Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-01-20 / 2. szám
19 halakkal. Egy illyféle halászatnak élethű ábrázolatját az étskaí vendégszerető háziúrnak kastélyában olajba festve feltaláljuk. Az itt hasonlólag nagy számban levő tekenős békákat és csíkhalakat a román lakosság ifjabb nemzedéke nagy szorgalommal fogdossa, és árusítja el csekély haszonért. A vízi növényeknek is sok ritka példányával találkozhatik itta természetbúvár. Különös látványt nyújt a nyári hónapokban a kedves nefelejts, virágzása alkalmával a nádas rengeteg zsombékos alljában egész térségeket foglalva el. Hát még a vízi nympheák óriási leveleikkel, mellyek takaró gyanánt lepik el, ölnyi mélységű vizek alól felsarjadzott szövevényes indáikkal, a tisztásoknak vízmedenczéit Ezen nympheák kerekded leveleire mint természetes fészekbe rakja le a sirály s ott is költi ki tojásait. Az 1840-dik években ez volt azon, hely, honnét a nemzeti múzeum számára József főherczeg, Magyarország egykori nádora, több jeles példányát az úszó és gázló szárnyasoknak beszereztette. S ha a vadász, fáradalmai után visszatér a „fehér mocsárban" élvezett vadászatáról, azon ujabb meglepetés vár reá, mellyben öt az étskai vendégszerető házigazda bájos és kellemdús nejével, az őszinte magyar vendégszeretet előzékenységével s barátságával fogadja, hogy az ott körükben töltött napok bizonyába mindig emlékezetünkben maradnak Néhány év előtt még megyénknek számos olly tava és mocsara létezett, hol a szenvedélyes vadász fellelhette mindazt, mit óhajtott. — Ulyenek valának a Haranga és Osztvora mély vízmedenczéikkel; a t. szt. miklósi, frányovai, tarasi, csöszteleki, ittebei mocsarak, mértföldekre terjedő nádas berkeikkel. Ezen térségek már csak részben léteznek ősi természetes állapotukban ; a hová a szem lát , dús rónák terülnek el, mellyeken a szél nehéz kalásztengert hullámoztat s csak nyári napokon, midőn a délibáb, az alföld ezen hü tündére, néhány órára vízben füröszti a vidéket, jut eszünkbe, hogy ez évek előtt valóságban igy volt, s ha a jelenben is ezen térségeken nagy mennyiségben előforduló csiga- és kagyló-házakat az ősi természet e maradványait, fel nem lelnők : tán senki sem gyanítaná, hogy itt valaha a „mare dulce" hullámai hömpölyögtek. Végül ide ékelem a \ízi vadászatnak .egy nemét, mellynek pár év előtt a titeli Csajkás-kerülethez tartozó mosorini tavakban szemtanúja és s ;keres kisérlöje valék. Ezen vadászatnak módját akkori vezetőmtől tanúitara. Vezetőm ugyan is egy jámbor vén szürke lovat hozott magával a vadászat színhelyére s arra inte hogy szorosan mellé hajolva, őt szürkéjével kövessem. Megindúltunk a tó egyik kiágazó szöglete felé, mellynek sáros zsombékos karaját elborítá néhány száz lúd és récze. A szürke, gazdája által oldalvást vezetve, betanított ügyességgel haladt lépésben előre, tágas félkört képezve. Lassan lépdegélénk előre; a szürke meg-megállt s mohón harapott a kövér fűbe. Mintegy két száz lépésre lehettünk czélpontunktól; a ludak és réczék fejeiket magasra emelték, és szemügyre vettenek bennünket, mi helyünkből nem mozdulánk, öt hosszú perczig tartott ez igy, mig a vad veszélyt nem gyanítva s megszokva a gyámoltalan kinézésű szürkét, nyugodtan sütkérezék tovább a verőfényes napon. Újra megindulánk, hogy ismét meg2*
