Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-30 / 18. szám

279 A fővadászmester észrevette, hogy az üldözött vad felriasztatása után, több czéltalan kanyarulatot tett és több izben —. Nem lehetett távol. Az ebek nem sokára ismét felélénkültek s végre újra kezdték a hajtást. D'Yauville nevénél szólított néhányat, megveregette és unszolta őket, mig a peczérek a restebbeket és figyelmetleneket korbácscsal traktálták. Néhány pórázzal nagy izgultságban voltak, nyihogtak és lég után kapkodtak. Bizonyos volt, hogy a szarvast közel érzik. A kürtök újra megharsantak, s az egész falka egész tűzzel vadászott' tovább. A szarvas, kevérsel felriasztatása után az erdő túlsó oldalára ment; szokott tanyájához az ut el lévén zárva, egy retourt csinált, és a szent Hubert tó irányában D'Yauville olly véleményben volt, hogy legjobb lenne a szarvast ez irányban üldözni, ott történjék meg a hallali. Ugy látszott, hogy bizonyos a maga dolgáról. Az udvarhölgyeket értesítették a dolog e fordulatának lehetőségéről, s a király engedelmével, a szent Hubert kastély ablakaiból minden oldalon gyönyörű fők néztek ki. A jelenet pompás volt. A búcsúzó nap végsugaraival csókolta a tó tükörét és megaranyozta a fák koronáit. Az erdőben favágók fejszecsapásai viszhangzottak és tágas erdeifuton üres szekerek tértek vissza Rambouilletbe a versaillesi vásárról. A vadászathoz tartozó társzekereket a tó partján állították fel, és a magaslatok szirtéin halmokon és fákon mindenféle rendű es rangú kíváncsiak álltak. Minden hely el volt foglalva, a honnan csak lehetséges volt a vadászdráma kifejlését látni. Sokáig küzdött a nemes vad, a kutyák beérvén, életéért. Egyszer agancsait feszitette nekik, máskor villámgyorsan rohant tova, és foglalt állást a tó egyik szögében. Nem volt többé kétség, hogy a tó medre lesz a hallali színhelye. Látván a király, hogy a szarvas végéhez közeledik, s épen a vizbe akar ugrani, számos kiséröitöl környezve, a tó szögletén foglalt helyet. Festői alak volt gazdag kék öltözetébeu, mellyet akkori képeiről ismerünk. Alig vették ez állást, a szarvas már a vízben volt, s az ebek nyomában. De a király figyelmét egyszerre elvonta valami a vadászat tárgyáról. A tó déli oldalán, Ivetines irányából másik szarvas jelent meg, és a távolból kürtharsogás és ebek csaholása hallatszott. Szarvas és ebek mindinkább közeledtek a vizhez, s nyomukban vadászok és lovaslegények, Orleans herczeg vörös egyenruháiban. Maga a herczeg a csapat élén. D'Yauville meghökkent a vörös egyenruha láttára. Illy találkozásra nem volt elkészülve, valamint a hg sem, ki azt hitte, hogy a király Sénartban vadászik, ós nem igen nagy barátságban állván Penthiévre herczeghez, a rambouilleti vadas főigazgatójához, tétova nélkül üldözte szarvasát a szt. Hubert taváig. Egy királyi tiszt, félvén, hogy a Condé hggel együtt kegyelemből kiesett hg megjelenése, a fejedelem mulatságát megzavarja, épen oda akart lovagolni, hogy amazt udvariasan visszafordulásra bírja. De a király észrevette és szándékát kitalálván, intett neki, hogy maradjon helyén. — Ez remek látvány! — kiálta fel ö Felsége, midőn a másik szarvas is a vizbe ugrott, és mélyre merülve, hogy csak orrhegye látszott ki, ujabb eröt törekedett