Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-03-20 / 8. szám

120 mint a hol a lőpor boríték nélkül van a kupacs hegyébe tömve; de magam is két esetet tudok, hogy a fegyver kupacs nélkül elsült azon okból, hogy egy kis robbanó lőpor maradt a kupacshegy tetején. Ezen eshetőségeket, igaz, hogy végkép el nem hárítja a Lefaucheux fegyver, de a töltésnek új módja két okot elmozdít, melly balesetekre olly bőséges alkalmat szolgáltatott a régi szabású fegyvereknél. Azon veszélyre czélozok, hogy a kétcsövű fegyvernél az egyik cső elsül, miközben a vadász a másik csőben a töltést leveri, meg arra, hogy a cső elreped azon okból, hogy a csepü felcsusszanván, közte meg a töltés között hézag támadt. Meg vagyok győződve, kevés ember van, ki sokat lövöl­dözvén, sok alkalommal ne vette volna rémülve észre, hogy hirtelen töltvén kétcsövű fegyverét, miközben a balcsöben a töltést veregeti, a jobb csövön a sárkány egészen fel van húzva. Illyesmi a Lefaucheux fegyvernél nem fordúlhat elő. Ha az intés és figyelmeztetés számba veendő, s arra szolgálhat, hogy óvatósab­bá tegyen a fegyverek kezelésénél, senkinek sincs több oka ez óvatosságra mint épen magamnak; mert nemcsak sok eféle komoly balesetnek voltam tanúja, de gyakran hajszálon múlt, hogy magam is áldozatúl nem estem. Nem hiszem, hogy gondatla­nabb volnék mint a vadászok legnagyobb része, s ha a gyakorlat taníthat, kellene tudnom, hogy kell bánni, élni a lőfegyvererrel; és mégis, nem múlik esztendő, melly­nek végén ne kellene egy, ba nem több esetre visszapillantanom, midőn komolyan veszélyben forogtam, mellyeket kevésbe vettem, mert elkerültem, de ha el nem kerü­löm, egyik-másik tagom vagy épen életem lett volna az ára. Azt hiszem, hogy a ki rendszerint egymagában szokott vadászni, sokkal vigyázatlanabbúl s gondatlanabbúl bánik a fegyverrel, mint az a ki társaságban szokott vadászni. Igaz, hogy a magános vadásznak csak magára kell ügyelnie s nem bántja a gond, hogy vigyázatlanságával mások életét ne veszélyeztesse; de az is igaz, hogy fél annyira sincs veszélyeztetve mint az, a ki más társaságában vadász: s én annyira megszoktam már most a magá­nyos vadászást, hogy idegessé leszek, ha társaságban kell lőnöm. Nincs földi hata­lom, melly rábírjon, hogy csolnakra üljek, ha egynél több fegyver van benne. Az imént említém, hogy nincs tán ember, ki több komoly intést kapott volna, mint én, s igazat mondok. Fegyverek elsültek kezemben, midőn legkevésbbé sejtettem; s jólle­het bajom nem esett, de ha társam lett volna, ki tudja nem nehezednék-e halála lel­kemre. A pusztán (hol okvetlen szükség, hogy töltött fegyverünk legyen a kunyhó­ban vagy sátorban), fegyveremet ágyam fejéhez szoktam volt helyezni (a he­lyett, hogy mint most cselekszem, nap közben az ágyra helyeztem volna), hogy szük­ség esetén kezem ügyébe essék. Három vagy négy ízben, a mint hirtelen felkaptam, hogy a sátorból kilőjjek, elsült a fegyverem, mert a sárkány az ágy szélébe akadt. Egyszer, sötét éjjel, Angolországban, fáczánvadászatról jöttem haza lóháton. Leszáll­tam, hogy egy az út szélén világító fény bogárt megkapjak, s a mint fölszálltara, hogy hogy nem, balkezemben elsült a puska, s a lövés nagyon közel surranhatott el fejem mellett, mert kalapom át volt lőve. Egy ideig vak és süket voltam. Arczom, mire haza gyologoltam (mert lovam eliramodott s házam kapujáig meg sem állott), fekete volt mint a korom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom