Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-06-20 / 17. szám
268 megzavarta a reá és ellene fogadókat. Uly körülmények közt Le Mandarin, leginkább istálló társainak ismert jelessége miatt, lett fökedvenczé s Tourmalet is emelkedett becsben; Déliane és Gontran ellen azonban még is nagyon tartózkodólag fogadtak 8 a betting roomban mondhatni nagy pangás uralkodott. Igy viradt fel május 28-a a futás vasárnapja s a legszebb és legizgalmasabb Derby-nap, mellyet a franczia versenyek évkönyvei feljegyeztek. Az idö ragyogó derültsége, a nagy mezőny, az eredmény iránti teljes bizonytalanság: mindez roppant néző tömeget csalt ki Chantilly gyepére, hova a vaspályavonatok reggeli 6 órától kezdve szállították a tolongó közönséget. A chantilly-i pályafőtöl a gyepre, az erdőnek egy gyönyörű fasorán át néhány perez alatt gyalog lehet, sőt kell, sétálni; rósz időben e fasor csak férfiakkal van — de ez alkalommal elegáns hölgy világgal volt tele s az egész párisi monde és demi monde kiözönlése a legszebb látványok egyikét nyújtá; feltűnő volt pedig azon ösztönszerű sorakozás, mellyel az egyik osztály a bal, a másik a jobb oldalt választá s össze nem vegyült. Külsőleg nem nagy különbség volt a kettő között, csak hogy a bal oldal kissé rikoltóbb színeket viselt és szökdécselőbben lépdelt, mint a jobb oldali. Az állványok zsúfoltságig teltek meg s a versenytér körül a b 1 o u s e-ok és b o n n e t-ek tengere hullámzott. Három csekélyebb jelentőségű verseny után következett a franczia Derby, a — Prix du Jockey Club 20,000 frank, 3 éves mének és kanczák számára. Tét 1000 frank, bánat 600, korán jelentve 500 frank. A második ló kettős tétet nyer ; távolság 2,400 métre; 63 aláirás. Major Fridolin sga m. Gontran ap. Fitz Gladiatór auy. Golconde . C. Pratt 1 Gr. Lagrange p. m. Le Mandarin ap. Monarque any. Liouba . J. Grimshaw 2 Ugyan az p. m. Argences ap. Moustique any. Victorine H. Grimshaw 3 M. Lupin p. m. Tourmalet ap. The Flyiug Dutchman any. Maladetta Daley .4 M. Reiset p. m. Tancréde ap. Chulo Bartholomew 0 M. Tesseire p. m. Ambassadeur ap. Buckthorn .... Chifney 0 b . W. Carter 0 M. Aumont p. m. Nord ap. Fitz Gladiatór Spreoty 0 M. Robin p. m. Souverain ap. Jago Kari 0 M. Lupin p. k. Déliane ap. The Flying Dutchman .... Kitchener 0 Futott még : Matamore, Lalla Rookh, Monitor, Charles Quint, Templier, Vertugadin, Said, Malfras, összesen 19 16. . . , . . A megelőző canter után a tizenkilencz ló az állvány előtt franczia Derbymodorban haladott cl az indulópont felé azon sorozatban, mellyel helyeket húztak. A legsikerültebb első indításra a mezőny olly sürü csomóban vágtatott el az állvány előtt, a minőben ennyi ló csak elférhetett s csupán a fordulón kezdett Souverain kissé vezetni s vezetett később pár lóhosszal, utána Tancréde és Ambassadeur, aztán Lélio, Nord, Said, Templier, Matamore s még egy pár; egy középső csomó élén Gontran, Le Mandarin, Déliane, Argences és Tourmalet, a többi hátrább szintén együtt. Igy mentek az állvánnyal szemköz; i vonalon, hol Déliane felnyomúlni igyekezett s Le Mandarin követte; a domb allján Souverain hátraesett s pillanatig Déliane vezetett, de rögtön verve lett s először Le Mandarin, aztán Argences ment el mellette.