom