Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-03-20 / 8. szám
Kedd, mattira 2«. 8. sz. Tizedik évfolyam 1806. A pesti tavaszi akadályversenyek. (Martius 15-én 2 órakor.) B i r ó : b. Wenckheim Béla. Indító: Beniczky Ferencz. A m á z s á n íi 1: Bérczy Károly. Az akadályversenyek tere ugyanaz volt, mellyre már tavai és harmadéve gyűltek össze a sportkedvelök, t. i. a k. megyeri akol környéke, hol magára a versenyre nézve ugyan igen kedvező vadásztér kínálkozik, de a néző közönségre nézve épen nem, miután e térnek egyetlen olly pontja sincs, honnan a versenynek ha csak na gyobb részét is lehetne látni, s így a nézők közt, kik több ugrásnak és a beérkezésnek is tanúi lenni óhajtanak, valóságos gyalogverseny keletkezik, midőn egyik nézpontról a másikra diametralis futással iramodnak. Újra és újra kérdjük, nem lehetne e a leginkább fiatal sportkedvelőkből alakítható részvényes társulatnak Pest közelében egy La Marche-ot rendezni, hova tavasszal és ősszel okvetlen nagyobb néző közönség sereglene ki, mint a sík versenyekre, ha t. i. csak kissé megkönnyített közlekedéssel egy ollyan pontra gyűlhetne, honnan — az idő viszontagságai ellen védő állványról — az egész verseny lefolyását figyelemmel kisérhetné. Egy illyen, példáúl 10—20 forintos részvény társulat, a részvényes körbe és az állványra eladott belépti jegyekkel, annyi jövedelemmel rendelkezhetnék, mellyböl csinos versenydíjakat le hetne alkotni, s e sportnem csakhamar nagy keletnek örvendhetne. — Ajánljuk ez eszmét az illető érdeklettek figyelmébe; — s most azon esős híves nap eseményeire térünk vissza, melly ez évi tavaszi akadályversenyeinknek épen nem kedvezett, s melly miatt, a rosz időtől vissza nem rettent férfiközönségnek, a szépnem lelkesítő jelenlétét nélkülöznie kellett. A versenyek igen szépek, változatos eseményekkel teljesek, s ezért végig érdekfeszítők valának; a két futásban indult 13 ló közül alig egy kettő nem bukott, a lovarok színei és arczai mind sárosan érkeztek be, szerencsére azonban gr. Esterházy Miklós esetén kívül, ki a második versenyben Billyvel bukva, karján erős zúzódáet szenvedett — semmi baj nem történt. — Az első verseny kedven8