Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-04-20 / 11. szám

167 ' — Na ez megjárja. De hát nincs-e valami vad, fáczán vagy szalonka, hiszen most van a szalonkaidény; kérdé X. ur növekedő kíváncsisággal. — Fáczánunk nincs, se — de az igaz, most jut eszembe, asszony ! meg van-e még az a két madár, mellyet tennap a molnárék Hanzija hozott ? Egy gőzmozdony-füttyhöz hasonlító éles „Ja !" hangzott az ivószobából. — Koppasztani, sütni szaporán! az uraságok azonnal enni akarnak. Más szobába, a fogadó disz szobájába vezettek, hol már csak szappanszag ural­kodott, s e müveltségmérő czikk nagy mennyiségben hevert itt deszkákra felhal­mozva. Az ideges életpár érzelmei miatt aggódó X. úrnak e büz újra alkalmat adott a kérdésre, váljon a drága nő idegeire milly befolyást gyakorolna ezen odeur? Ebédünk — a két vetési varjúig, tűrhető volt. X. úr azonnal constatálta ugyan a szalonkacsőrök jelen nem létét, de minden aggodalma alpari alá süllyedt, midőn a fogadós teljes komolysággal állítá, hogy a szalonkák csőrei letörtek, midőn az imént beállott kemény fagyban a földbe fúrtak le. * A vadászkastélyban előzékenyen fogadtak. Mi valánk az első vendégek, s ez kedvemre történt, mert a hosszas kocsizás s különösen a guillotine-taligán való szál lítás meglehetősen kifárasztott s így korábban fekhettem le, miután éjfél utáni két órakor már készen kellendett állanom, hogy az erdömester által kijelölt s egy órá­nyira fekvő dürgési helyre indúljak. Mi X. urat illeti, ö a hajnali menetelről lemondott, mert az izlelt szalonkasült kissé megártott neki, ezenkívül pedig úti élményeit még a délelőtt induló postával haladéktalanul kellett feleségének megírnia. A hegygerincz, mellynek fensikján az én fajdom tanyázott, nem volt rendkivül meredek, de az éjjeli szokatlan járás, (bár a velem jött erdész lámpát hozott), az erdő fagyos hóleple, s a hótalan helyeken a folytonos süppedezés a csak felszínén fagyott lágy turfás talajba, —a mászást jól m egnehezité; de jutalmat is vettem érte, mert nagyobbszerü kakast soha sem lőttem, mint e hajnalon. Midőn trophaámmal útitársam szobájába léptem, ez épen a hatodik oldalt irta volt teli, s felesége alkal­masint egyett sem olvasott el. Déltájban négy más vendég érkezett, urak a környékből, csupa telivérvadá­szok. A rosz idő daczára kellemesen söt nagyon is gyorsan múltak az órák, mert a mint következő reggelen a szokott órában felkeltve öltözködni kezdtem, X. úr szo­bámba lépett, hogy jó éjszakát kívánjon. Ma is lemondott a vadászati élvezetről, mert feleségétől levélben bocsánatot kellett kérnie, hogy bankjegyekben 2000 forintot s irónnal befirkált féltuczat láto­gató jegyet vesztett el, mellyeket egy hét alatt körülbelől hasonló összeggel kell majd kiváltani. — Jó éjszakát! A kastély udvarában találtam már az urakat, kik vigan és élénken vadászüdv­vel fogadtak s mindenikünk a maga útján az erdőbe indúlt. Diana ma ismét kedve­zett nekem, de a többinek is, mert a kastély csai'nokában reggeli hét órakor 6 kakas függött. A vadászat élményeivel fűszerezett vidám reggelin 11 órakor még együtt valánk. Csak X. úr hiányzott. Levelet irt feleségének. Épen a pamlagra heveredtem le, hogy ebéd előtt néhány órát aludjam, midőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom