Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-30 / 21. szám

330 hidacskával, csónakkunyhóval és egyébb helyszerü diszitményekkel ellátott mesterséges jókora tóval bir. Mintegy száz napszámos még folyvást alkalmazva látszott ültetésben, útcsinálásában, szóval ezen erdők közötti oasisnak tökélyesítésében. Három percznyi sétatávolságra a lakháztól áll a vadászpavillon, ez kisebb, azonban nem csekély építmény, melly szintén saját területtel bir ésLaBange, vagyis vadkan fekhelyének neveztetik. Legnagyobb részt itt szállásolja el a gróf vendégeit, kik tetszésük szerint tellyes szabadsággal mulathatnak tágas és kényelmes hálószobás és comfortábilis pihenő termében. Az előcsarnoktól egy kőhajításnyira állanak az istálló és ebólak, képezve a már említett kerek toronnyal olly festői csoportozatot, mellynek látványa tetszősen megvan törve egy közbeeső ültetvény által. Mielőtt azonban ezekről szólanék, meg kell kísértenem fogalmat nyújtani ezen páratlan vadászkastély belsejének csodáiról. És itt, ha mindjárt személykedéssel vádoltatnám is, nem tartózkodhatom elébb néhány szóval megemlékezni magáról a nemes tulajdonosról. Mentségemül szolgáljon először az, hogy alig lehet illy egyetlen teremtményt, mint a La Vénerie megfoghatóvá s megbecsülhetővé tenni, anélkül, hogy alkotóját ismernök, és másodszor az, hogy nehéz "bárkire nézve is, ki szerencsés volt illy gazdának vendége lehetni, meg nem emlékezni a benyomásokról, miket ottlétünkkor maradandólag tőn reánk. Gróf Osmond Rainulphe normán nemes eredetű s képviselője egy a hódítást, mellyben őseinek tevékeny részük volt — megelőzött időkből származó családnak, fiatal, harminezöt—hat éves férfiú, lelkes, átható, gyors elméjű, és mit legtöbb franczia nem szokott tenni, sokat és messze útazott, meglátogatván ifjú korában, nevelőjének felügyelete alatt a continens legtöbb tartományát, tehát Európa sok udvarát, a szentpétervárit is ide foglalva — gazdag főúri minőségben. Bőven is nyert ezen előnyökből, mik tellyesen emancipálták ama szűkkeblűség alól — mellyel hagyományszerüleg vádolni szokták a franczia aristocratia forradalomelőtti képviselőit, — és inkább kifejtették mintsem gyöngíték vagy kiirtották lelkületének és származásának lovagiasságát. És valóban ritkán találkozhatni egyénnel, kiben olly jó hatással és olly egységben találkoznának s egymásba összeolvadnak a végletek. Osmond gróf valóban szerencsés példányképe az ösidökbeli „preux chevalier"-ek és grand seigneur-ök daliásságuk és főúri modoruknak, egyesülve a jelenkori gentleman hibátlan izlése, finomsága, nagylelkűsége és felvilágosodottságával. Hőn szereti a durva erdei életet, az ebcsaholás és a kürt vidor hangjait, a hosszú napot nyeregben, mellyben toronyként ül, szóval mindent, mit ősei leginkább kedveltek béke idején vagy a harcz utáni nyugalom rövid szüneteiben. E tekintetben szereti magát az erdő emberének nevezni, mint kinek egész lelkét gazdasági foglalkozások veszik igénybe, minő az ültetvényezés, a vadászat, az istállók, az ebólak s a többi mezei mulatságok. És igazán, ha látjuk milly erőtellyes hévvel, mennyire egész szívvel és lélekkel adja magát mindezekre, pillanatra azt hinnők, hogy mit se gondol, s nem is ismer más létet s egyéb czélokat. Azonban épolly különbség van a szabadban lévő gróf és a salonban forgó gróf közt, mint a mennyi különbség található a La Véneriet környező, csaknem vad külső természet és belsejét átható finom izlés és műveltség között. A vadász egyenessége és pajzán vidorsága mintegy leigázva van a házi úr vonzó szivélyessége