Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-03-10 / 7. szám
103 remélvén, hogy akkor nagyobb számmal lesz kacsa s lúd, e tárgyra vonatkozó leveleimet későbbre hagyom. — Innen Kolozsvárra mentem, s azután Tordán át Gyéres sz. Királyra, hol Mr. Pagct és Paget bárónétól szívélyes meghívást vettünk. Igen nagy vendégszeretettel fogadtatánk és felette kellemes hetet tölténk el hazámfia szép falusi birtokán, noha az idő nem volt kedvező a vadászatra. Kevés asztalra való fürjet sikerült ugyan lőnöm, hiában eröködtem azonban kicsalni valamelly nagy pontyot Mr. Paget halastavából. Azon reményben éltem, hogy majd lőhetek túzokra, melly madár e völgy térségein meglehetős bőségben tenyészik ; de ép költés ideje lévén, hihetőleg mindannyian a jó magas zabba rejtőztek el. Paget úr azt áilitá, hogy egyszer télen havazás után legalább száz túzokot látott együtt földjei egyikén. — Az itteni túzokok közt nagyszerű példányok akadnak, a Kolozsvári muzeumban (melynek szakférfiai közül Hermann úrnak irántom tanúsított nyájasságáért és sok felvilágosításáért igen le vagyok kötelezve) láttam egy Gyéres közelében lött túzokkakast, melly 40 angol fontnál többet nyomott. Később azonban többet szólok a túzokvadászatról. Gyéresröl Károlyváron át (hol arra valánk kárhoztatva, hogy a naphoz czimzett nagyon is ronda és aránylag drága korcsmában kelle egy éjt töltenünk) Nagy Szebenbe utaztunk; itt a római császárhoz czimzett vendéglőben szálltunk meg, mellynek tulajdonosa egy igen szerény és józan mag yar emb er. Azon megjegyzésemre, hogy hálószobámnak bére vidéki városban nagyon is sok, azonnal alább szállítá az árt s midőn legközelebb visszatértünk ismét NagySzebenbe, hogy ott néhány hétig mulassunk, még alább szállítá követeléseit. Étlap szerint ebédel és vacsorál az ember, s így megválaszthatja az ételt és az árt. — Erre e czikk irója bővebben értekezik Nagy-Szebenröl, megemlíti, hogy noha sem ő, sem neje nem igen sympathizálnak a szász jellemmel, mégis elég jól mulattak az említett városban, továbbá, hogy pisztráng halászatot kísérlett meg a szomszéd Czód nevű faluban, ez azonban különféle okokból nem sikerült kedve szerint. Ezután Brassóra tér át; a városnak szép fekvése s a körüllevö hegyek kedvező hatást gyakoroltak rá, a város azonban sem neki, sem nejének nem tetszett; különösen korholja a drága vendégfogadókat s a rosz ételeket. Mint tiszta ember s kivált mint angol, ő is megütközött az oláhok rondaságán s miután egy ép ott szállásoló dzsidás tiszttől, kiben régi ismerősére talált, megtudta, hogy vadászni és halászni csak a várostól jó nagy távolban lehet, elhatárzá, hogy visszatér Nagy-Szebenbe. „Útközben itatás végett betértünk Szkóré nevű kis faluba. Az itteni kis korcsma gazdája magyar enaber volt; ez felismervén bennem a vadászt, azonnal értesített, hogy a ház mögötti réteken, a nádas mocsárokban tömérdek kacsa tartózkodik és kalauznak is ajánlkozott, ha szerencsét akarnánk próbálni. — Miután néhány vesztegleni való órám volt, kimentem és csakugyan igen szép számmal találtam kacsát. Lőttem néhányat és azon elhatározott szándékkal, hogy késő idénnyel még egyszer meglátogatom Szkórét, ismét visszatértem a korcsmába. Nagy-Szebenbe való megérkeztünk után azonnal tudakozódtam a környékbeli vadászat és halászatot illetőleg. Szerencsémre, ismeretséget kötöttem az ottani kormány hivatalnokok egyikével F-d úrral, ki a környék Nimródja volt. Ez rögtön zer-
