Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-05-10 / 13. szám

196 zott ezredesek, őrnagyok és századosok, azon lelkészek, orvosok és sebészek, kik télen át egy egy vidéki városkára és környékére vannak szorítva? Mivel? hát lássanak dolguk után. Igaz, úgy van, ha t. i. van dolguk. De az a baj, bár szomszédjaikra nézve szerencse, hogy annyi dolguk sincs, a mennyi idejük felét igénybe vegye. A lelkész eklézsiája talán nagyon kicsiny; az orvosi és sebészi (gyakran ugyanazon egyénben egyesült) teendők többnyire nagyobb tértávolságra, mint gyakorlatra terjednek ki, s félre eső kerületekben, hol az utak inkább a kátyúk és gödrök mint sima felszín által tűnnek ki, az orvos-sebész-gyógyszerész többet látható lóháton, mint beteg ágya mellett. Lovat vagy lovakat okvetlen kell tartania, különben nincs gyakorlata, habár a lovak magukat egyék is fel az istállóban. Aztán a krimiai bősök, az indiai zavargók legyőzői — milly keservesen unalmas életet kell ezeknek élni faluhelyt, hol színház sincs s egész éven át mindössze talán egy bál vagy hangverseny. Pedig a katonatisztek nagyobbrésze ifjúságától kezdve sportsman volt és szeretett fegyverrel vagy falkával vadászni. De hát mihez fogjon a lövadászat kedvelője Angliában, kinek ott egy talpalatnyi földje sincs s alkalma sem akad, bérbe venni valamelly részjószágot, mellyet jobbra balra dús vad tenyészetü tilalmasok környeznek? Ép olly meddőn múlnak napjai, minta kaszárnyában. Igaz, hogy baráti közbenjárás folytán megismerkedhetik a szomszéd nagybirtokossal s nyerhet tőle évenként párszor meghívást egy egy nagy hajtóvadászatra s az ezt követő ebédre. De ez nem sport a valóságos lövadásznak, ki talán inkább tigrist Vagy vadkant hajhászna Indiában. A lővadászatról le kell tehát mondania s nem marad egyéb mint a falka után lovagolni. „Hála az égnek! kiált fel, akkor és azon falka után lovagolhatok, a mikor és a melly után kedvem tartja, anélkül hogy valaki gátolhatna, vagy hogy a falkames. ter mordul tekinthetne rám, — a vadásztér mindenkinek nyitva áll! Ez a valóságos sport, nemzeti sport, közjóra világít s nem kell belépti díjat fizetni". — Itt aztán hetenként egyszer, kétszer, talán háromszor is találkozik -szomszédjaival, vidám arczczal és könnyű szívvel beszélget el velük a rejt szélén s kinyargalja magát, ha a kutyák rókát találtak. A lelkész is oda jő a rejthez cob-ján, ha nem is vadászni, legalább nézni; az orvos is ott van úti hátas lován, azon reményben hogy a róka talán majd épen ama falu felé indúl, hol ő beteget szándékozik látogatni; az ügyvédnek is eszébe jut, hogy az öreg Johnson végrendelet készítésre hivta meg s egy futammal a falka után majd Johnson lakása közelébe ér. Sok sportkedvelő birtokos és bérlő, egy két lócsiszár, egy lótanító és idomító, ki azért jött, hogy a csikót a kutyák csiholásához szoktassa — és még sok más jelen meg a találkozóra s köztük egy hentes inas, kék köténnyel, és egy üres kosárral vállán, gazdája inpókos telivér lovát ülve, melly a tally-ho után valamennyi úr lovát megelőzi, vezet s a „kopók orra előtt jár" mint Tom az ostorász mondja — míg baj éri, mert a ragadó kancza a sürü magas sövényt jól átugorja ugyan, de tul rajta árokba bukik s Bili feje az üres kosárba temetkezik. „Na ez derék tréfa!" mondja a fiú, kibontakozván a kosárból s aztán lovával együtt az árokból, eldobja' a kosarat — „hadd maradjon itt, úgymond, míg visszajövök. Még egy futamot teszek a kutyák után; jó dolog ez s fizetni se kell érte!"