Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-02-28 / 6. szám
90 Holnap ön itt marad, mondá ö a világ legszívélyesebb hangján — s nem foszt meg az örömtől, hogy néhány napig vendégemül láthassam. Holnapután reggel a springerekkei fáczánokra megyünk, mellyekre az idén még egyetlen lövés se történt; lunch után pár nyulat fogatunk Snowballal és Archerrel; nemde ? Kezet reá! s most menjünk öltözködni. Gazdám szobámba vezetett. Először egy közös termen mentünk át, melly felülről nyerte világosságát s Hirring és Landseer vadászfestvényeivel volt tele. A szögletekben emelkedő bronzok és márvány szobrok mind a sportra vonatkoztak, mig cliinai edényekben exoticus virágok diszlettek. Ebből nyílt az ebédlő, melly renaissance ízlésben faragott tölgyfa bútorzattal volt ellátva; a veres damasz falszőnyeget négy nagy kép fedte el s a közökben magas polczozatokon kristályedények ragyogtak. Még pár szobán át a számomra kijelöltbe értünk, mellynek másik ajtaja nagy ablak gyanánt a parkra nyílt. A széles ágyat zöld perzsa-függönyzet fődé; a kandalló mellett állt a toilette-asztal nagy és mély mosdó tálaival, mellyekbe a fölöttük lévő két fényes réz rókafö megcsavarására, jéghideg vagy forró víz ömlött tetszés szerint; mert a házat légszesz világítván, ennek katlana egyszersmind arra szolgál, hogy fütsön és vizet forraljon, melly aztán csöveken át a szobákba szét vezettetik. A szögletek egyikében lévő nagy czinkmedencze fördésre állt készen s itt is a csapok fölötti porczellán-lemezeken a „Hot Water és Cool Water" szavak a víz minőségét jelölték. Lehet, hogy e részletek elmondása gyermekesnek tűnik fel; én csak azért említem, mert mindez a legnagyobb comfortot nyújtva, egyszersmind gazdálkodási rendszerrel s a cselédség dolgának könnyítésével áll kapcsolatban. Kopogtak ajtómon; inas jött jelenteni, hogy tálalva yan. Az ebéd elegáns, gyors és inyéncz volt; a fényesen világított teremben csillogva villogtak a legjobb franczia borokkal telt kristályüvegek. Ebéd után, kis folyosón át a biliárdterembe mentünk, melly az egész házban a legtágasabb. Fala zöldes stucco ; az ablakok közötti téren mindenütt kitömött rókafejek s alattuk rézlemezekre vésve egy egy emlékezetes vadásznap története; nagy olajfestvények szinte muzeumszerüvé teszik e termet; ez rendetlen örült futamot ábrázol róka után; azon egy szarvas hallalija a patakban látható; ezen a nyugvó nap sugaraitól ragyogó tollú fáczánok; a másikon nagyszerű skót tájkép és grousevadászat, míg egy harmadikon remekül festett vadászló tekint félig vissza s hegyezett füleivel, okos szemeivel csaknem emberi értelmiséget árul el; alatta fekete alapra zöld zománczal kirakva áll neve : Captain Dickson. A házi úr e kedvenczparipájának képe mellett jobbra balra nevezetesebb rókaés nyúlkopók, vizslák, hozárok, agarak hasonmásai függtek — se terem valamint az egész ház berendezése igazolta azon vélekedésemet, hogy minden egyén Ízlésére, hajlamaira, sőt jellemére következtetés vonható lakása bennsejéröl. (Folytatjuk). ? A monori öregagár-yerseny. Mint a „Vadász és Versenylap" ez évi 2-ik számában közölve volt: a monori öregagár-verseny, melly gróf Teleky Sándor tiszteletdíjára ez évi január 9. és 10 ik