Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-30 / 12. szám

193 állott, le a völgybe rohant, eleinte P. bátyám felé, ki látta is, de a nagy távolság miatt nem lőhetett reá. Jgy végződött hajtóvadászatunk s mi nem a legnagyobb elégültséggel tértünk haza, a jövő nap esélyeitől várván még némi kárpótlást. Másnap viradatkor azonban a fövadász ama kedvetlen hírrel köszöntött be, hogy szakad a havas eső, melly csak is kilencz óra tájban kezdett csendesedni. Társaim közül P. V. vállalkozott velem egy kis cserkészetre, melly azonban a „nagy és kis bangán" végig haladva, szintén eredmény nélkül folyt le s egyebet se láttunk, mint én egy vadkecskét, melly hihetőleg szelet fogván barátomtól, nyílsebesen s messze tőlem rohant az úton át; továbbá három dámvadat messze lenn a völgyben, mellyek P. V. lövésére sértetlen iramlottak el. Eközben az idő derülni látszott s mi siettünk haza felé, gondolván, hogy néhány kisebb hajtást még megkísérlhetnénk; ezen eszmével azonban már megelőztek társaink, kiket elállva találtunk. Állást foglalván mi is, mellettem nemsokára öt dámvad ugrott keresztül az úton s a sűrűben eltűnt. A hatodik, egy igen szép csapos, tőlem 80 lépésnyire megállt az úton s reám bámúlt. Azonnal czélba vettem, lövésem eldördült s én az oszló füstfelhőn át — semmit se láttam ; a lövésre azonban az imént említett öt darab a sűrűből kiugorván, testvérem felé tartott. Mindketten tüzeltünk reájok, de a nagy távolság miatt sikertelen. Az eliramló öt dámvad közt azon csapost is látni hittem, mellyre az elébb álltában lőttem volt, — se miatt végkép elkedvetlenedve ballagtam a lőpontra, hol a csapos állott, megvizsgálandó, találok-e sebvért. Sebvér helyett azonban nagy örömemre magát a csapost találtam dermedten a sűrűben mindjárt 10 lépésnyire; golyóm szivét fúrta át. Ott hagyván az elejtett vadat, a hajtást haza felé folytattuk. A fövadász elvált a hajtőktől, hozzám csatlakozott s csendesen beszélgetve ballagtunk egymás mellett, midőn S. testvérem intésére alig maradt időm a fegyvert lekapni vállamról s ugyanazon pillanatban egy gyönyörű özbak tőlem alig tíz lépésnyire nem annyira futott, mint inkább nyílként repült el. En is, szomszédom is rá tüzeltünk, de hibáztuk. (Tanulság: míg a hajtás teljesen befejezve nincs, a vadásznak szeme és fegyvere minden pillanatban készen álljon). Vadásztársaim között ez alkalommal úgy látszik csak nekem kedvezett sz. Hubertus ; hálámat iránta tanúsítsák e sorok, mellyeket szerk. úr rendelkezésére bíz Jeszenszky József. Márain árosból. n. D o 1 h a, april 10-én 1865. Máramaros megyének sürü erdőkkel s kúpos bércztetőkkel kies völgyébe vezetjük az olvasót. Huszt mezővárostól jobbra észak-nyugotnak csaknem mindenütt meglehetős csinált úton halad az utas mintegy öt mértföldnyi vonalon s a midőn mármár azt képzelné, hogy az erdőségből és szeszélyes hajlású völgyekből csakhamar ki sem bontakozik: a Gyiloktetőre ér s innen kígyózó menettel alig fél órát haladván lefelé, egyszerre szemébe ötlik a bár télben zordon, de tavasszal a természet újjáalakítása után gyönyörű regényes vidék, tojásdad körületü rónájával, mellyen nagy zu-