Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-05-10 / 13. szám

204 tőink tanácsára a mennyire csak lehetett kerültük szemeinkkel e veszedelmes helyet. Baloldalt ijesztő meredély s tátongó repedés rémíti az utast. Az alap, mellyen haladtunk, néha épen nem szilárdan álló hó, néha csúszós jég; néha óriási sziklák, mellyeken át többnyire egymást kézzel lábbal segítve kell baladnunk. Bly egy órai igen gyönyörű de nyaktörő út után egy óriási szikla-pyramide-hez értünk, mellyröl meg voltunk győződve, hogy — valahára ez a Monté Rosa. Képzelhető tehát, milly nagy volt kellemetlen meglepetésünk, midőn már végső erőnket összeszedve a pyramisnak tetejébe jutottunk, s akkor láttuk, hogy még egy illy meredek él van előttünk s annak tetején látható az olly sok fáradsággal meg mászható Monté Rosa legemelkedettebb csúcsa, a „Höchste Spitze." — A lég már olly ritka itten, hogy egy párnak közülünk erős orrvérfolyása lett, továbbá vért könyeztünlc s füleinkből is pár csepp vér jött ki; de ez épen nem ártalmas, sőt a vérző nem érzi már annyira a léghiány nyomasztó voltát, mig az, ki erre nem hajlandó, gyakori fulladást érez, s így volt útitársammal is, kinek többször kellett ammoniaque-ot szagolgatni, hogy erejét végkép el ne veszítse. Pár perczig pihentünk e sziklatömegen, s ismét hozzáfogtunk a járáshoz; az út megint olly keskeny, jobbról balról meredek jégtorlaszok, de már lassankint hozzá szoktunk ebhez is, s gyakran megállottunk, letekintendők az iszonyú mély tér fenekére, mert a veszedelem itt is inkább csak ijesztő, s az egyetlen mi veszedelmes: a szédülés; azért olly egyént, ki csak legkevesbbéis hajlandó erre, vezetői nem eresztik tovább a Sattelnál. Mindinkább közeledünk a csúcshoz ; már látjuk a kis Obelisket, mellyet a Smith testvérek a csúcson állítottak; itt a szél már olly metsző és erős, hogy gyakran a kötél segítségével, melylyel már a Sattel eleje óta össze vagyunk kötve, kell tartanunk egymást. Végre elérünk az utolsó csúcs aljára ; itt letesszük botjainkat, kioldjuk magunkat, kétségbeesett gymnastikáboz fogunk, egymást kézzel lábbal segítve, s negyed órai illy erőlködés után, melly tökéletesen kimerít, a csúcsra jutunk szerencsésen s pár csekély sérülésen kivül, mindannyian épen. A csúcson kellemetlen metsző szél fújt, legfelebb 5—6 R. fok meleg volt. Kevés pálinkával felfrissítvén magunkat, végre gyönyörködhettünk e remek látványban, Alattunk feküdt a Lys völgye, ezer meg ezer tátongó repedéseivel; jobbról s balról a Monté Rosa hátsó csúcsa, a Nord End a Macugnaga jegessel, a Dufour Spitze, a Zunstein-Spitze, a Signal-Kuppe, a Parrot-Spitze, a Pyramide Vincent, a Ludwigs-Spitze, ezen túl a Gressonay erdős hegyei; éjszaknak előtűnt a berni havasok s közelebbről a Misgabelek lánczolata, mellyet a magas Dom koronáz; nyugotnak a Mont Blanc fehérlik, végre délnek Macugnaga gyönyörű völgye, és egy óriási gőztengerben Lombardia síksága. Három negyed órát töltöttünk igy a felhők felett egy négyszög öl területű sziklán s csak vezetőink gyakori sürgetésére indúltunk el. Ezek ugyanis a hómeglágyulásától féltek, mert a nap égetőn tűzött mindeddig. A szédületes helyet kissé féltük, mert ez lefelé még sokkal roszabb; de a kötelek segítségével, ha egyikünk el is csúszott, a többi feltartotta. Botjainkkal elébb megtapogattuk a mindinkább lágyuló havat, ha váljon elég biztos-e s így baladtunk a Selle-ig; de még több időt kellett lejövet szánni e szédületes ösvényre, mint felmenet. A Grand Plateautól még egy hómere-