Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-20 / 2. szám

23 megfullaszthatnók a lovakat. A hibák azonban, mellyekre a vadászlótartókat figyelmeztetnem kell, inkább rejlenek azon észszerütlen módszerben, mellyel az istállókat kezelni szokták, mintsem az építés szerkezetében. Európa különféle városaiban már sok olly épületet láttam, mellyek Angelo Mihály legjobb tanítványainak nagy tervrajzi ügyességére látszanak utalni; és mégis szép hajlású vízvezetőik és széles ablakaik daczára — mellyek mind becsukvák, a helyett, hogy jobbára nyitva volnának, képtelennek tartom az istálló-léget a lélekzésre, és így épolly kártékonynak az állat egészségére, mint azon növényterményekre nézve, mellyekkel a ló tápláltatik. Igaz ugyan, hogy sokat hallunk az istállók építését illető, olly mesterséges találmányokról, mellyek a csatornázásra és szellőztetésre vonatkoznak ; és mindazonáltal ez eszközök legfőbbjeit mellőzik, ismerethiányból vagy pedig nem tekintvén a czélt, mellyre azok szolgálnak. A lovak, ép úgy fullaszhatók meg zárt ablakok mellett, de mellyeken a napsugarak gyöngén áttörnek, mintha csupán téglafalak közé volnának zárva. A csatornázás és a friss levegő ép olly szükségesek az istállókban, mint az etetést és itatást illető szabályok; valóban mindez lényeges. De mig a ló, ámbár, nem beszélhet, éhét vagy szomját jelek által adja tudtul : addig a romlott levegőben megbetegedhetik, vagy el is pusztúlhat anélkül, hogy tulajdonosa ismerné kárának okát. Az istállók előbb említett egyszerű tartásmódja tehát abban áll, hogy azok két szárnyú és a lovak mögött létező ablakokkal láttatván el, kellőleg legyenek szellőztetve. Siker nélküli azonban minden más fajta szellőztetés, melly csupán a felvigyázók tudományától és szeszélyétől függ. Másként lehetne ítélni, ha feltennök, hogy minden tulajdonos és lovász jártas a természettudományokban, s az állati életet kormányzó törvényekben. Erre nézve nem rég egy kitűnő példára akadtam , melylyet érdemesnek tartok itt közleni azon párbeszéddel együtt, melly ez alkalommal köztem és egy lovász között folyt. A fönebbi kérdések felett elmélkedve , valamelly nap egy nagy s a megtekintésre igen is méltó lóistállót látogattam volt meg. Belépvén az épületbe, azt vevém észre, hogy abban teljes gondot fordítottak az ablakokra s egyáltalában a szellőztetésre, s hogy minden egyes lónak feje felett van egy kis öntött vasból készült rácsozat; e rácsozatok szemlátomást a végből készültek, hogy a romlott levegőt belülről észre nem vehető nyílásokon keresztül a szabadba vezessék ; az épület tetején is volt még néhány de jobb helyzetű nyilás. Az istálló levegőjét a lehető legtisztátalanabb állapotban találtam ; az ablakok jobbára mind be valának zárva, vízcseppek folytak le az üvegekről s a fanemükről ; az egész teremben nem volt olly rész, melly a lópárolgás okozta gőzöktől ment lett volna. Mig e részletek megtekintése felett időztem, a már fennemlített lovász a következő kérdést intézte hozzám : „Sohasem volt még ön itt uram ?" Felelet helyett e kérdéssel válaszolók: „Miért tartják ez istállót így zárva?" „Mert, a mint látja uram, a lovak majd mind újonnan vannak megnyírva , és ámbár néhányra két pokrócz is van terítve, ha nem tartjuk az istállót melegen, szőrük azonnal fel borzad."