Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-12-30 / 36. szám

576 Emlékszem még, hogy gyermekkoromban, ép midőn a természetrajz iránti szeretet fejlődött ki bennem, milly figyelemmel szoktam volt vizsgálgatni a „csősz fáját ' melly falunkkal határos kis erdő szélén áll, s mennyire érdekeltek e ritkaságok, mellyeket a bizarr és borzadályos muzeumban felfedeztem volt. Kétségkivüli, hogy olly embereknek, kik a rókákat megtűrik vadasaikban, ennek árát meg is kell fizetniük. Van erre nálunk elég bizonyíték kora tavaszszal, midőn a hó olvadozni kezd. Télen át a nyírfajdok kis csapatokba bújnak össze, s apró szelelő lukakat hagyván, a hó alá ássák magokat. Hogy meddig maradhatnak meg e lakásukban, s hogy milly soká élődhetnek táplálék nélkül, vagy hogy időközönként elhagyják-e üregeiket, véleményem szerint nincs tökéletesen tudva, de mihelyt olvad a hó, gyakran több csapat nyírfajdra akadhatni a volt búvóhelyeken, s ha tiszta már a föld, a telelési üregek körül szétszórt csontok és tollak bizonyítják, hogy azok télen át az erdeink köi ül ragadozó rókáknak főéléskamarái voltak. Nem hiszem, hogy miként a nyírfajd, a siketfajd is mindig a hó alá ássa magát. Más országokban ezer meg ezer rókát lőnek meg minden télen, böre kedveértmulatságból, vagy mivel az-ragadozó állatnak tekintetik. De Angliában egészen másként áll a dolog; s miután nálunk a róka, (mindenkitől a ki csak hazája javát szivén hordja) több oknál fogva nemzeti jótéteménynek tekintendő, minden csekély kárt, a mit a vadasokban, vagy tyúkólakban tehet, jó szívvel bocsátják meg neki, úgy, hogy hazámban ép olly váratlanúl esett volna, egy gyermeket látnom a „csősz fáján" csüggeni, mint egy rókát. Nagy kérdés váljon a borz a ragadozók sorába tartozik-e ? Hogy néha pusztítja a fiatal madarakat, az majdnem bizonyos, de másrészt meg szokásai ollyanok, miszerint a csőszök igen ártatlan ellenségnek tekintik. A nyestektöl látogatott vidékek sokkal veszedelmesbek és pedig, nemcsak a vadakra, hanem minden más kisebb madárra és állatra nézve is, melly ama vidékek határain belől tartózkodik. A farkasnak kegyetlen vérszomjas természetét felülmúlja a nyest alattomos ravaszsággal, s ha nesz nélkül mászhatik egyik ágról a másikra, sem az öreg madarak, sem a fészkeikben levő fiókok sőt még a fürge mókusok sincsenek támadásai ellen biztosítva. Nálunk azt hiszem fő-eledelöket a mókusok képezik; legalább tudom, hogy mihelyt bejönnek télre az erdőkbe, (kivált ha számosak) az evetkék azonnal eltünedeznek. Nem gondolom, hogy a nyest Anglia minden részén általán közönséges volna, de két nemről : a kővi nyestről és a nyuszt menyétről bizonyosan úgy áll a dolog. Néhány természettudós azt állítja, hogy csak két fajta nyest tenyészik Angliában , s hogy a nyuszt-menyét csak változata a közönséges kövi nyestnek ; ebbe azonban nem egyezem bele. A két faj közti külömbség abban áll, hogy a nyusztmenyét melle sárga, mig a kövi nyesté fehér. Lehet, hogy ezt a kor idézi elő, én azonban ujabb kísérletek nyomán erősíthetem, miszerint a nyuszt-menyét születésétől fogva sárga szokott lenni. Ehez még a nyuszt-menyét talpa szőrös, a kövi nyesté csupasz ; szokásaik pedig s a helyiségek, mellyeket látogatnak, egészen külömbözők. Soha még nyestet csüggeni nem láttam a „csősz fáján" ; alig emlékszem azonban hogy egy vagy két görény ne lett volna rajta; és ezek meg is érdemlik sorsukat, —