Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-05-10 / 13. szám

198 valamelly jó barátja vagy egy hétre vendégül hivja meg. Rághatja körmeit unalmában, dühösködhetik, vagy vadorrá válhatik, hogy e törvénytelen uton vehesse ki a vadászati engedély árát. Ismertem egy dragonyos kapitányt, ki meglehetősen házasodván, tiszti rangját eladta s egy vidéki városban telepedett meg, mellynek környékén rokonai laktak volt; s a szomszéd földes úrral, ki terjedelmes tilalmasokkal rendelkezett, ismerős lévén, meglátogatta s megkérte őt, engedné meg, hogy egy napot vadászhassék nála. — Egy órát sem ! volt az udvariatlan felelet, mire a visszautasítás miatt boszankodó kapitány további szó nélkül távozott. Történt azonban, hogy pár nap múlva a heti vásáron, hova két vadászlova számára zabot venni ment, egy zabot áruló bérlővel beszélgetésbe ereszkedett. A bérlő az imént említett földes ur tőszomszédja volt s a többi közt nagyon panaszkodott a károk miatt, mellyeket a tilalmasból hozzá átjáró vadak okoznak. — Sebaj bérlő, szólt a^kapitány, megveszem a zabot s a boglya szénát is: ha pedig sok a vadja, holnap majd átjövök kettős csővümmel s ebédre lövök néhányat. — Örülök a szerencsének sir, csak jó sok lőport és göbecset hozzon. Azonban, kérdenem kell: van-e vadászati engedélye? mert hát a csőszök, bár kitiltottam őket földjeimről, mindig lesben állnak. — Van ám bérlő úr, nem rég váltottam s magammal hozom majd. A következett nap octóber elseje volt; a földes ur meghívott vendégeivel vadászott ; a felvert fáczánok a tilalmasból kirebbenve, Hayward bérlő babtarlójára szállottak, hol a kapitány egy magas sövény megül a feje fölött elrepülöket jobbra balra, válogatás nélkül, volt légyen jércze vagy kakas, ledurrogtatta s nem kevesebb mint húsz darabot kapott le és még kettőt szedett fel, a mint a babtarlón keresztül a bérlő lakára ment. Képzelhető milly örömmel szemlélte Mr. Hayward a kapitány és legénye által hozott fáczánokat, mellyek egy részét barátainak küldözte szét, más része éléstárában maradt. Jó ebéd s néhány pohár honfőzött ser után a kapitány és a bérlő igen barátságosan váltak el; ez utóbbi meghívta a vadászt, jönne el minél gyakrabban s megigérte neki, hogy földjein senki másnak nem engedi meg a vadászatot. A földes úr emberei azonnal értesültek a kapitány első napi sportjáról, a bérlővel kötött szóbeli szerződéséről és arról is, hogy van vadászati engedélye; ezúton tehát nem lehetett hozzá férni; más részt pedig bizonyos volt az, hogy a remekül lövő kapitány elől egyetlen elébe kerülő nyúl, vagy fáczán sem menekül. Azt, hogy a nyulak át ne kószáljanak Hayward földjeire, meggátolhatták ugyan a csőszök, a sövénynyílásokat tövissel dugdosván meg, s az alatta lévő parajt kátránnyal kenvén be; de el nem nyírhatták a fáczánok szárnyait, mellyek — bár szemen és burgonyával rendesen táplálva otthon — szerettek a bérlő babtarlójára átkalandozni s délutánonként tollászkodni a verőfényen, hol aztán a kapitánytól hetenként kétszer háromszor meleg fogadtatásban részesültek. A főerdész panaszt tett urának a folytonos tüzelés miatt s mondá, hogy fáczánt tenyészteni teljes lehetlenség, ha csak Hayward földjein a vadászatot, mint elébb, bérbe nem veszik. Ezt azonban tenni nem lehetett, mert a kapitány kibérelte már töle évenkénti Öt fontért a vadászati jogot. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint ked-