Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-01-30 / 3. szám

45 kiemelkedett belőle s hátulsó lábaira állva körül tekintett, mintegy tájékozni magát. Meglátva engem, olly hosszú szökésekkel, a mint csak a hóban tőle kitelhetett, igyekezett a folyóhoz érni; fegyverem töltése azonban csakhamar bevégezte pályáját. Fegyverem durranása két szép szarvast riasztott fel, mollyek egy szép nyílt patak partján legelésztek. Bámultam a hatalmas iramot, mellyel e két nagy állat vágtatott fel a dombnak, bár lábaik minden lépten mélyen sülyedtek a hóba. Jó távolban megállva visszanéztek s alakjaik gyönyörűen domborodtak ki a hó fölött; aztán csendesen ügettek tova, míg a dombtetőn eltűntek szemeink elől. Időközben Donald a vidrát gondosan hó alá rejté s a helyet kőrakással jelölte meg. A tavak és álló mocsárok be lévén fagyva, szomorú gémeket láttunk álldogálni, szokásos, jellemzetes modorukkal, a folyó sekélyes helyein, lesve, nem téved-e valamely gondatlan pimasz hal csőrük ügyébe; s itt-ott egy egy gém, melly reggelijére már szert látszott tenni, olly csendesen, s olly lényegtelennek látszva] állongott egy lábán, mintha csak önmagának volna árnyéka. Néhány jégrucza nagy komolyan bukdácsolt a folyó mélyebb helyein, csak közelgésemre repültek fel, s miután egy darabig felfelé tartottak, visszatérve fölöttem haladtak el, sajátságos hangot adva szárnyaik gyors suhogásával. Nem bántottuk, mert nem vehettük hasznukat. S valóban, a telelő rucza (Pochard, Winterhalbente) kivételével, egy bukó ruczának se jó a húsa, s ez sem ér fel a hamvas, a fütyülő és a krikrucza húsával. A nyirjeseket is elhagyva, rideggé és vaddá vált a vidék, s gyakran csak nagy üggyel-bajjal bírtunk a nyomtalan havon áthatolni. Vidranyomokat nem leltünk többé ; egy helyt a parton vadmacska portyázott, s alkalmasint a túlpartra ment át egy ponton, hol ezt kőről-kőre lépdelve, száraz lábbal tehette. Habár nem olly kényes a nedvességre, mint a házi macska, e vad is lehetőleg kerüli a vizet; bár arra is tudok példát, hogy folyón úszott át. — Pár grouseot vagy más egyebet kellene ejtenünk vacsorára, szólt Donald, mert tudom, hogy ön nem igen kedveli a braxyt (braxy : betegségben elhullt birka), pedig kétlem, hogy egyebet kapjunk a juhásznál. — Igaz, a braxyt nemi g]e n kedvelem, feleltem én, s így keressünk vadat. — Elébb azonban falatoznunk kellett, mert nagyon korán, s csak úgy futtában reggeliztünk volt; tanyahelyül egy forrást tűztünk ki, melly hozzánk még egy mértföldnyire lehetett, s emlékezvén, hogy e forrásnál telente gyakrabban akadtam pár ruczára, ovatosan s bujkálva mentünk e hely felé. — S most Donald menj előre , nézd van-e rucza a forrás körül; ha van, durrants rájuk, én, majd ha felrepültek, lövök. — Donald előre mászott, nem gondolt vele, hogy zsebei hóval teltek meg, körültekintett, s intett, hogy közeledjem, mit meg is tettem. Emberem puskájával mutatott a hely felé, hol hat tőke rucza, három tojó és három gácsér legelészett, s először egyik, aztán — a mint szárnyra keltek, másik csövét sütötte reájuk. Utóbbi lövése nem talált, de miután csak négy repült fel, (mellyek közül kettőt, két gácsért, én kaptam le), hinnem kellett, hogy első lövése sikeres volt, a mint hogy kettőt csakugyan jól szét is lőtt. A hely, hol a ruczák legeltek, élénk zöld gyep volt hó közepette, mellyet a be nem fagyó forrás vize nedvesített. Körüle több öz lábnyomait lehetett látni, a mind a